A héten felkerestük a legendás (és mitikus) Kádárt. Igazából a Klauzál téri festékszaküzletbe indultunk, de meghiúsult a fuga-festék beszerzési projekt. Mit is tehetnénk, ha már itt vagyunk? Dolgozzuk fel a kudarcélményt egy ebéd formájában, és akkor már kézenfekvő választás a Kádár. Há nem?
Legutóbb 3-4 éve ettem itt (lásd erről korábbi bejegyzésünk), és a lényegre térve az alap konklúzió ugyanaz. Minden változatlan, egy hely ahol megpihent az idő, ki-ki értelmezze ezt gusztusa szerint. Ugyanazokat tudnám leírni, mint 2008-ban. És így továbbra is az a bajom (az amúgy szimpi) hellyel, hogy inkább egy látvány-showval kevert múzeum, sem mint étkezde lenne. Egy biztos, olcsónak nem olcsó, ami egyedül azért tűnhet fel, mert az ételek minősége sem nyaldossa az eget. Marhapörköltet ettem tarhonyával 1400 froncsiért. Ízre korrekt, a hús puha, faggyú- és mócsingmentes, egy tisztességes iparosmunka, ám a rendes adagban 6-8 szem hússal nehéz jól lakni - nem is beszélve egy fizikai munkát végző embernek - ne legyenek persze kétségeink, nem is ők járnak ide. A köret mellé tarhonya, alias kisdobos vagy úttörőgombóc, a legegyszerűbb bolti szerzemény, a fogás 2/3-a. Ezzel nem is lenne gond, sőt, ez kell ide, 
de akkor ne kerüljön 1400-ba (nekem ezért nem kell, hogy körbeugráljanak a szocialista üzemi vendéglátást idéző gúnyába öltöztetett pincérnők). Persze megértem ha ez buli, és a retrózás divat. Így egyúttal a látogatásba a múzeumi belépő is benne van. Kellenek ezek? Ha volt valami, ami stigmatizálódott a szocializmusban, az épp a vendéglátás - a korrupció és az átverés melegágya lett. De csak a szépre emlékszünk - már aki tud. A Kádár és az ehhez hasonló mitikus helyek megszépítik a múltat, persze inkább legyen drágább, csak ne verjenek át - na akkor lenne ám igazán - rendszereket átívelően - retró. Kendnek is sűrű a levese?
A 2 dl málna (szörp) 220 Ft, az asztalon szóda, 1 deci 40 Ft. Az ubisali sok lével érkezik és tejföllel (utóbbit ha kérünk), ez példás, de ez is inkább féladag.
Emlékezzünk meg a kolléga ebédjéről is, a rizses-libaaprólékról (1250,-). Ránézésre imponáló (adag), ám csalóka, mert hús igencsak kevés terem rajta (nemúgy a zöldséges rizs). Nem volt tőle elragadtatva, ott is hagyta a felét. Erős hiányérzettel távozunk.
A hely amúgy jól megy, dél körül szinte teltház. A pincérnők nagyon pörögnek. A vendégek - meglepő módon - a szokásos, Kádár-korabeli nyugger törzsvendégek mellett - jómódú fiatalok, belvárosi vigécek.
Bankkártyás fizetés továbbra sincs (bár én ezt nem gondolnám itt sem ördögtől valónak), ellenben Kádár úr rendületlenül - inkább csak megszokásból - megkérdezi a kasszánál, "hogy minden rendben volt? Meg voltunk mindennel elégedve?" Mit is mondhatnánk neki: egy nem túl határozott igent, megszokásból, mint feleléskor a kémia/fizika tanárnak a kettesért.
Sajnos mellette a Klauzál megszűnt, és import ruhaturkálóvá avanzsált. Bírtam ott a főnököt, és jó kis menü volt.
Verdikt, rövid értékelése: retro látványkonyha, kissé túlértékelt, de a mienk.
