Múlt héten egyik este erősen korgó gyomorral indultam el a várból hazafelé. Közben magamban a hűtőmet leltároztam, de arra jutottam, hogy nem lesz majd abban semmi fogamra való. Mit tehettem mást – mivel pizzát rendelni nem akartam, mint gondolatban elkezdtem lajstromba venni a nagyobb kitérő nélkül útba ejthető konyhás vendéglátóipari helyiségeket. Így estem be az Atlantisz vendéglőbe, a Szegedi úton. Bekanyarodva a zöld sövénnyel övezett kerthelységbe, íncsiklandó illat csapta meg az orromat. Az egyik pincér épp akkor hajtott össze egy állványt, amin nemrég még birkapörkölt rotyogott bográcsban. A hirtelen jött októberi tél nem szegte kedvét a főnök úrnak, hogy a szabadban főzzön egy jó pöröltet. Bent a pincér már ezzel a friss ajánlattal fogadott, kész a birkapörkölt! 1750 forintért. Mintha kéretném magam forgattam egyet az étlapon, de csak rituális megszokásból, hogy ezzel is leplezzem zavaromat. Csak nem hiszi, hogy olyan hamar, gyanakvás nélkül beveszem ezt a mesét: októberben szabadtűzön bográcsban főtt birkapörkölt, a XIII. kerület közepén, persze. Hiszem, ha látom, és gondolkodás nélkül belementem. Mellé káposztasalátát (350 Ft) és friss kenyeret kértem. Csapolt Leffére támadt gusztusom (480 Ft - 0,33 dl), de alapban csapolva még Stella Artois van (400 Ft – 0,4 dl). A pörkölt semmi kivetnivalót nem hagyott maga után. Visszagondolva is összefut a nyál a számban. A főnök (aki itt a főszakácsot is jelenti egyben) birkapörkölt értelmezése kétséget kizárólag közel áll a tökéleteshez. A hús porhanyós, csontszilánkok és faggyú nélkül. Érezhetően volt benne kömény, majoranna, vörösbor és egy kis darab májjal is találkoztam (de arra már nem fogadnék, hogy birkamáj volt). Miután az étel címerét, a kimeredő oldalas-csontokat is megtisztítottam, a tányért kitunkoltam a friss kenyérrel és lekísértem a saláta levével. (Ezelőtt birkapörköltet tavaly a Szalki csárdában - Szalkszentmárton, 51-es főút mellett - ettem, 1300 forintért, de hiába volt ott jelen képzavarosan az Alföld konyhaművészetének vélt szelleme, és vésődött belém az ott töltött gyerekkori nyarakból megmaradt birkakarámok és csordák emlékképe, a pörkölt csontszilánkos, rágós húsból állt, a feltálalt birka valószínűleg végelgyengülésben esett bele a bográcsba.) De visszatérek:
Közben a hallhatólag jókedvű törzsvendégek Boriszt kényeztették szaftos kenyérkatonákkal. Borisz néha vakkantott egyet, ha sokáig nem érkezett falat. Borisz egy alacsonypadlós, fekete, göndör keverékkutya, aki így a hideg idő beköszöntével gazdájával együtt bejáratos lett a vendéglőbe. Útját különböző, félig megrágott csontok szegélyezik, az egyikben távozáskor majdnem orra buktam. A terejedelmes és egészen vegyes berendezésű helyiségben van egy plazmatévé, amely megtörte az idillt. A képernyőn Stadler, Tasnádi és Zalatnay csókolgatják egymást, miközben a láthatóan elégedett akasztói juhász látja őket vendégül vacsorára. Az illusztris asztaltársaságban persze ott egy fiatal szőke playmate, aki nemsokára vetkőzni is kezd Józsi bácsinak, megköszönve ezzel a felejthetetlen vacsorát. Itt elment az étvágyam, és kisiettem, de a bárány azért benn maradt és hallgatott.
A vendéglő az egycsillagos Hotel Flandria mellett található (sréhen, a háta mögött). Nevével ellentétben ne tengeri ételeket várjunk, hanem olcsó magyaros és szláv konyhát. Tavasztól őszig kerthelységes. Sztrapacskából káposztás verziót is készítenek. A pincérek régi vágásúak. A csapos úr, mintha egy Jirí Menzel filmből (Őfelsége Pincére voltam) lenne itt: a fiatal és kese Jan Dítě – bajusz nélkül. A pincérek közül a egyiket korábbról ténylegesen ismerem, a Marosban volt nagyon sokáig: ő a bizonyos "Dumás Feri". Utóbbit jó ideje nem láttam, annyira nem siratjuk, ha netán kirugták.
Cehh rendezése étkezési utalvánnyal lehetséges, viszont bankkártyával nem. Hétköznap kétfogásos menü egy ezresért. Rendezvényeknek különterem. A kerthelység része ajánlott! Nyitva: H-P.: 11-23, Sz-V.: 12-23-ig. Cím: XIII. Szegedi Út 27.
Az étteremnek saját honlapján további információ, képek és elérhetőségek.
