SZINDBÁD

Ha a háztartásunkból hiányzik a plazmatévé, a projektor vagy a sörcsap, no és a lelátó hangulat akkor a foci vb alatt érdemes felkeresni néhány kerthelyiséges kocsmát, presszót és éttermet. Tizenhárom (+1) budapesti helyet szemléztünk és értékeltünk (a Kazinczy utcát szinte teljes horizontjában), egy 1-től 10-ig terjedő skálán, az alábbi szempontok szerint. Nem csak azokat a helyeket néztem, ahová szívesen járok, hanem azokat is, amelyek sokak szemében népszerűek, vagy olyanokat, amelyek még kevésbé ismertek. Pontoztam a hangulatot és a várható vizuális élményt (a környezet, a várható hang és kép technikát, az egyediséget); a vendéglátás minőségét (étel-ital válaszlék, kiszolgálás); a közlekedést (a hely megközelíthetőségét BKV-val, bicajjal vagy autóval), továbbá az egyéb szolgáltatásokat (fizetési és szórakozási lehetőségek, internetelérés, honlap, egyéb kiszolgáló egységek: pl. biciklitároló, mennyibe kerül a parkolás, bankautomata); és végül az árakat (és az ehhez képest nyújtott szolgáltatásokat). Mindenki kiválaszthatja a listára került üzletekből, az egyéniségének megfelelőt! A mustrába nem válogattunk be olyan tömegigényeket kielégítő meccsnéző helyeket, amelyek csak a vb idejére létesülnek, ezekről itt, valamint kihagytam a nehezebben megközelíthető külvárosi helyeket (pl. Csepel vagy Soroksár), egyszerűen azért, mert ott nem ismerek ilyen adottságokkal bíró kerthelyiségeket.

13. Bobek Café: Nyuszi ül a fűben!
VI. Kazinczy utca 53. (térkép)
Tel.: (1)-322-0729.
http://bobek.hu/index.htm
Kapacitás: 150-200 fő
Kávézó és étterem-féle

A látványelemek és hangtechnika biztató: egy nagy LCD tévé az előtérben, sőt, még egy lesz a sarokban, és megvalósul a kivetítő projekt a hátsó udvarban – ami elsőre hangulatos, kicsit később már nem annyira: mivel alacsonyan van az átlátszó sátortető, nekem kicsit nyomasztó. Igazából eddig háromszor jártam itt, de soha nem távoztam jó érzésekkel. Vagy azért, mert a pincérre kellett baromi sokat várni (és még elnézést sem kért), vagy azért mert meleg és/vagy rossz volt a bor, vagy pedig azért, mert a pincérnek gőze sem volt róla, hogy milyen ételeik vagy italaik vannak egyáltalán, és ezek közül mi van ténylegesen. Eddig szinte mindig előfordult, hogy amit rendelni akartam az épp nem volt. Rövid italok 650-990 Ft/4 cl, a pálinkák 690-940 Ft/4cl, csapolt sörök: magyar Kozel 400 Ft, Dreher 450 t/korsó (1 liter 1000 Ft – ez kinek éri meg?), üveges HB Weissbier 790 Ft/0,5 l Pilsner 590 Ft/0,5 l Dreher Bak detto. Házi bor Duett fehér és vörös cuvée 190/dl, nem ajánlott, öreg és általában túl melegen szervírozzák. A minőségi borok 240 Ft/dl-től, ajánlott a Frittmann Cserszegi (280 Ft/dl) és a Figula Zenit (290 Ft/dl) már ha van, ezeken kívül nincs különösebben méltatásra való bor, egyedi borkülönlegesség pedig egyáltalán nem szerepel a kínálatban. Egy espressó 290 Ft, szóda 40 Ft/ deci, limonádék 650-800 Ft/0,5 l. Sajnos az itallap eléggé nehezen áttekinthető és zavaró, hogy nem igazán tisztázott az üzlet profilja. Egy biztos, nem romkocsma, nem étterem, és nem is presszó, de még csak kerthelyiségnek sem mondanám.  A honlapjukra nehéz megtalálni a megfelelő jelzőt: ultragáz színvilág, egy csöppet elavult (az utolsó akció-bejegyzés 2009. júliusi). Ami örvendetes viszont, hogy bankkártyával (VISA, Visa Electron, MasterCard, Maistro) és étkezési utalvánnyal (Ticket Restaurant, Sodexo, Chéque déjeuner) is lehet fizetni. Ez mindenképpen jó pont, de az már nem, hogy nincs az üzlethez tartozó kerékpár-parkoló. A vendégei húszas-harmincas yuppie (és diplomás) fiatalok, főleg lányok. A környéken a parkolás fizetős. Összegezve, a helyzet egyértelmű: messze kerüljük el!

Megosztás

Budapesten jelenleg egy hely biztosan van, ahol majdnem úgy érezhetjük magunkat, mint Prága egyik sörözőjében, azaz ihatunk minőségi, relatíve olcsó csapolt cseh sört, mellé kaphatunk cseh sörkorcsolyát és egyszerű ételeket (cseh gulást, vadast vagy sertéssültet knédlivel, sonkás krumpli-gombócot savanyú káposztával, no és persze ropogósra sült csülköt, mindezeket 1500 forint körül!). A helység idén februárban nyitotta meg kapuit (http://cspv.hu/nws/1002/valodi/), de kinézetre olyan mintha már 20 éve működne. Zárójelben, a Prága „fíling” nem is hiányozna talán annyira, ha nem tátongana ekkora űr a budapesti kocsmakultúrában és vendéglátásban. Pedig csak a húszas-harmincas évek hagyományaihoz kellene visszanyúlnunk. Ha ma elvétve akadnak is ilyen helyek, egy átlag ember jó ha ünnepnap (fizetéskor) teheti be oda a lábát – de még ezekben sem látszanak újjászületni a bor és/vagy sörkorcsolya hagyományok (pl. az archetípusú zsíros kenyér: friss kenyérből, liba vagy pecsenyezsírral, ecetes-sózott lilahagymával vagy csemege uborkával). De sajnos alig van olyan hely, ahol lenne friss töpörtyű, roppanós bőrősvirsli vagy szafaládé se pörkölt(szaft), nem is beszélve a füstölt halról. Ehelyett egy átlagos kocsmában mit kaphatunk sörünk mellé? Jellemzően silány meleg- és hideg szendvicset, mű hamburgert, vagy instant árukat (sósmogyorót, ropit, csipszeket és egyéb borzalmakat), jobb esetben pizzát. Nem csoda, ha sorban állnak éjjel az emberek a töröknél.

De térjünk vissza az Aradi és Szív utca sarkára! A berendezés ódon, ha nem is monarchia-korabeli, de sokkal inkább nyolcvanas évek végi vendéglőre/sörözőre emlékeztet. Bozse moj! Nem üvölt a füledbe sem rádió, sem magnó – egy jó harmonikás azért elférne, ha már ez az egyetlen cseh söröző a fővárosban (a Pólót nem számítom ide, szeretjük, de az más kategória!). A pinceszint csak félig van berendezve, három asztallal, de meccsnézéshez így is jó, egyedül az erős dohszag lehet zavaró. Alapvetően három fajta Ferdinand sört lehet kapni: az alap világost (Výčepní světlé, 10, 4,5%, 450 Ft/korsó), vöröset ("Sedm Kuli" azaz hét golyó, 13 fokos és maligánra 5,5%, 550 Ft) és barnát, helyesebben sötétet (Tmavý, 11-es szárazanyaggal és 4,5%-os alkoholfok, 550 Ft). Sorba megkóstolva őket nálam egy árnyalattal a vörös lett a nyerő, igaz egy százassal drágább a világosnál, ami ahhoz képest, hogy csak 10 fokos szárazanyag illetve 4% alkoholtartalmú, szerintem nagyon finom! (kevés szénsav, karakteres ízű és könnyen csúszik). Ami nekem viszont csalódás volt, az a barna. Lehet, túl sokat vártam tőle, de egy Staropramen barna (Černý) nyomába sem ér – nem is beszélve az eredeti fekete Kozelről, de még a Dreher Bak is übereli, summa summarum ahhoz képest, hogy minőségi cseh sör, nem éreztem rajta semmi különöset. Először. Aztán otthon kezdtem érezni a fejemet. Majd másodszor is... Az étlap olyan, mint egy átlagos prágai kocsmában: egyszerű, sallangmentes és lényegretörő – nejlon bugyikkal védet lapokon. Főként a már említett egytálételek és frissensültek (Morva veréb, kacsacomb szilvaraguval és nudlival) és sörkorcsolyák: Hermelín és Utopenec 750 forintért! (Emellett az előételek között füstölt pisztráng salátával, 990 forintért). A sültcsülköt (tormával, mustárral, némi zölddel és kenyérrel 1.500 Ft) és a Ferdinánd-tálat (benne sültcsülök, vadas és cseh gulás, 2.000 Ft) próbáltuk. Utóbbi két embernek is elég, de csak ha nem túl éhesek. A csülökhöz a mustár és a torma nem volt épp a legfrissebb és jó minőségű, de ennyiért nem nézi ezt senki. Az ízelítő tálból a cseh-gulás volt a legjobb, igaz pont abból volt a legkevesebb – mindössze négy húsdarab… A pincérek udvariasak, nagyon figyelnek, és egyből lecsapnak az üres korsókra. Az egész helyiségben lehet dohányozni, de nincs füst, megfelelő a szellőzés. Azért van két hiányosság. Egyrészt sajnos kártyával nem lehet fizetni. Másrészt probléma a szűkös sörválaszték! Bővíteni kellene a sör-repertoáron (lehetőleg olyan márkával, amit nálunk nem lehet kapni), mert a Ferdinand ugyan nem rossz, de egyrészt megunható, másrészt csak a Ferdinand sörgyárnak van még legalább három másik (prémium) sörfajtája (http://www.pivovarferdinand.cz/sortiment/), legalább azokat be lehetne hozni a kínálatba. És ki ne maradjon még egy pozitívum,  két vagy háromfogásos napi menü, 690 ill. 790 forintért. Sör és pláne cseh-sör barátoknak kötelező, prágai emléktúrázáshoz és túratervezéshez kolosszális!

Pivovar Ferdinand http://www.pivovarferdinand.cz/

Ferdinánd Sörház

1067 Budapest, Szív u. 30. (térkép)

Nyitva tartás: Minden nap 12.00 - 23.00

Telefon: +36 (1) 312-2077

Email: martin.imre@t-online.hu

www.ferdinandsorhaz.hu

++

8. pont: Radler és Diesel NINCS!

Albertfalva és Budafok határán, az indákkal benőtt Budafok-Albertfalva vasútállomás - amely csak nevében létezik, valójában itt még sem utast sem pedig álló vonatot nem láttak, és a vezérek még csak nem is fékeznek - szóval a vasúttól és az albertfalvai felüljárótól kőhajításnyira létezik egy mesebeli kerthelyiséges kocsma, a Pistanéni söröző! A név ismerősen cseng, mint Józsinak, a rátóti legényanyának szárazon fogant gyermeke, és a Bélák leszármazottainak gondolatébresztő műhelye. Ha kirándulunk, mondjuk Kamaraerdő felé, itt épp jól esik meginni a söráldást. A kellemetlen hőség és az erős napsugarak elől mamut-luc-fenyők alatt találhatunk menedéket. Mikor egy hete arra jártunk kint, a masszív fapadok és asztaloknál az áprilisi nyárban virágillatokat szimatoló és sütkérező fiatalok, bent pedig a fényre érzékenyebb idősebb törzsgárda elemezte a választás után kialakult budafoki helyzetet.

Csapolt sörök közül fél liter Pilsner Urquell 425 forintért gurítható! A még spórolósabbaknak 1 Euro az Arany Ászok korsója. A helyiség látogatása nagyon ajánlott, akár egy kocsma-kirándulás keretében. Ha eleredne az égi áldás sem kell ódzkodnunk attól, hogy az épületbe húzódjunk. Tágas, hangulatos, külön csocsó-szobával, és thonet-székes asztalokkal, de azért egy kicsit lepattant, egyszóval pont jó! Sajnos a sör mellé a szokásos mogyoró és ropiféléken kívül nincs korcsolya, illetve egy közeli pizzériából lehet rendelni (a szórólapjuk nem volt túl bizalomgerjesztő). 

Megközelíthető 18-as, 47-es villamossal, Budafok kocsiszíntől gyalog, rövidebb de kockázatos úton a lezárt rozsdás sorompókon átbújva (figyelem itt a déli vasúti fővonalat keresztezzük), ezért nem árt az óvatosság. Visszafelé már tényleg ne erre jöjjünk! A legbiztonságosabb 41-es villamos 'Budafoki elágazás' megállójához fölkapaszkodnunk

http://www.bkv.hu/villamos/41.pdf

vagy 141-es autóbusszal a Kelenföldi pályaudvar felől/felé az Ady Endre úti megállónál. Ez tesz le legközelebb a kocsmához - de elég ritkán jár, hétköznap egy órában háromszor-négyszer, hétvégén csak kétszer. Tehát a nyerő a kerékpár!

Nyitva minden nap 12-től hétköznap 22-ig, hétvégén 24 óráig. XXII. Ady E. és a Katona utca sarkán. (térkép)

A kocsma nevének magyarázatához:

"Az emlékeim szerint a hivatkozott kocsmahivatal anyai dédnagyapám műintézménye volt, és halála után dédnagyanyám vette át a vezetését, innen a Pista néni elnevezés (csupán lábjegyzet, hogy dédnagyanyám igazából egy hazánkban ideiglenes állomásozó francia kisasszony volt, aki szintén a családi legendárium szerint élete végéig sem tanult meg rendesen magyarul). [...] Hajdanán keverték a Taknyos Varjúval, de valojában semmi köze nincs hozzá. A helyi önkormányzat szerint 1952-ben adták ki az elsö müködési engedélyt, bár ez nem jelenti, hogy elötte ne mértek volna italt itt. A mostani állapotát 2004-ben kapta." Forrás: Kocsmablog - Komment: iszapszeműrája 2011.03.12. 17:10:16 

Megosztás

Liszt Ferenc tér 11.
Telefon: (06 1) 321-8425
Nyitvatartás: V–Sze 11:30–24h, Cs–Szo: 11:30–01h

Pesten nem létezik cseh söröző, legalábbis nem tudok mondani olyat, ahol 3-4 (bevett) fajtánál többféle cseh sört akár csak üveges formátumban kínálnának, nemhogy csapolva. Az alap a Pilsner, néha Staropramen, de ha a kocsmában már akad egy harmadikszámú, akár szlovák (vagy valami honosított klón) sör, máris cseh (értsd. cseh-jellegű) sörözőként hirdeti magát (pl. Aréna Sarok). Egy példa e parasztvakításra a Szlovák Söröző is, ahol nincs igazi szlovák sör! Magyar Zlathy van, és az is elég drágán (520/krigli), ami a Kőbányaihoz képest persze minőségi kenyér.

Idézet a Bohémia honlapról:

A Bohémia Söröző és Étterem a Liszt Ferenc téren valódi prágai hangulattal várja a szórakozni, vacsorázni vágyókat! Olcsó árakkal, kelet-európai ízekkel és hatalmas adag ételekkel várjuk kedves vendégeinket a hét minden napján.

Nehézen találtam jelzőt, amikor megkóstoltam a világos és "sötét" csapolt "házi sörüket" (Prágai Tavasz néven fut, amiről kiderült, hogy nem is cseh). Maradjunk a sánta-ló terminusnál. Ehhez képest drága (490, 540/korsó). De, ami a fő gond itten kérem szépen, hogy cseh sörfajta alig méretik (Budweiser és Krusovice - utóbbi csak üvegben, 790 ill. 890 ért! Lásd: itallap) A Bohémia sajnos egy vicc - és ez nem vicc. Nemcsak a felhozatalban, de hangulatában sem lő a prágai kocsmák közelébe! Mindazoknak csak egy tartalmatlan, ellenben cicomás mímelése. Óva intek tőle minden cseh-sörbarátot! (Szerencsére a helyzet a bejárás óta változott. No nem itt, hanem vannak már Bp-en is igazi csehsörözők: Pivo, Ferdinand, Hrabal!)

Indítsuk egri beszámolónk második részét azzal, hogy egy kis Érsek kerti séta után, este, beültünk a Kis Dobó téren lévő Bikavér Borházba (ami borszaküzlet is egyben). A boltban szinte az összes jegyzett egri termelőtől vásárolhatunk (és kinyittathatunk) borokat, némelyiket pince-áron. A belső rész kávéház jellegű (Thonet-székek, körben vitrinek - de hogy ne tévesszük el, hogy hol vagyunk, körbe-körbe borosüvegek szédítenek). Kint melegített ponyva alatt ültünk le végül. A kiszolgálás szakszerű, minden bor ideális hőmérsékleten érkezik. 

Az esti kóstoló magasra tette a mércét: Demeter Fél 8 fantázianévre hallgató 2006-os Siller és 2005-ös Bikavér mellett még Csutorás 68-as fedőnevű kékfrankosánál hevesen bólogattunk (utóbbi azért 68, mert a dűlőt 1968-ban telepítették). Megízleltük még Tóth István 2007-es kékfrankosát és a Kőporos Pincészet 2006-os Pinot válogatását is, de messze a Siller vitte el a képzeletbeli "ott és akkor kóstolt borok legjobbjának járó kupát”. Fenomenális, az illata és íze annyira gyümölcsös. Ilyeneket nem szoktam mondani, pláne leírni – nem az én asztalom, de tényleg van benne eper, esküszöm érezni, meg cseresznye, vanília – persze a szőlőn kívül, amelynek a arányai: 40% merlot, 30% kékfrankos, 30% menoir, mindez tölgyfahordóban érlelten 13% V/V elegyet képez. Ár/érték arányban nagyon jó, az üzletben 1990 forintért lehetett akkor a palackját beszerezni (Demeternél mégolcsóbb).

Másnap öt főre duzzadt kis társaságunkkal Gál Tibor Pincészetébe látogattunk. Egykori borászunk többek között arról híres, hogy ő vezette be kishazánkban először a Pinot Noirt. A kóstolóban nyolc fajta bor szerepelt. Első blokkban három fehérbor, egy 2008-as reduktív leányka, majd egy 2007-es fehér cuveé (benne Savignon Blanc, Viognier és Chardonnay - bár erre nem vennék mérget), valamint Chardonnay 2006-os évjáratból. Majd sorban a vörösök: 2006-os Pinot Noir, 2005-ös (?) Pinot Noir Selection ("Titi"), 2004-es Syrah-Kadarka, 2005-ös Egri Bikavér, és 2006-os Syrah-Merlot. 

Eger elsősorban vörösborairól ismert, de itt is kiváló fehérborokat találhatunk. Ilyen a Gál Tibor pincészetéből a 2006-os Chardonnay, ami nálam egy 10-es skálán 9-est érdemel. Nagyon illatos, 14% V/V maligánnal, egyáltalán nem tolakodó, kellemes savakkal. A Shyraz-Kadarka igazi különlegesség volt, amiből alig több mint ezer palack készült el. A kísérlet - a penitenciát tartó borászunk szerint - a 2004-es év gyenge Syrah terméséből adódott. Ezeket tesztelgetik most a fehéregereken – azaz rajtunk. A Syrah-Merlot is egy sajátosság, bár kiderült, hogy más fedőnév alatt már más bortermelő is csinált ilyet Egerben. Ez érezhetően egy magasabb kategória, de egyáltalán nem nehéz, fűszeres, ünnepi alkalmakra való komplex bor. A Gál pincészet innovatív hagyományai úgy tűnik tovább élnek. Szívesen vállalom hát itt később is a kísérleti alany szerepét, még ha ezért nekem is kell fizetnem.

A kóstolót követően megacélozódott a lelkünk, hogy a Szépasszony-völgy felé vegyük az irányt. A helyről tudni kell, hogy sajnos a tömegfogyasztást kiszolgáló silány minőségű borok uralják, de tapasztalt egri túravezetőink tudták, hogy hová érdemes benéznünk. Nosza, technikára! Sofőrünk - a borok hatása alól ő sem tudta kivonni magát, az egy pont négyes Astra volánjánál határon autózva René Arnoux-t is megalázó könnyed kormánymosdulatokkal öt percen belül abszolválta a Gál Pinyó-Szépasszonyvölgy etapot! A következőket már gyalog tettük meg.

Sike Tamástól a 2005-ös Bikavér Selection, Juhász Pétertől pedig a 2005-ös Cabernet Franc vastag tanninbombája lett nálam a vörösek közül az idei szépassszonyvölgyi bajnok. Animális illatok,  ahogy a vájtínyűek mondanák: de lehet csak túl közel volt az erdő vagy közelben készülő pörkölt szele csapott meg. Az elfogyasztott szeszmennyiség hatására mellőztük a szellőztetést (dekantáltást), sokkal inkább alkeszkortyok formájában ürítettük poharainkat. Balla István egykori pincészetbe is beugrottunk - ezt időközben Wanda Borházra keresztelték át. Igaz ekkor már koordinációnk és nyelvbojhaink erősen megviselt állapotba kerültek, de azt konstatálni tudtuk, hogy a minőség itt már erősen lefelé tendál, a Cabernet Savignon és a kékfrankos (2007) egy jó asztali bor nívóját ütötték meg.

De nem feltétlenül a Szépasszonyvölgyben érdemes elverni a pénzünket. A hétvége egyik felfedezettje volt még a Zóna-borozó, ami az Almagyar utcában található, egy gyönyörűen felújított XVIII. századi házban - ami egyben egy panzió is. Bent zöld-fehér kockás, műanyag asztalterítős asztalok, fenyőpadok. Nagyon jópofa, olcsó és szívetmelengető, lovas fotókkal (a tulaj úgy tűnik lótenyésztő és egykori sportoló). Folyóbor, 80 Ft/deci, a leányka amit itt ittunk teljesen vállalható, sajnos szóda nincs, ásványvízzel kell beérjük. És talán a legszebb az egészben a berendezés, illetve az hogy, mindenfajta sznobizmus mellőzésével működik.

A másik értékes lelet, egy olasz étterem a Dobó téren. Ez a Francesco Kávéház és étterem (honlapjuk: http://www.francesco.hu). Ennek megfelelően a tésztaételek dominálnak, de azt is nehéz választás elé kényszeríti, aki mondjuk a mangalicából készült ételekhez vonzódik. Ahhoz képest, hogy a város központjában van, nem drága, egy pizzát 1000 forinttól ehetünk, a főételek 1600 és 2500 forint között mozognak. Bazsalikomos sajtkrémmel és pármai sonkával töltött csirkemell, spenótos gnoccival (1790), és a Füstölt lazacos gnocchi rózsaborssal színezve (1190) nagyon ízlett. Mindkét étek, de különösen az első érdemel dicséretet. A kiszolgálás nem annyira profi mint a HBH-ban, de az ételválaszték változatosabb.  A levesek közül kiemelendő a Tárkonyos vadmalac raguleves (650), amiből a tökéleteset a Bélapátfalvi tónál kapjuk, a Szomjas Csukában - legalábbis az egyik egri barátunk meg van erről győződve. Ám az esti szórakozás szempontjából meglehet, hogy a jövőben kevésbé építünk a javaslataira. Szombat este, ha egy mód van rá  ne a Leonardoba menjünk szórakozni. Vagy ha mégis, akkor tizenegy után alámerülhetünk a külhoni és a magyar pop szakma bugyraiba: slágerek dances-lakodalmas feldolgozásai csendülnek föl a diszkós városi fiatalság nagy örömére. Nem baj, egy ilyen hétvégét nem ronthat el semmi, "bosszúból" jól kitáncoltuk magunkat, igazi felsőoktatás folyt, amit csak színesített a csapolt Krusovice ízvilága. A Kis Dobó tér és a Hibay Károly utca sarkán lévő Arabica kávéző és teázó kötelező, bécsi, olasz és francia pörkölésű kávék, Afrikából, Dél-Amerikából és Indonéziából!

Emellett rengeteg féle teafű, például zöld-karamell, gyömbéres-lime-os. Igazi csokoládéból készült forró csoki, mellé sütemények. És talán a legszebb az egészben a berendezés, illetve az hogy, családias. Hogy ez mit jelent?A vendégbarát fiatal nők a pult mögött hol mosogatnak, hol törölgetnek, hol pedig egy egy betérő családtaggal csacsognak el. Ha teltház is van - hétvégén volt úgy, hogy a sor a bejáraton kívülre ért - bírják cérnával.

Ps.: Köszönet a Béres családnak a csodás vasárnapi ebédért!

Október 23-i hétvégén, sok más fővárosi honfitársunkhoz hasonlóan kihasználva a kínálkozó hosszúhétvégét Egerbe látogattunk, ahol egy kis borkóstolással ünnepeltünk meg a forradalom emlékét (meg a plusz egy óra ajándék időt), eltemetve a Birodalom bosszúját. Nehezen indult, először is le kellett gyűrnünk az M3-ast, teljes exodus: egy 15 perces kényszerpihenővel együtt két és fél órába telt. Miután sikerült elfoglalni a szállást, a Dobó tér felé vettük az irányt. Benfenntes egri barátunk ajánlásra a HBH (azaz Hofbräuhaus) Bajor Sörházat (info: http://www.hbh-eger.hu/) kerestük fel, hiszen „Sörre bor, mindenkor!”. A bajor hangulathoz a helyiségben minden adott: sramli zene szól és az étlapról hatalmas korsók mögül nagytüdejű szőke tehenészlányok mosolyognak ránk bajoros népviseletben – olyanok, mint a hetvenes-nyolcvanas évek nyugat-német szexfilmjeiben (ahogy egy barátom valamikor említést tett erről). A  hosszú és izgalmas (amúgy máskor rövid és unalmas) úton alaposan megéheztünk, így bár sok ígéretes ajánlat között lamentáltunk, végül a Kétszemélyes Bajor tál Sörfőző módra – nevű összeállítást választottuk (4050 Ft), melléje köretnek pedig csapolt házi sört, ami világossárga, könnyed, lager típusú. A HBH sör versenyképességéről az étterem falán oklevél tanúskodik. Nagyon jófajta, és szép habbal csapolják (Mass 970,- krug 490,-), jól mutat az arcszőrzeten, amit korty után érdemes bedörzsölni.  Az étek kb. 20 perc múlva érkezett, addig a rangidős, egyébként abszolút kedves és tájékozott pincérünk mesélt a katonaéveiről, miközben fekete fuvarokat csinált Pestre – amin jót derült. A fatálon középen egy szép sültcsülök, körülötte párolt káposzta (temérdek babérlevéllel, egészborssal és köménnyel), steak burgonya, grillezett mozzarellás-paradicsomos csirkemell, kolbásszal és lilahagymával töltött borda bundában, sült marhahátszín, császár kakastaréj, sült debreceni és két kupac káposztasaláta, nem kevés lilahagymával és paradicsommal a tetején. Előfordulhat, hogy valamit kihagytam. Egy biztos,  négyen is jól laktunk volna belőle. Semmi gasztronómiai extázis, tisztességes iparos munka elfogadható áron. Kimondottan a párolt káposzta és a kolbászos-lilahagymás töltelékű hús ízlett. Természetesen nem bírtuk cérnával,  a maradékot elcsomagoltattuk. A végén a kávé mellé még egy somlóit kértünk, utóbbi már nem volt annyira örömteli, egy átlagos hidegkonyhai desszert élvezeti fokát nyújtotta – a tejszínhab legalább rendes habból készült. A kiszolgálás korrekt, gyors és udvarias.  Innen a vendég elégedetten és legfőképpen jólakottan távozik, nehéz is itt végigbírni háromfogásos vacsorát, hamar kifárasztanak. Kímélő ételekkel ne nagyon számoljunk. Hétköznaponként kétfogásos „A” és „B” menü 800-, illetve 890 forintért. Étkezési utalvány és üdülési csekket elfogadnak.  A borkínálat is tetszetős, komoly a sortiment: Gál Tibor, Koháry és Thummerer pincészetéből (emellett még Bakondi Endre, Hauser-Kiss, Vincze Béla egy-két bora),  ezek csak palackosan, amúgy szinte pinceáron kaphatók. Ha kimért bort szeretnénk meg kell elégednünk a kommersz Egervin termékkel. Összességében jó kis hely, nem drága, a sör pedig finom, egyik ritka hordozója a magyar házi serfőzés szép mesterségének (ld. hasonló házi sörfőzdék listája), és törzsvendégek szép számmal akadnak. Este helyfoglalás nélkül ne is kísérletezzünk. Ha Egerben járunk, éhesek vagyunk és szeretjük a csapolt sört ide éri meg a gyülekezetet terelni.

+ +

Igazi bölcsész kocsma, az eltével szemben, az Astórától 1 percre a Kálvin tér felé (az első utca jobbra). Kímélő, az előadóból ideáig valószínűleg nem kapunk lábgörcsöt. Rendszeresen megfordul itt Jávor Úr is - bár már évek óta befejezte stúdiumát lélekben itt maradt. Egy októberi napon becsalt. Csapolt démonnal és birs párlattal koccintottunk miközben elmerültünk a Bolyki-féle borok jótékony hatásának taglalásában... Az asztaltársaságban Imi történelemtanár és "Mammi" becenevű informatikus, halványodó emlékeim szerint mindketten budakeszi illetőségűek. Vicces arcok. Imi heves átéléssel taglalta, hogy a történelmi regényírásban mekkora spíler Akunyin. A hely tömve volt, péntek este általában ilyen. A belvárosihoz képest közepes árfekvés. Egykori elte bétékás évfolyamtársak feltűnésére számíthatunk... Kulthely, romkocsma enteriőr, falon minden megfér, az ócskavas a kristály-csillárral. Beszélgetésre igen, evésre nem csábító... másnap a szag megmarad.  

A Ferenczy István utca és Múzeum körút sarkán. 

http://kultplay.hu/2008/10/06/letterem_orzo_nyilt_az_astoria_melett 

Kezdjük az étterem honlapján szereplő sokat ígérő idézettel:

"A helybéli emberek mind kifinomulabbakká váltak és mind nyitottabbá az idegen kultúrák iránt, ami a budapesti indiai vendéglők megjelenésében is tükrözűdik. (...) Mi itt a Kashmírban egy jó indiai étterem atomoszférájának tükrözéséhez szükséges feltételek egyensúlyát teremtettük meg. Arról vagyun híresek, hogy kiváló ételeket szolgálunk fel, ami a visszatérő vendégeink számából egyértelműen kitűnik.  A központi elhelyezkedés, a hibátlan belső dekoráció, barátságos kiszolgálás és a misztikus légkör vendéglénket a csúcsra helyezik." - www.kashmiretterem.hu/hu, utolsó letöltés: 2010. május 18.

Nézzük, hogy ők mennyire voltak nyitottak ránk. Egy hideg októberi vasárnap 13 és 14 óra között úgy tűnt egy árva lélek sincs az étteremben, "nyitva" tábla kint, belül sötét és zárva van a bejárat. Már majdnem meghátráltunk, amikor ajtót nyitott egy bölcsészforma lány (később kiderült, hogy a pincér és csapos egyszemélyben). "Csak szorult az ajtó". Az étterem bent meghitt, hinduista azaz befogadó, egyszerű, letisztult formák, miközben finom elektro lounge szerű zene szól – ami egy idő után idegesítő lett, mert ugyanaz a két-három szám szólt végig. A kongó éttermbe alig, hogy leültünk, utánunk érkezett egy "budai" család is (hurrá, ide járnak ilyenkor is emberek!), láthatóan nem először jártak itt, otthonosan mozogtak, a gyerekek a földön hemperegtek, miközben a pincérlány hülyén gügyögött nekik. Majd nem sokkal ezután egy külföldi páros is letelepedett az egyik földszinti asztalhoz. Ennyi volt ekkor összesen a vendégpopuláció.

A választás oka elég prózai volt. Gondoltuk nincs hasznosabb módja egy élménykártya levásárlásának, mint egy egzotikus ebéd, tapasztalatszerzés a pesti indiai éttermek világában. Tehát első blikkre látszott rajtunk, hogy járatlanok vagyunk az indiai terepen, és nem voltunk „száris” szerkóban sem, de gondoltuk majd kapunk némi ajánlást. Előtte azért pár tippet begyűjtöttem, de az addig egyedül betanult tandoorit sem sikerült elsütnöm, maradt a lassi (az is „e”-vel). Ezek után a pincérlányunk hipp-hopp, elvitte az étlapot – amibe nem hogy belepillantani, de megérinteni sem volt időnk, és lement beszélni az indiai szakáccsal, hogy ezért mit kaphatunk, egyáltalán kaphatunk-e valamit?! Miután ez megtörtént kihirdette a menüt. Mit tehettünk mást, mint hülye laikusként elfogadtuk. Ezek után kínos helyzetben éreztük magunkat: az étlap hiánya és a magyarázatok nélküli egyhangú közlés azt éreztette, hogy mi az élménykártyánkkal egy más, teszem azt a sudra kasztból jöttünk. Nem dukált nekünk sem információ, sem étlap, örüljünk, hogy kapunk valamit. – A tesztelt ételek neveit így kénytelen voltam utólag, az internetre feltöltött étlapjukból kimazsolázni.

Boncolgassuk a terítékre került "kiváló" ételeket. A menü egy háromfogásos büféebédet jelentett, (a honlapon 1390,-, de a számlán 2400 forint volt!) de csak a levesek közül lehetett választanunk. Mindkét alternatívát kikértük: savanykás zöldségleves (az étlapon: Nepáli csirkeleves zöldséggel néven 890,-?) és Sárgalencse leves (Mulligatawny, 790,-). Mindkettő csésze-adag. Kezdjük a rosszal, a zöldséglevessel. Ez a leves csalódást okozott, mivel semmi különöset nem foglalt magában. Egy savanykás ízű, kínai jellegű levest kaptunk, amiben zöldbab, zöldborsó, sárgarépa, karfiol volt - ami egy hazai zöldséglevesben sem túl egzotikus. Minimális fűszerrel lett elkészítve, húst nyomokban sem tartalmazott, és a zöldségek eredetét illetően is kétségeink támadtak. A sárgalencse ehhez képest kimondottan finom volt: egy sűrű krémleves, curryvel, kurkumával és gyömbérrel készül, karakteres, de inkább csak az előbbi fényében volt teljesértékű. A levesek mellé egy-egy fokhagymás lepényt (naan-t) kaptunk, amit helyben frissen készítenek, ez a lencséhez teljesen passzolt.

A következő fogásban csirke (Kadhai - gyömbéres, paprikás paradicsom szószban). A pikáns és sűrű szaftban majdnem egy fél csirke (comb és mell). A hús füszerezetlen, sótlan, "gumiízű" volt, mintha csak egyszerűen rá lett öntve a mindenféle fűszert tartalmazó - de harmónikusnak nem nevezhető mártás, és abban csak épp átfőzték volna. A köret főtt burgonya és zöldségek (főként zöldbab) keveréke ugyanazokkal a fűszerekkel és öntettel. Kifejezetten egyhangú volt. Éhes voltam, de így is csak a kétharmadát bírtam megenni az amúgy tekintélyes adagnak.

Desszert gyanánt egy kis mécsestégelyben az étlap szerint tejjel és karamellel készült édes golyót (Gulab Jamun 890,-) kaptunk, a tetején kókuszreszelékkel. A golyó puha és omlós, nagyon édes, egész kellemes volt, de karamellt nemigen fedeztünk fel rajta, az öntet inkább mézes cukorszirup volt. Méltán merült fel ezek után bennünk a kérdés: biztos azt kaptuk, amit egyébként kápért vagy törzsvendégként megkaphatnánk? Ez kb. olyan szívás, mintha mondjuk üdülési csekkért vennénk sziget-jegyet, de csak ötven méterre közelíthetnénk meg a színpadokat (- lehet, hogy ez a közeljövőben már nem is lenne abszurd).

Eme benyomásunkat erősítette a lassi is, mivel arra nem vonatkozott az élménykártya – így nem is volt vele gond. Kipróbáltuk a banános, mangós, epres és a mentás lime-os változatot, ezekkel tényleg nem lövünk bakot, a mangósra és mentás-lime-osra csettintettünk, de nem olcsó, 690 Ft egy pohárral. Kevés jéggel kérjük, mert amúgy a harmada jégkocka lesz.

Összegezve, a bevezető idézet csak ígéret maradt, és egy marketing munka csupán, (annak sem túl alapos - lásd aláhúzott nyelvi pontatlanságok, elütések) hiszen mi nem éreztük, hogy vendégszeretetükkel piedesztálra emeltek a Kashmirban, és Brahma vagy Sri vendégei lettünk volna, sokkal inkább Siváé. Meglehet, hogy a törzsvendégekkel másképp bánnak. Azt gondolom, hogy egy erőteljesen sznob hely, és azt javaslom kerüljük. A végén azért a számlán megmutatták, hogy mennyit kellett volna fizetnünk, ami egyrészt nem illik, más részt ár érték arányban is bukta. Hiába a hinduizmust sugárzó nyugodt környezet, ha nem fogadják be az új vendéget. És még egy örökbecsű dakota: ne akarj bemenni oda, ahová nem enged be az ajtó, még ha az egy elvileg nyitva lévő indiai étterembe vezet...

Múlt héten egyik este erősen korgó gyomorral indultam el a várból hazafelé. Közben magamban a hűtőmet leltároztam, de arra jutottam, hogy nem lesz majd abban semmi fogamra való. Mit tehettem mást – mivel pizzát rendelni nem akartam, mint gondolatban elkezdtem lajstromba venni a nagyobb kitérő nélkül útba ejthető konyhás vendéglátóipari helyiségeket. Így estem be az Atlantisz vendéglőbe, a Szegedi úton. Bekanyarodva a zöld sövénnyel övezett kerthelységbe, íncsiklandó illat csapta meg az orromat. Az egyik pincér épp akkor hajtott össze egy állványt, amin nemrég még birkapörkölt rotyogott bográcsban. A hirtelen jött októberi tél nem szegte kedvét a főnök úrnak, hogy a szabadban főzzön egy jó pöröltet. Bent a pincér már ezzel a friss ajánlattal fogadott, kész a birkapörkölt! 1750 forintért. Mintha kéretném magam forgattam egyet az étlapon, de csak rituális megszokásból, hogy ezzel is leplezzem zavaromat. Csak nem hiszi, hogy olyan hamar, gyanakvás nélkül beveszem ezt a mesét: októberben szabadtűzön bográcsban főtt birkapörkölt, a XIII. kerület közepén, persze. Hiszem, ha látom, és gondolkodás nélkül belementem. Mellé káposztasalátát (350 Ft) és friss kenyeret kértem. Csapolt Leffére támadt gusztusom (480 Ft - 0,33 dl), de alapban csapolva még Stella Artois van (400 Ft – 0,4 dl). A pörkölt semmi kivetnivalót nem hagyott maga után. Visszagondolva is összefut a nyál a számban. A főnök (aki itt a főszakácsot is jelenti egyben) birkapörkölt értelmezése kétséget kizárólag közel áll a tökéleteshez. A hús porhanyós, csontszilánkok és faggyú nélkül. Érezhetően volt benne kömény, majoranna, vörösbor és egy kis darab májjal is találkoztam (de arra már nem fogadnék, hogy birkamáj volt). Miután az étel címerét, a kimeredő oldalas-csontokat is megtisztítottam, a tányért kitunkoltam a friss kenyérrel és lekísértem a saláta levével. (Ezelőtt birkapörköltet tavaly a Szalki csárdában - Szalkszentmárton, 51-es főút mellett - ettem, 1300 forintért, de hiába volt ott jelen képzavarosan az Alföld konyhaművészetének vélt szelleme, és vésődött belém az ott töltött gyerekkori nyarakból megmaradt birkakarámok és csordák emlékképe, a pörkölt csontszilánkos, rágós húsból állt,  a feltálalt birka valószínűleg végelgyengülésben esett bele a bográcsba.) De visszatérek:

Közben a hallhatólag jókedvű törzsvendégek Boriszt kényeztették szaftos kenyérkatonákkal. Borisz néha vakkantott egyet, ha sokáig nem érkezett falat. Borisz egy alacsonypadlós, fekete, göndör keverékkutya, aki így a hideg idő beköszöntével gazdájával együtt bejáratos lett a vendéglőbe. Útját különböző, félig megrágott csontok szegélyezik, az egyikben távozáskor majdnem orra buktam. A terejedelmes és egészen vegyes berendezésű helyiségben van egy plazmatévé, amely megtörte az idillt. A képernyőn Stadler, Tasnádi és Zalatnay csókolgatják egymást, miközben a láthatóan elégedett akasztói juhász látja őket vendégül vacsorára. Az illusztris asztaltársaságban persze ott egy fiatal szőke playmate, aki nemsokára vetkőzni is kezd Józsi bácsinak, megköszönve ezzel a felejthetetlen vacsorát. Itt elment az étvágyam, és kisiettem, de a bárány azért benn maradt és hallgatott.     

A vendéglő az egycsillagos Hotel Flandria mellett található (sréhen, a háta mögött). Nevével ellentétben ne tengeri ételeket várjunk, hanem olcsó magyaros és szláv konyhát. Tavasztól őszig kerthelységes. Sztrapacskából káposztás verziót is készítenek. A pincérek régi vágásúak. A csapos úr, mintha egy Jirí Menzel filmből (Őfelsége Pincére voltam)  lenne itt: a fiatal és kese Jan Dítě – bajusz nélkül. A pincérek közül a egyiket korábbról ténylegesen ismerem, a Marosban volt nagyon sokáig: ő a bizonyos "Dumás Feri". Utóbbit  jó ideje nem láttam, annyira nem siratjuk, ha netán kirugták.

Cehh rendezése étkezési utalvánnyal lehetséges, viszont bankkártyával nem. Hétköznap kétfogásos menü egy ezresért. Rendezvényeknek különterem. A kerthelység része ajánlott! Nyitva: H-P.: 11-23, Sz-V.: 12-23-ig. Cím: XIII. Szegedi Út 27.

Az étteremnek saját honlapján további információ, képek és elérhetőségek.

+

Kis kocsma a Csengery utca 48. szám alatt, a Hunyadi téri piacnál. A cspolt Sör 370 (Dréher), Ászok 350. Minden hétköznap általában kiadós kétfogásos menű 800 forintért (leves és főétel általában). A kávé jó és olcsó: egy espressó 250, a capuccino 280 Ft. Az állós részen főleg kofák, az asztaloknál főleg diákok. A kocsma 20-30 évvel ezelőtti életét felelevenítő fotók lógnak a falon. Egy vásárlás után egy jó kávé mellett szemlélhetjük innen a Hunyadi teret. Dohányzó, de a füstmentes.

+

Múlt héten egyik nap sörre és lepényre kiéhezve tértem be a Marximba. Kb. fél éve jártam itt utoljára, de nem csak azóta, évek óta mit sem változott. Szép szál fogadós emberünk ideális ötvözet: egyszerre csapos, pincér, rekeszrakodó és ha kell kidobóember.  De itt persze nincsenek verekedések (pacifista nyúl lévén nem bánom), ő is csak a díszlet része, jól passzol a hely "munkásököl" szelleméhez. Amúgy kinézetre, megjelenésre ilyennek tudnám elképzelni a csapos prototípusát. Viszont a pultban törelgető divatfrizurás szőke "szépfiú" láttán már erős kontraszt-érzéseim támadnak. Igaz, a közönség sem punk vagy a harminc fölötti korosztály, hanem fiatal budai értelmiségi párocskák vannak ez idő tájt többségben. Láthatólag itt sem a "munkásosztály" nosztalgiázik. A marxizmus-leninizmus terminológiájába bújtatott fantázianavekkel ellátott tésztaételek nem tükrözik a letűnt korszak uniformalizmusát. A magnóból Nagy Feró szól, majd válogatás a munkásindulókból. A falakon hétköznapi kommunista relikviák. Alapvetően a helyiség egy pub és pizzéria fúziója.  A ketrecre emlékeztető asztalhoz leülve a piros betűs (és hányásbiztos) étlap kitárulkozik. Az ételválaszték kizárólag tésztáfélékből áll: közepes és nagy méretű pizzák , spagettik, egyedisége a lepény kínálatban rejlik, amely ideális sörkorcsolya. A kínálatból a Marximissimo lepényt (a sült tésztában: tejföl, darált marha és setéshús pogácsa, sajt - 920 huf) és a Marximalista pizzát (fokhagymás-tejfölös alap, sonka, brokkoli, füstöltsajt, bacon) kértük. Előtte csakis csapolt sört kérünk, ami nívón, és kellő habbal érkezik, friss és hideg (a Dréher és Pilsner mellett HB-t is kaphatunk csapolva, ami ma már ritkaság, korsója  - csakúgy mint a D.Antallé, 430 huf). Ezután óriásunk jóvoltából az asztalra kerül a szalvétába csavart étkészlet és egy kis üvegben fűszeres paradicsom-szósz.A pizza nem rossz, elég vékony a tésztája, de a közepe már átázott és a brokkoli mirelit, összességében elmegy. A lepény már jobban sikerült, bár pizzatésztában, de a hús pogácsa finom és jól összejön vele sajt és tejföl. A szocializmus átható és áporodott szagát lehet még érezni, mivel a fogyasztótérben erős vécészag terjeng. Hát még a mosdónál. Sörön és pizzán hízlalt muslinca és légy rajok kísérnek utunkon, az asztalhoz visszaérve néhányat sikerül elkapnunk, de állandó a készültség. Ezért a mellékhelységgel egylégterű hátsó régiót érdemes elkerülni, s minél közelebb a pulthoz ülni. A sörválaszték széles: Kilkenny, Guinness, Pilsner - csapolva is 540 huf, Bak, HB búza, magyar Kozel - ami helyett ide jobban illene a  lóbányai). Kapható kimérve Hiltop bor 190 ft/dl. Összességében a hely egyedi, jópofa, kiváló a sör és hozzá a lepény, de jó lenne ha a szocializmust ténylegesen megidéző szagos mosdót végre kiszellőztetnék, és légypapír meg tisztitószer is elkéne.

Bp., II. Kis Rókus utca 23. (térkép és képek)
Tel.: (1) 316-0231 (pizzát rendelhetünk), Nyitva 12-01-ig, szombaton 02-ig. Csak kp.

http://www.marximpub.extra.hu/

+

Igazából még várni akartam ezzel a bejegyzéssel a hely következő meglátogatásáig, de olvastam néhány véleményt az étteremmel kapcsolatban, ami kontrára inspirált.

IX. kerület, Kinizsi utcában járunk. Szerintem egy átlagos belvárosinak könnyen eszébe juthat a Kaltenberg, már ha szereti a jó minőségű frissen főzőtt házi sört, vagy ha más nem egy vasárnapi ebéd emléke miatt. De az biztos, hogy ha külföldi és netán szervezett úton lévő buszos-turista, akkor jó esélye van, hogy elviszik ide egy vacsorára. És megismerheti, milyen is a magyar vendéglátás. Nos, ahogy a külföldi megítélésünk, úgy a Kaltenberg színvonala is elég vegyes.

Évek óta fel-feltűnök itt, de talán már egyre ritkábban. Kezdetben pozitív élményeim voltak vele, de idén valahogy egyre több a probléma. Lehet, hogy ez is a válság miatt van? Nem hinném. A negatív tendencia korábban megkezdődött, pl. rossz omennek bizonyult, hogy számos haladó étel lekerült az étlapról, helyükre meg nem nagyon sikerült tenni semmilyen maradandót. Legutóbb már majdnem visszavitettünk egy fogást (konkrétan egy sültkacsát), mert a nemes szárnyason húst csak nyomokban véltünk felfedezni. Abban is rossz tendenciát látok, hogy - ugyan a Kaltenbergben néha majdnem minden asztalhoz jut egy pincér, ennek ellenére -, nem kellően figyelmesek, illetve a "buszos turistákra" utaznak. Túlzottan is. Nem ritka, hogy három-négy külföldi busz parkoljon a vendéglő előtt. Volt, hogy bejött egy ilyen turnus, és az összes pincér eltűnt (és persze a zenészek is - ez utóbbi nem volt akkora baj). Aztán úgy kellett rájuk vadásznunk, ha netán rendelni akartunk valamit. Pedig láttunk ekkor is szabad munkaerőt. A turisztokra történt specializálódás mellett, tanácsos lenne ha nem felejtkeznének el a kisebb bevételt hozó, de állandó helyi sörbarát kuncsaftokról sem, mivel télen ritkábban jönnek azok a buszok. Persze, lehet úgy is pozícionálódni, mint anno például a Citadella az "átkosban", amit elsősorban a baráti szocialista országokból érkező turisták étkeztek és/vagy szálltak meg, és ritkaság számba ment a hazai kuncsaft a hatvanas-hetvenes években. Steril és torz kirakatintézmény volt, semmi több, amivel azt a hamiskás képet akartuk bemutatni, hogy milyen jól élünk. Emellett szerintem túl sok a bejáratnál az ilyen hogy is mondjam, beengedő/fogadó portás-szabású ember (jellemzően avitten kiöltözött pocakos exrendőrök?, portások?, sofőrök? ki tudja, de rossz benyomást keltenek), segíteni nem sokat tudnak, ám néha ócska poénokat eresztenek el... A csapolt sörük viszont tényleg kiváló minőségű! Magam a szűretlent favorizálom (ami nálam 10-ből 9-es). Apropó, erről jut eszembe egy újabb "medve" tendencia, hogy a kérés/rendelés ellenére szűretlen helyett szűrtet hoznak ki - mert a szűretlen elfogyott, állítólag, de nem szóltak erről, csak úgy stikában ment, hátha úgy sem vesszük észre a harmadik korsó után. Sajnos észrevettük. Akár mennyire is próbálta utólag ezt akkor bagatellizálni pincérünk. Szóval ebben az átrázós felfogásban még itt is kísért a múlt. A menüből kiragadva a sült csülök és a vasalt csirkecomb-filé parajjal (vagy mangolddal?) elég jó, azzal nem fogunk mellé.  Kártyával is fizethetünk, asztalfoglalás főleg az esti órákban elkél! Déli órákban menüvel szolgálnak.

1092 Budapest Kinizsi utca 30-36.
Tel: (1) 215-97-92
info@kaltenberg.hu

Nyitva: H-V.: 11-23

http://www.kaltenberg.hu/
 

-/+

Megszületett a tökéletes párosítás! Tegnap ünnep volt az Avarban! Zimbardo, Pepin meg én összegeztük a horvát tengerparton történteket: Crikvenica, Postira, csevapi, pljeska, szentpéter hal, Vidova Gora (778 méter) - Bol rally, infláció: 14-15 kuna a Karlovacko, de Bracon a boltban is közel 10 kuna - 1 kuna = 37 huf), elveszett a kulcs de nemo problemo, etc. Ám a bejegyzés apropója, hogy mindez csapolt Pilsnerrel történt - ami az Avarban új, de enyhe pátosszal a hely szelleméhez kivánkozó! Egységára 450 azaz négyszáz ötven forint! Le is húztunk belőle öt kriglivel. (ebből ugyan három kört nívó alá csapoltak, de no problem, a hanzlija szép volt, még ha nem is folyt le a korsó szélén. A kese pincéren (Jirzsín) pedig ünnepi bordó ing volt, fekete vászonnadrágjába betűrve, öv nélkül, ahogy azt kell.  Igazi ünnep volt!

...ám a baracsi kis útszéli csárda nem csak méretében, de nívójában is eltörpül a harkányi "szúnyog" mellett, ami hivatalos nevén Sziget csárdaként működik. Ám ne ijedjünk meg, nincsenek ártó szúnyogok. Mint régi ismerőst újfent felkerestük a hétvégén. Itt ettem évekkel ezelőtt az azóta is a legjobbak között számon tartott túróscsuszás harcsapörköltem. A hely a buszpályaudvar melletti ruhapiaccal szemben, a Siklós felé vezető út túloldalán, egy tavacska közepén lévő szigeten fekszik, amit egy fahídon tudunk megközelíteni.

Egy skanzen jellegű nagy kerthelyiség, és ennek megfelelő népies dizájn. A szezon közepén jóindulattal félház. Az étlap bővelkedik mindenben ami csak szem szájnak ingere. Különösen gazdag a halétel kínálata. Magyarország vizeiben megtalálható és közkedvelt halak szinte mindegyike szerepel az étlapon (ponty, csuka, harcsa, kecsege - ez épp nem volt, rengeteg féle fogas és süllő, sügér, pisztráng és aranydurbincs). Az előételek között haltepertő! De az étlapról rendelhetünk rántott békacombot is ha ezt kívánja gusztusunk. A halak mellett megtalálhatóak a vad (amit most kizárólag szarvasételek reprezentáltak) és a magyaros konyha megszokott kedvencei is (pl. töltöttkáposzta, cigánypecsenye, és az "idő és munkaigényes" házi túrógombóc). Magasztalható, hogy az Ormánság hagyományait valamint a délszlávok kultúráját is megjelenítő ételekre is gondolnak: ormánsági kötözöttgombóc-leves, stifolder ill. plejszkavica, csevapcsicsa, razsnyica.  Választásunk ezúttal a villányi szelíd szarvasszelet - oportó - mártásban krokettel (1900 huf) és a roston sült fogasra spenótos mártással, úgyszintén krokettal (1800 huf) garnírungozott étkekre esett. A fogások nagyszerűek voltak, különösen a fogassüllő maradt emlékezetes, ami nem csak jó, hanem kiemelkedően finom volt. Majd el felejtettem. A sopszka salátát (450 huf) is teszteltük, lenyűgöző, a tetején kis tejföllel készítik. A folyóborok helyi termelőktől, siklósi tramini és rizling, fogyasztásra nagyon is ajánlottak. Sörök 350 forinttól kaphatók. A környékről szinte egyedül csak a Tenkes csárda szerzett hírnevet (említett nem feltétlenül csak jót), tehát itt az ideje más környékbeli helyek bemutatásának. Nem is beszélve a "szúnyog" árairól, amelyek annyira kedvezőek, hogy egy ilyen szintű hely másutt (például Pesten), hasonló partitúrával másfél-kétszer annyiért árazná be az étlapon a fogásait. A délszláv származású tulajdonos, Gyuri bácsi szakmai munkája mindenképpen példaértékű, ám homlokán sokasodnak a ráncok. Sajnos a romló körülmények, az évek óta gyengülő idegenforgalom egyre több nehézséget okoz és egyre nehezebben tartható fent ilyen nívón a vendéglő - meséli. A kiszolgálásban és a környezetben azonban már találtunk kivetni való dolgokat. A pincérek (látogatásunkkor kettő) közül az egyik, a fiatalabb normális volt, ám az idősebb, mint aki citromba harapott, és egy kismama ismerősével folyamatosan trécselt, miközben hallhatóan szidalmazta és gúnyolta a "rosszul viselkedő" és különc vendégeket. Így nem csoda ha a másik pincért preferáltuk. Emellett amúgy jellemző párbeszédből kiderült, hogy a mérséklődő turizmuson kívül más is nehezíti az amúgy hasonló vendéglők túlélését. A közelben lévő asztalon egy átlagos magyar család beszélgetéséből az egyik kamasz panasza így szüremlett át, miközben hosszasan próbálta kitalálni a számára elfogadható rendelést: "mi az hogy almás-párolt káposzta? Mondtam, hogy menjünk inkább pizzériába..." No komment!

(egy kis kritika, hogy a férfi vécé bukéja és tisztasága - legalábbis ottjártunkkor - finoman szólva is véleményes volt és hagy némi kívánnivalót maga után a vendéglőt körülvevő természetes (?) tavacska, amit annyira benőtt a vízinövény meg a békanyál, hogy inkább egy mocsaras ingovány, így a szárazság és a tett- (?) vagy pénzhiány (?) itt meglátszott. Üdülési csekket elfogadnak, kártyával történő fizetést nem tudom... Ha erre járunk feltétlenül látogassuk meg!

++

2012. június: Harcsa halászlé, harcsapaprikás túróscsuszával = csillagos 5-ös! Gyuri bácsi vendéglője még mindig rendben hála a magasságosnak! 

Nem minden jó halászlé ismérve az, hogy kis zománcos díszbográcsban tálalják. Ugye otthon sem így esszük. A hal jól mutat a porcelánban is. De íme erre egy eklatáns példa egy vendéglőből. A 6-os főút mentén Dunaújváros és Dunaföldvár között nemrég megpihentünk. Egy barátos rokon, "Cirbolya" úr sugallatára vizsgáltuk meg egy Dunamenti csárdát. A csárda közúton autóval jól megközelíthető, balról (Pécs felé) fordulósáv és előjelző tábla, parkoló. Kellemes zöld terasz, igazi vidéki csárda: piroskockás terítő, egyszerű összecsukható vaskeretes faszékek, fanyelű evőeszközök, és ehte, az ilyen helyeken megszokott kinéztű fiatal pincérek: fehér ing, fekete nadrág, magastalpú fekete cipő. Baracsi halászlét rendelünk (1300 Ft), opcionálisan lehet hozzá tésztát kérni, de mi megelégedtünk a kenyérrel. A baracsi hallé átment a rostán. A hallé képzeletbeli 10-es skálán nyolc és feles. Mélytányérban kapjuk, három nagy halszelettel, erőspaprikával.  Egyedüli panaszunk, hogy a hal egy hangyányit túlfőtt, amúgy nagyon finom, karakteres, kellően paprikás, és friss pontyfiléből készült. Mellé a kenyér is friss volt. Kérhetjük ugyanezt családi kiszerelésben, 3-4 főre, amit egy rendes bográcsban tálalnak (4200 huf). Az étlapon továbbá - hagyományos paprikás és rántott ponty, harcsa és süllő ételek mellett - kecsegepörkölt 1800 forintért. A sör 440 forint a nagy fröccs 280 (mátrai rizlingből), a minőségi borok között a villányi Polgár pincészet majdnem teljes repertoárja - a borokat érdekes módon másféldecijével mérik, kissé drágán. Üdülési csekket vagy étkezési utalványt kár ide elhoznunk magunkkal és sajnos bankkártyával sem tudunk fizetni. Ennek ellenére a halspecialitásait hangsúlyozó helyet ajánljuk ha útbaesik - pláne ha egy jó halászlére vágyunk.  Mellé egy túróscsuszával garantáltan jól lakunk. A kiszolgálás normális, és elég gyors volt. Folyt. köv.

Tobbi infók: http://www.etterem.hu/5871

+

Pozsonyi utat érdemes mostanában elkerülni. Szinte sehol nincs menü, még a Kispozsonyiban sincs (legalábbis ezen a héten). A Bécsit és a Mocco-t jól ismertük, épp ezért próbáltunk találni egy újat. Kipróbáltuk hát az utunkba botló Signo-t és az ebédre kínált menüjét. 880-ért kaptunk egy csésze sárgadinnye krémlevest, ami nem volt más mint egy tejleves sárgadinnye darabokkal, a tetején műtejszínhabbal. Másodiknak fűszeres, roston sült csirkemell vegyes salátával szólt a kínálat. Kinézetre, ahogy a leves is, nagyon "modern", dizájnos, bár elég szolíd adag. Ám ugye nem csak bámulni jöttünk. Első harapás. A csirkemell mindent látott csak fűszereket nem. Sótlan, ízetlen, vasalatlan és száraz. Második harapás, hátha a salátával jobb lesz. Nem lett. A saláta is száraz és egyhangú. Most már érthető miért ilyet esznek az idejáró plázacicák. Kívül máz, belül üresség.

A pincérek lelkesek, de nagyon amatőrök, ahogy ez az ehhez hasonló helyeken jellemző (Liszt Ferenc tér, Ráday utca nagy részében). Leültünk, de nem kaptunk menüt vagy itallapot. Az evőeszközöket a leves szervírozása után kaptuk csak meg. És egy reklámújságok miatt hisztiző - viselkedése alapján feltehetően idegbeteg - idős nő nyilvános elvérzéséhez is csak asszisztáltak elvéve ezzel minden megmaradt gusztusunkat az evéstől és az itt-tartozkodástól. Egy 33-as naturaqva ásványvíz 310 forint. Ez valószínüleg nem is szúrt volna szemet , ha normális ebédet kapunk. Kerüljük minden áron!

----

Köszönet az égieknek, bezárt!

Alsóörs. Idén is sűrű látogatások Pepinéknél. Így talán nem meglepő, hogy a sok kerülésre ajánlott utasellátó egység mellett (például ilyen a főúton élénk meggyben rikító Laroba Hotel szörnyetege, amely bulvár zsurnaliszták magasztalására méltó, vagy az Aranysas étterem vagy előtte a Yellowstone (!) nevű olasz puccétterem a Szent István utcában), akadnak memoárra méltó helyek, ezekből merítenék - a slow food jegyében:

1.) Csarnok elsőre itt van a Bakter Bisztró. Hiánypótlás. A hellyel több mint hét éve állok  elválaszthatatlan kapcsolatban. Az étlap azóta fix, szinte fejből megy. Standard kedvencek: szarvaspörkölt vagy marhapöri kapros-juhtúros sztrapacskával, káposzta salátával, spenót rántott sajttal, sertéssült pirított gombával, ehhez kérjük a vegyes salátát és sült hagymakarikát. Na és az elmaradhatatlan palacsinta! Mindezek mellett a virágos teraszra kiülve csekkolhatjuk a Székesfehérvár-Balatonfüred között járó vonatokat, ugyanis a Bakter nomen est omen a régi állomás épületben regnál.

Az új indóháztól 50 méterre. Érdemes tehát itt, árnyékos teraszán várakozni a következő, a menetrend szerint késő vonatunkra. A Bakterben a fehérbor fröccsnek tökéletes (rizling). 280 forint egy korsó Soproni, mindig hideg és friss. Sokáig Gold Fasslt és Szalont csapoltak, de elhagyták. Ez is mutatja a pécsi söripar zsugorodását és kihalását, Baranyán kívül alig lehet kapni már valahol Gold-ot, no pláne csapoltan (a Szalon után azért kevésbé vágyakozunk). A pincérnők helyesek, rendesek, a hely családias, olcsó, állandó, egyszerű, mégis alapvetés. Nyitva 11-22-ig, ebben nagyon következetesek. Ha a 71-es főúton jövünk, egy  vasutasgúnyába öltöztetett, gépiesen integető bábúról ismerhető fel. Én először messziről egy posztos közegnek néztem, az eredetileg talán egy centrum áruház kirakatbabájából barkácsolt műanyag salabaktert, néha még beugrat, így reflexszerűen lassítok.

(A fotók beszállítója crazyfish)

2.) Familia étterem: a partitúrában egyszerű hétköznapi ételek. Erőssége az Orja leves, amely oly gazdag, mint egy húsosfazék. Óvári, holstein, cigány, rántott hús, brassói etc. Klasszikusok olcsón. Személyzet a helyhez mérten amatőr, de barátságos. A folyóbor  badacsonyi állítólag, ám inkább sörözzünk (330 a Borsodi). Ami feltétlen megtekintendő, a sapka- és sinléder gyűjtemény egy nagy vitrinben, a pult előtt. Az NSZK-s, NDK-s,  csehszlovák,  orosz vám, határőr és katonasapkától a század eleji masiniszta és kalauz sapkáig tart a közel 50 darabos közszemlére bocsájtott repertoár.

Megtaláljuk, ha felfelé Felsőörs felé haladunk, a Szent István utcán, a hatodik vagy hetedik keresztutcánál befordulunk balra. A 70-est főúttól kb. 300 méter.

3.) Fogas büfé, ahol mennyei a egyben sült keszeg! 250 huf/10 deka, ne hagyjuk, ki a környéken biztos hogy a legjobb. Ugyanitt a fejfájdítós kommersz-Varga borok helyett válasszuk a frissiben  sört (Soproni 380 huf/krigli). Kapható még sült fogas, süllő, és persze a fej-nélküli, „ősbalatoni” hekk. Alig vannak már igazi halas büfék, ahol lehet például sült keszeget kapni. Pedig mennyei! A strand sor elején, Almádi felé találjuk. Konyha 10-ig. Egyedülálló módon májustól októberig nyitva.

4.) Ígéretes lehet akár a falu felső kocsmájából kiindulva a Kolompos étterem. Panorámás helyen, egy felújított majorban, a török ház mellett. Idén újra kinyitott, legközelebb teszteljük...

A helyek ismeretét kinek is köszönhetnénk másnak, mint „Pepin” bácsinak. Isten áldassa a nevét!

Az ELTE Lágymányos Pázmány Péter sétányát övező tech-centereitől (Lásd: Red Alert pc játék) néhány lépésnyire találjuk a nemrég kialakított Pálya nevű kerthelységet.  A Budapesti Egyetemi Atlétikai Club szebb napokat látott, félbevágott atlétapályáján üzemel. Ma már az atlétika nem annyira menő, és a sportpályák helyén inkább menő helyeket csinálnak. De ha már az enyészeté lesznek a sportpályák és a stadionok, linkább legyen helyükön kerthelység, mint egy pláza, iroda vagy lakópark. A helyszínválasztás ideálisnak mondható: ELTE diákok és az Infoparkban dolgozó arcok népesítik be a napernyős asztalokat és a hátsó fapados szekciót. A tévedések elkerülése végett a Pálya két hely egybenyitásaként jött létre, és nem egyenlő a Beac-büféjével.

A hátsó fapados hagyományörző rész sokkal érdekesebb. Ez, történetesen a Beac-büfé "kerthelysége", ahol  behűtott sörök (260 Ft/üvegtől) és kommersz felesek mellett, természetesen van energiaital és gyümölcsturmix is.  No meg néhány muzeális sportrelikvia a falon. Az igazán kellemes része (legalábbis nyáridőben) a kinti kert (legyen a neve csak tóudvar), aminek berendezése kezdetben csak egy-két asztalból és székből állt. Idéntől viszont már több pad van és egy új ernyős teraszt  alakítottak ki. A kocsma szemlátomást jól megy. A két, régi és új ivoda (helyesebben az utóbbi csak egy szezonális söntés kerti bútorokkal) elkülönítését a tárgykultúra is orientálja: ami Pepsi műanyag az a Pálya, ami fapados az meg a büfé rész. De az átjárás teljesen szabad. Ebből a szempontból tökéletesen mindegy minek hívjuk.  

Az egykori expo terület maradványainak e szegletét visszahódította idő közben a természet: ingovány, susnyás, mocsári erdő nőtt az egykori atlétikai pálya helyén kiásott gödörben, és meredek meredély aljában tóka keletkezett, amit benőtt a zöld. Este békakoncert, ám kevésbé kellemes, hogy az egy négyzetméterre jutó moszkitók száma a városi kerthelységek átlagához viszonyítva magas, ezért ha a Pályát választjuk, érdemes vérszívó-riasztó kemikáliákat is magunkkal vinni, vagy dohányozznk sokat.  Akár az illetékesek a természetvédelmi terület táblát is kihelyezhetnék alkalmasint, ha nem borítaná be megannyi törött műanyag szék és pet-palack a Pálya-menti lápi erdő ajzatát. Magam már több mint tíz évvel ezelőtt is ide, és a Beac puritán, vasszagot áraztó muzeális gyúrótermébe jártam, majd a kimerítő izmozás után a büfében keresve menedéket, ahol általában zsíros kenyér vagy melegszendó és természetesen sör formájában történt meg a elégetett tápanyagok és nyomelemek gyorspótlása. (A Beac portások még mindig ugyanazok az arcok, morcos és fontoskodó nyugdíjas papák, egyedül a fiatal mozgássérült Tibi tűnt el). A büfé harapnivaló felhozatala klasszikus és letünt korokat idéző: fasírtos és rántott húsos zsemle, és a már említett zsírosdeszka és melegszendvics (a húsos fajta májkrémkonzervkrémből készül) az eszményi fogyasztói szocializmus mítoszát tápláló, '80-as éveket idéző párizsis zsemlében legalább húsz deka parizer figyel, ami a hely miliőjéhez mérten abszolút kompatibilis és praktikus.

Már csak az egyetemi évek iránti nosztalgiából is a Beac büfét favorizáljuk, ahol 260 egy üveg sör és van csapolt Budvar (390/korsó). A helyen így nem csoda ha megfordul a választékos, nagyfalusi "Pepin" úr  (aki szájbergyerek) vagy a porondmester és programajánlatokból kifogyhatatlan "Jávor Pali" barátunk is. Állandó törzsközönség része lett hétfőnként egy ultinacionalista bölcsész társaság, akik a szomszédos kockából zárás után járnak át kártyázni.  A maximum száz méterre lévő Kockában megvalósul az osztályok nélküli társadalom: melósok isznak egyetemistákkal. Sztenderd ászok sörünk üvegét, ha kiürült visszatesszük a rekeszbe, mielőtt kérjük a következőt. A szagokkal terhelt konyhából hamburger, rántotta vagy csikóstokány érkezik. Igazi kocsma és kocsmaarcok.

Visszaevickélve írásunk tárgyához, aki a Pályára belép nem fog csalódni, de ha már erre járt, és fogékony a legújabb kori sporttörténelemre, akkor a Beac büfébe menjen, és nézzen (szagoljon) körül a munkacsarnokban és az emeleti öltözőkben. És természetesen ülő állófogadás.

+

Ferenc téren egy helyes, kiülős presszó. A nevét az üzletben található antik hatást keltő óráról kapta - legalábbis ezt gondoljuk. Mindegy, legalább van üzenete, azt gondolom ez fontos, mármint az, hogy egy hely neve ne véletlenszerű és semmitmondó legyen, mint oly sok (kategóriától és alapítástól függetlenül), kell, hogy legyen annak egy sztorija, vagy legalább kötődjék a környékhez, az épülethez, az odajárókhoz vagy a tulajhoz. A bevett csapos és egyben pincér-munkás emberünk közvetlen és akkor is csinál helyet, ha látszólag nincs. Érdemes itt meccsest nézni. Ekkor tapasztalható meg igazán haverkodó törzsközönsége. Márton és lányai széles választékban - köztük Irsai Olivér, a kedvencünk. Csapolt soproni ászok 360-ért és frankó Frittmann borok (bár a borlap inkább a fantázia mint a valóság szüleménye), Paptag rozé (drága), tehát fröccsözni is érdemes, még ha az árképzés már a belvárosi átlagot követi is. Utolsó látogatásom alkalmával új pincér debütált, félsikerrel. Többször nyomatékosan fel kellett hívni a figyelmét, hogy a fröccs langyosan nem jó, mérce-ismerete a kisfröccs-nagyfröccs viszonylatában kimerült, és a számtan sem az erőssége. Folyamatosan szabadkozott, hogy még új, de igyekszik.

+

Ez egy fontos téma! Sokszor hallom illetékesektől, hogy megvalósult pozitív példaként emlegetik, de ez kb. annyira és olyan szintű körgyűrű, mint az M0-ás. Füred felől haladva Balatonakarattya kemping után a bicikliút egyszerűen megszűnik, helyesebben könnyen egy lezárt magánterületbe ütközhet a tájékozatlan kerekes - vissza a kempingig vállon másfél, tekerve három kilométer a veszteség. Balatonvilágos után, Siófokokon a bicajút gyakorlatilag eltűnik vagy alig követhető, az egyik kereszteződésben kitáblázzák, a máskiban meg nem. Van ahol a járdán megy az út (Szántód). A tihanyi félsziget egy részén a közúton kell menni, nincs külön sáv, ami nyáron, pláne hétvégén az óriási autós forgalom miatt néha korán sem kéjutazás. Persze az irányt nehéz eltéveszteni, de kissé túlzás és ambícózus balatoni bicikli körútként megnevezni. Ahogy az M0-ás sem autópálya, sőt még autóút sem. Egy rossz minőségű veszélyes körút. Ebben hasonlít a balatoni bicikli körgyűrűhöz... 

Néhány napja meglátogattam a Zichy-kastélyban újonnan megnyitott Kobucit. A kastély belső udvarában nagyon jó kerthelységet csináltak: a gasztro részleg rendben van, olcsó: nagyfröccs balaton-felvidéki rizlingből 190 forintba, a vice 240-be kerül, a szőlőnedű iható fröccsbor. A panyolai felese 490-től kapható. Házi rétes (280 huf), sültkolbász, három féle csapolt sör. Kellemes hangulatú, faasztalok és padok. Kicsit a régi Holdudvarra emlékeztett, a vendégkör azért komolyabb: harmincasok, egy két trendibicajos. Trafó, Kassák klub vagy a Fonó, Marczibányi tér jut eszembe - bár én ezeken a helyeken csak egy-két alkalommal fordultam meg. Ennek megfelelően a színpadon etno és népzenei előadók húzzák. Szalonna és bandájába hallgattam bele. 

Emellett jutott idő körbenézni a Fő téren is. Az Új Sipos úgy tűnik ugyanúgy működik (sajnos), ám a nagymúltú Postakocsi rolói lehúzva, kiírva semmi. Mi történt?  A Fő tér most pang. Gyerekkoromban szinte mindig volt nyáron valami esemény, most szinte teljesen kihalt. Ja és a kobuci nevének jelentése szimplán csak egy rövidités: kolbászos buci. Bár sokan kőbucinak hívják, azt is hallottam már valakitől (szájhagyomány és népköltészet szép példájként), hogy a kobuci valamilyen régi magyar parasztétel neve lenne - hát nyert, de az illető közel sem erre az egyszerű megoldásra gondolt!

++

A bejáratott Schieszl vendéglőben tettünk ellenőrző látogatást a hétvégén. Új étket próbáltam, ami alföldi rostélyosként fut (2500 huf), de valójában hamis, mivel hátszínből sütik médiumra. Ifjabb Schieszl mester  is áldását adta rá előzetesen. De hiába, az ajánlás is hamisnak bizonyult sajnos. A hús száraz volt és rágós, ízetlen, a mellé tartozó főtt köményben forgatott krumpli unalmas, a répapürés mártás meg nagyon kevés és nem valami emlékezetes. A többiek viszont nem panaszkodtak - szerencsére, vagy épp ezért volt még bosszantóbb?  A fájdalmamat valamelyest érlelt kajszi pálinkájuk (2cl 640) és a kiváló rozéjuk csillapította némileg. Bevallom, a végére már el is szállt a csalódottságom. Utóbbi Schieszl-branddel először a Balatonon találkoztam. Néhány hete Balatonföldváron járva a Borfalun hosszas szemdörzsölésből felocsúdva botlottam belé standjukba. Persze nem volt véletlen az eset, mivel az ügyet kint lévő diverzánsaim már előre lejelentették. Úgy hallottam, hogy először próbálkoztak ilyen formában promótálni pincészetüket. A természettől tar és magas homlokúak megjegyzik egymást. A standon szünet nélkül töltögető fiatal, de korán kopaszodó fiatal pincérünk, már a standjukhoz közeledve ismerősként üdvözölt. Ez ám a hazai pálya! Amúgy nem véletlen, hogy őt szemelték ki e feladatra, az egyik legudvariasabb és legfelkészültebb pincérük. Felgyorsítottam hát felé lépteim. Sajnos csak műanyagpohár volt alapban, kostoló-pohár felárral, 300 huf-ért. Az összeget megspórolva, inkább borra költöttük (1 dl 180-tól indult). Mellé a szóda nem volt elég hideg és a bor sem hűlt le eléggé - panaszkodtak is a szerény hűtőkapacitásokra. De ez nem csak náluk volt probléma. Mindenesetre a szomszédban kirakatozó füredi Gelléri családi pincészet borait nálam így is überelték. Megkóstoltam többek között a 2008-as kékfrankos rozét, amely pécselyi illetőségű szőlőből szüretelték. 13%-os maligánon, ennek ellenére nagyon könnyed bor, erős eper illattal - nem vagyok borosüveg címke-költeményíró izé, sem pedig sommelier, de eperre hajazó illat és íz volt benne, határozottan állítom. Vettem is belőle izibe egy palackkal. 

- + +

Utolsó bejárás: 2009. július 12.

Kezdjük azzal, hogy szívesen utazgatok a Balaton felvidékére. Múlt héten is egy ilyen tartalmas hétvégét töltöttem el Alsóörsön "Pepin" barátomnál. Utolsó nap egy nagyobb társasággal tizenötöd magammal, köztük párommal egy ebédmeghívásnak tettem eleget - amit a vasárnapra végre megérkezett strandidő ellenére sem jutott eszembe kihagyni, hiszen a cél a csopaki Dobó vendéglő volt. Tehát magabiztosan érkeztünk oda, hiszen többen is már korábbról ismertük a helyet, de aki még nem járt itt, annak is az első pillanattól kezdve érezhetővé vált, hogy ezen a helyen mély ihletet kapunk gyomor tájékon. Természetesen a gesztenyefák alá üljünk, ám aki ki akarja zárni a fáról lehulló ufók ételébe történő landolását, a napernyős teraszra kiülve minimalizálhatja ennek kockázatát. (Be csak akkor menjünk, ha muszáj. Semmi gond a belsővel, de a kert annyira snájdig!)

A Dobó vendéglő a bejáratnál lévő páncélok és egy zászlózott kopja ellenére nem az egri hősöknek állít emléket, és nem is az egri boroknak, hanem a tulajt hívják Dobó Józsefnek, aki még a kilencvenes évek közepén indította el vendéglőjét. Az épület egy felújított XIX. századi kúria, amihez egy impozáns pince és egy gesztenyefás kerthelyiség tartozik. Az  udvar hátsó részében egy hatalmas prés díszeleg, a fákról öreg lámpák lógnak alá. Ugyan nincs panorámás kilátás a Balatonra, de nem is hiányzik. A kínált folyóborok Jásdi mester pincészetből érkeznek poharunkba, jelenlegi árfolyamon 180 illetve 200 forint decije. Magam a csopaki rizlinget választom viceházmester kiszerelésben. Tetszésem annyira elnyerte, hogy végig ki is tartottam mellette. Sörökről is megemlékezve: Becks-et és Borostyánt mérnek mégpedig kifogástalanul.

Ételek közül elsőnek a pontyhalászlét teszteltem, amelyet kis fémbográcsban szervíroznak, szárított erős paprikát kapunk mellé és friss fehérkenyeret. Nos kérem ez a halászlé egy remekmű: kellően sűrű, testes, de nem zsíros! Ezután egy komplex sertésflekken következett, amely tócsni alapzaton és zöldhagymás-laskagombás ragu halommal beborítva érkezett. Hát egyszerűen csodás volt! Nagyon jól harmonizáltak az összetevők egymással. Még ezután is volt szabad kapacitásom és drága páromnak köszönhetően a sült kacsát is megvizsgáltam közelebbről, amit hagymás tört krumplival és az elmaradhatatlan párolt káposztával körítenek. Ez óriási döntésnek bizonyult, szinte nem maradt csont, aminek a végét ne tisztítottam meg akkurátusan! Ez nyerte meg nálam a fődíjat, azt hiszem, ez bármelyik étteremben megállná a helyét. A desszertek közül a tocsogós palacsintával zártam a kurzust, amely két, a végein betűrt túros palacsinta könnyű vanília sodóval leöntve. Ebbe sem volt hiba, a tészta könnyű, a töltelék és a sodó is finom. Még ezután is mozgásképes maradtam. A kiszolgáló személyzet profi, barátságos, és jó tippeket adnak, például, hogy érdemes náluk bort venni nagyobb tételben, ha épp zárva van Jásdi kellere. Ha csak egy másfeles üveg erejéig, de részemről a vásár megtörtént. Nagyon ajánlott!

Külön autóparkoló, bankkártyával, étkezési utalvánnyal és üdülési csekkel is fizethetünk.
8228, Csopak Kossuth u.103.

Tel.: +36 87 446 425 

Email: dobovendeglo@gmail.com

Dobó vendéglő a Facebookon!

+++

Pécs, 2009. június 21.

Egy szép baranyai hétvége lezárására a Tettye vendéglőt szemeltük ki. A nagymúltú vendéglő, a helyi hegylakók büszkesége. A helyiség a környéken kategóriájában egyeduralkodónak mondható, elsősorban azóta, hogy a közelben egykor alternatívát képező Susogó vendéglő bezárt, és jóhírű séfje átigazolt a belvárosi Corso étterembe - meséli pécsi kísérőnk (azóta a Susogó újra kinyitott). A menüt elsősorban sváb és szlávos specialitásiok és vadételek képezik, tehát finoman szólva sem a gyomorbántalmakban szenvedők eledeleit preferálják (pl.: babos-kápszta főtt-, füstölt-tarjával knédlivel, svábos pájsli knédlivel, bajor sertéssült káposztás gőzgombóccal, valamint hal és vad minden mennyiségben). Alkalmi kompániánkkal a kerthelységben telepedünk le. Körülöttünk szolid gyerekes családok, az étterem területén van egy játszótérnek kialakított rész. Hogy méginkább lehiggadjunk korsó Paulanert (700 huf) kérünk (a szerző kénytelen volt most az üveges alkoholmentes verzióval beérni, 500 huf). Méltatásra érdemes a borlap, gazdagon fellelhetők rajta Pécs környékének és Baranya megye elismert termelőnek borai (többek között Lisicza és Ebner 2007-es Cirfandlija), amelyekről egy pompás kostolás élményei villanak be egyből elménkben. Az étlapról a toros levest (svábos peisli alapanyagai savankás lében, 600 huf) és a citromos borjúragú levest (700 huf) rendelünk elsőként. A levesek tálban érkeznek  meg (4 dl), mellé kérés nélkül szolgálják fel pincéreink az erőset és a friss kenyeret. Fantasztikusak, különösen a burjúragú. Talán az egyik legjobb az eddig próbált borjúraguleveseim közül.

Másodiknak töltöttest (disznóhúsba töltött főtt-, füstölt-tarja, paprikás-tejfölös szósszal leöntve, 2000 huf) kapros-túrós galuskával, valamint kecskesajtos bárányszeletet választottunk, krokettel és rizzsel (3000 huf). Ezekre sincs rossz szavunk. A bárány ízes és omlós, a töltötteshez pedig nagyon passzol a szaft és a galuska, utóbbi pille könnyűségű és szerencsére nem fukarkodtak a friss kaporral sem.

Desszertet most nem kértünk, inkább csak kávézunk. A cappuccinohoz csokoládégolyóba burkolt kávészemet kapunk. Emellé épp egy nyitott gépjármű-vonaton érkező fúvós-harsonás utcazenekar indulói csendültek fel...

Hangulata nagyszerű, kiszolgálás profi, egyszerre vagy három-négy pincér is foglalkozik velünk ha kell. Nagyon ajánlott kategória. Étkezési utalvánnyal, üdülési csekkel és kártyával is fizethetünk.

Információk/honlap: elég színvonalas a weboldaluk. Azt az információt kaptam egy a közelben lakó pécsi barátomtól, hogy esténként örökzöldjeivel egy klimpírista szórakoztatja szintijén a nagyérdeműt, ami érdekes ugyan, de érdemes elkerülni. Kákán is csomót keresve az EKF-projekt jegyében jól jönne egy angol étlap is.

10/7,5

Ajánlott pécsi vendéglátóhelyek: Corso, Pezsgőház, Kioszk. 

...helyesebben utánra. Ez egy emlékállítás, nem kritika. Mert ezt a szent helyet kritika nem érheti. Persze érheti, de mint törzsvendége már csak elfogultságból is kikérném magamnak. Még 2001-ben fedeztem fel exkollégáimmal, egy sarokra volt az akkori munkahelyemtől (nevezetesen a mindenre megoldást tudó, és ha kedve volt adó világhírű Attitude HR Solution-tól). Nemsokára ez lett az irodánk, meg is kapta az Avar Office nevet. Vállalati vitakultúránk, időgazdálkodásunk, "stratégiai karrier menedzsment" szemléletünk itt formálódott. Azóta emlékhely és panteon egyszerre. Munkahelyek jönnek-mennek, de az avar megmarad. Akkoriban kettőkor nyitott, most már csak négykor. Ugyan a Hegyalja út mellett fekszik (Avar utca sarok), de a közlekedés zaját nem bánjuk, ha végre kihajtanak a hatalmas gesztenyefák. Egy - nem gesztenye, de hatalmas - fát azóta sajnos kivágtak, a többi még állja a sarat a szmoggal szemben. Óriási kerthelysége tulajdonképpen semmi extra nem lenne, ha lenne még Pesten sok ehhez hasonló. Az ilyen kerthelységeket beépítették, vagy izé, mehetünk a romkocsmákba - utóbbiaknak nem vagyok ellensége, de ezekben a felszolgálás ugye nulla. Meglehet a közeli Ráckert és Romkert kulthelyek voltak - azóta mindkettő bezárt, de az Avar mellett személy szerint nekem egyik sem hiányzott. Kerthelységünkben tapasztalt pincérek (pl. egy atlétás-gyúrós, egy kimért vékony szőke és egy kedves leányzó) ügyelnek azóta is arra, hogy friss korsó Dreher sörünket és húsos vagy gombás meleg szendvicsünket mielőbb megkapjuk. A vendégek közt volt egykoron egy Koós Jani, aki az örökzöld énekes kiköpött kocsmaalteregója volt. Általában egymagában ült és kataton dünnyögött. Nem bántot persze senkit, ugyanúgy hozzátartozott a helyhez, mint a kopott székek és a műanyag kockásterítős vasasztalok. Ő is egy ideje eltűnt. De Janitól eltekintve, a kocsma vendégei fiatal társaságok, főként a harmincas korosztályból.

Nyári munkavégzéshez és feszültségcsillapításhoz ideális választás. Kint csocsó, bent darts, és néhány félkarú rabló. Ajánlott tavasztól őszig csak is sörözéshez, ha fröccsözni szeretnénk, inkább másutt tegyük!

++

UB.: 2009. április