...ám a baracsi kis útszéli csárda nem csak méretében, de nívójában is eltörpül a harkányi "szúnyog" mellett, ami hivatalos nevén Sziget csárdaként működik. Ám ne ijedjünk meg, nincsenek ártó szúnyogok. Mint régi ismerőst újfent felkerestük a hétvégén. Itt ettem évekkel ezelőtt az azóta is a legjobbak között számon tartott túróscsuszás harcsapörköltem. A hely a buszpályaudvar melletti ruhapiaccal szemben, a Siklós felé vezető út túloldalán, egy tavacska közepén lévő szigeten fekszik, amit egy fahídon tudunk megközelíteni.
Egy skanzen jellegű nagy kerthelyiség, és ennek megfelelő népies dizájn. A szezon közepén jóindulattal félház. Az étlap bővelkedik mindenben ami csak szem szájnak ingere. Különösen gazdag a halétel kínálata. Magyarország vizeiben megtalálható és közkedvelt halak szinte mindegyike szerepel az étlapon (ponty, csuka, harcsa, kecsege - ez épp nem volt, rengeteg féle fogas és süllő, sügér, pisztráng és aranydurbincs). Az előételek között haltepertő! De az étlapról rendelhetünk rántott békacombot is ha ezt kívánja gusztusunk. A halak mellett megtalálhatóak a vad (amit most kizárólag szarvasételek reprezentáltak) és a magyaros konyha megszokott kedvencei is (pl. töltöttkáposzta, cigánypecsenye, és az "idő és munkaigényes" házi túrógombóc). Magasztalható, hogy az Ormánság hagyományait valamint a délszlávok kultúráját is megjelenítő ételekre is gondolnak: ormánsági kötözöttgombóc-leves, stifolder ill. plejszkavica, csevapcsicsa, razsnyica. Választásunk ezúttal a villányi szelíd szarvasszelet - oportó - mártásban krokettel (1900 huf) és a roston sült fogasra spenótos mártással, úgyszintén krokettal (1800 huf) garnírungozott étkekre esett. A fogások nagyszerűek voltak, különösen a fogassüllő maradt emlékezetes, ami nem csak jó, hanem kiemelkedően finom volt. Majd el felejtettem. A sopszka salátát (450 huf) is teszteltük, lenyűgöző, a tetején kis tejföllel készítik. A folyóborok helyi termelőktől, siklósi tramini és rizling, fogyasztásra nagyon is ajánlottak. Sörök 350 forinttól kaphatók. A környékről szinte egyedül csak a Tenkes csárda szerzett hírnevet (említett nem feltétlenül csak jót), tehát itt az ideje más környékbeli helyek bemutatásának. Nem is beszélve a "szúnyog" árairól, amelyek annyira kedvezőek, hogy egy ilyen szintű hely másutt (például Pesten), hasonló partitúrával másfél-kétszer annyiért árazná be az étlapon a fogásait. A délszláv származású tulajdonos, Gyuri bácsi szakmai munkája mindenképpen példaértékű, ám homlokán sokasodnak a ráncok. Sajnos a romló körülmények, az évek óta gyengülő idegenforgalom egyre több nehézséget okoz és egyre nehezebben tartható fent ilyen nívón a vendéglő - meséli. A kiszolgálásban és a környezetben azonban már találtunk kivetni való dolgokat. A pincérek (látogatásunkkor kettő) közül az egyik, a fiatalabb normális volt, ám az idősebb, mint aki citromba harapott, és egy kismama ismerősével folyamatosan trécselt, miközben hallhatóan szidalmazta és gúnyolta a "rosszul viselkedő" és különc vendégeket. Így nem csoda ha a másik pincért preferáltuk. Emellett amúgy jellemző párbeszédből kiderült, hogy a mérséklődő turizmuson kívül más is nehezíti az amúgy hasonló vendéglők túlélését. A közelben lévő asztalon egy átlagos magyar család beszélgetéséből az egyik kamasz panasza így szüremlett át, miközben hosszasan próbálta kitalálni a számára elfogadható rendelést: "mi az hogy almás-párolt káposzta? Mondtam, hogy menjünk inkább pizzériába..." No komment!
(egy kis kritika, hogy a férfi vécé bukéja és tisztasága - legalábbis ottjártunkkor - finoman szólva is véleményes volt és hagy némi kívánnivalót maga után a vendéglőt körülvevő természetes (?) tavacska, amit annyira benőtt a vízinövény meg a békanyál, hogy inkább egy mocsaras ingovány, így a szárazság és a tett- (?) vagy pénzhiány (?) itt meglátszott. Üdülési csekket elfogadnak, kártyával történő fizetést nem tudom... Ha erre járunk feltétlenül látogassuk meg!
++
2012. június: Harcsa halászlé, harcsapaprikás túróscsuszával = csillagos 5-ös! Gyuri bácsi vendéglője még mindig rendben hála a magasságosnak!