Pozsonyi utat érdemes mostanában elkerülni. Szinte sehol nincs menü, még a Kispozsonyiban sincs (legalábbis ezen a héten). A Bécsit és a Mocco-t jól ismertük, épp ezért próbáltunk találni egy újat. Kipróbáltuk hát az utunkba botló Signo-t és az ebédre kínált menüjét. 880-ért kaptunk egy csésze sárgadinnye krémlevest, ami nem volt más mint egy tejleves sárgadinnye darabokkal, a tetején műtejszínhabbal. Másodiknak fűszeres, roston sült csirkemell vegyes salátával szólt a kínálat. Kinézetre, ahogy a leves is, nagyon "modern", dizájnos, bár elég szolíd adag. Ám ugye nem csak bámulni jöttünk. Első harapás. A csirkemell mindent látott csak fűszereket nem. Sótlan, ízetlen, vasalatlan és száraz. Második harapás, hátha a salátával jobb lesz. Nem lett. A saláta is száraz és egyhangú. Most már érthető miért ilyet esznek az idejáró plázacicák. Kívül máz, belül üresség.
A pincérek lelkesek, de nagyon amatőrök, ahogy ez az ehhez hasonló helyeken jellemző (Liszt Ferenc tér, Ráday utca nagy részében). Leültünk, de nem kaptunk menüt vagy itallapot. Az evőeszközöket a leves szervírozása után kaptuk csak meg. És egy reklámújságok miatt hisztiző - viselkedése alapján feltehetően idegbeteg - idős nő nyilvános elvérzéséhez is csak asszisztáltak elvéve ezzel minden megmaradt gusztusunkat az evéstől és az itt-tartozkodástól. Egy 33-as naturaqva ásványvíz 310 forint. Ez valószínüleg nem is szúrt volna szemet , ha normális ebédet kapunk. Kerüljük minden áron!
----
Köszönet az égieknek, bezárt!