SZINDBÁD

Ihlet, sztoikus másnaposságra 15 celsius felett.  De hol a kislugas? Pilisszentkereszten.

Kiránduljunk a Pilisben s meg se álljunk Pilisszentkeresztig! A Csillaghegy hév-megállótól, de még jobb ha Budakalász Lenfonótól a zöld csíkon Csobánkát elhagyva, majd átkanyarodva az országos kékre, a Dera patak szurdokvölgyén keresztül támadunk. Az út sétálósan is három óra alatt teljesíthető, kb. 22 kilométer, szintemelkedés szempontjából még a túrázástól elszokott természetbarátoknak sem megerőltető, mégis kiadós élmény. Amit kapunk fáradozásunkért, az egy szlovák falu és annak hangulatos, nyáron kerthelységes vendéglője. Az erdőből faluba érkezve látjuk szlovákul Mlynky (jelentése malmocskák). A legújabb /interneten beszerzett/ adatok szerint „a község lakosainak száma 2170 fő, amiből 54,6% vallotta magát szlovák nemzetiségűnek és 14% számolt be erős szlovák kulturális kötődésről. Így Pilisszentkereszt az ország egyetlen települése, ahol nemzetiségiek vannak többségben.” Tehetünk a magyar-szlovák viszony javítása érdekében itthon is, hogy belássuk: szlovák barátaink nélkül szegényebb lenne nemzeti identitásunk és gasztronómiai kultúránk is.

A vendéglői környezet falusias (egykori paraszt ház portáján, bent két terem (szoba), kemence mellett, nyáron kint sörsátor padokkal – kár, hogy egybe van a parkolóval. A vendégek nem mind helyiek, és nem csak túrázók, sajnos néha puccos autókat pörgetnek és fél adag vajhalakat kérnek.

Egy ilyen szlovák faluban szlovák ételek után fürkészünk. A csülkös sztrapacska finom, lilahagymával gazdagon terített (1690), de azért egy szlovák kocsmában is kapunk kb. ilyet, a feléért (bár ez utóbbi lehet már nem érvényes, és az euro bevezetése előtti korokra értendő). Krumplovnyik (tócsni – egy adagban négy darab), fokhagymásan, tejfellel leöntve sajttal megszórva. A sajt ugyan nem ementáli, inkább szlovák trappista, így is elmegy (490-ért), lényeg, hogy nem tocsogott az olajban. Van még káposztás sertéssült knédlivel, ami inkább cseh. Nagyjából ennyiben ki is merül a szlovák konyha.  A csülkös pizza (990) ajánlható még, tésztája kenyér-jellegű, inkább langallóra hajaz, de jó. A lényeg, hogy a kiszolgálásra nem volt nagyobb panaszunk. Sör – magyar-aranyfácán (360/korsó). A Jásdi rizlingje (170/deci!) mellé a hűvös szódát  régi cégéres üvegszifonban kapjuk. Megindító! Kellemesen elpilledtünk, emésztgedünk, ami komolyan igénybe veszi a kirándulástól megedzett szervezetünket,  így hazafelé nem kérdés, hogy a menedrend szerint (Pomáz-Dobogókő viszonylaton) óránként közlekekedő kékes színű weekend-busszal megyünk.

Összegezve véleményünk: lehetne egy ilyen szép tót faluban markánsabb és szlávosabb a vendéglő partitúrája (nem csak az ételek, hanem a sörök tekintetében is!). Fröccs-szeretőknek ezzel a borral bátran és nagyon is kommendáljuk! A környezetéhez és a helység helyiségének szelleméhez képest kissé középszerű, fantáziátlan, de még ajánlható kategória, pláne egy fárasztó kirándulás után, üdítő.

További info itt.

Kategória (nálunk – lásd erről legelső bejegyzést): II.

Étel/ital:        6,5/10

Környezet:     6

Kiszolgálás:    6

Ár/érték:       7

Rajt: Zsinagóga. Sok túrista meg zarándok. Sűrűn pörögnek egymás után a kocsmák meg a küllős kerekek. Egyet dobsz: egy. "Itt megiszol egy kávét, így kimaradsz egy-két dobásból". Helyiek, vállalkozó maceszevők, fiatal illúzionisták, meg lúzionisták, árnyékemberek, szabadúszók, nappal. Emelkedő házszám szerint elsőnek a nyerőgépes Katapult kocsmacasino (ahová egyedi gyártású, színjátszós minimálbiciglis rasztafárik is be-be járnak - aztán némi zöldfüstös svunggal tépnek el), majd kontrasztként mellette áll a skandináv-szimpatizáns középosztálynak a neoviking Wallhalla klub, ajánlott szemfényvesztőknek, bilirádosoknak és bowlingosoknak, következik (szünet nélkül) a pub-os, bőrfotelhátsós-szeparés Zenit, tanórák utáni gerjedelmüket egy jó adag lilahagymás-zsíroskenyérrel és sörrel csillapító társadalomtörténész doktori-hallgatóknak. Következő állomás a lepattant Tourist, ami egy büdös kocsma egy tűzokádó házisárkánnyal (láncdohányos és erősen viseltes csaposnő), miliője inkább a szépre már érzéketlen alkoholtúristákat csalogatja nomeg a bölcsészszabású íródejákokat, akik utána átmennek üdítő friss levegőért s némi pincérnői bájért a Zenitbe. Jön a holland-magyar kapcsolatokat ápológató Den Haag pizzéria (http://denhaagpizza.hu/), ami régi ismerős - vicces hibrid, a kaja olasz tésztaféleségek-étel néhány amstel-el (ma már ez Hejnekem) lekísérve, baráti áron (volt). A tulaj egy ideszakadt hippi holland (volt). Majd egy névtelen kocsma, ahol valami olcsó házisörrel ártanak. Ezzel el is érkezünk az első sarokig, ahol megy még a szűkös Sarok presszó (mondhatni egy későkádárkori lelet), egykori hajnali menedék, ahol ha pultnál hely nincs (szép számmal ültek itt anno alvászavaros taxisok) a csigalépcsőn megközelíthető üveg-toronyban megkaphatjuk a lemosónkat.. Innen Lejönni/ akarom mondani leszállni / csak kapaszkodva, lényegesen nagyobb figyelmet és óvatosságot kíván a a részeg embertől, nem csoda, hogy a taxisok ide már nem merészkednek fel). Itt (a saroknál) már az edzettek is kidőlnek. Terézváros, Erzsébetváros, Palotanegyed főkocsmaütőerén haladva .

Kedves Borbarátok! Nopláne Baranya-fanok, bor és hasbarátok egyben!

Lelkes laikusként (se nem borász, se nem sommelier, se pedig gasztrosznob), barátaimmal lehettem jelen a "sasfészekben" (Sas Center, V. ker. Sas u. 10-12.), március 14-én este. Először is nem pécsi borászatok voltak a fészekben. A megjelent négy Baranya megyei  termelő (Walter Gyula - Pécsvárad, Szabó Zoltán - Hosszúhetény, Lisicza Borház - Helesfa, Planina Borház - Mohács, H) bemutatott borok között elég nagy volt a szórás, akadt ami nagyon ízlett, ám olyan is, amely szerintem egy boltban is alsópolcot érdemelne. Stabil nívót a Lisicza féle boroknál találtam, főleg a rozé (2008) és a cirfandli (2007) volt kedves (ez az érzésem csak erősödött a visszakostoláskor). A vörösborok tekintetében bevallom, kissé csalódtam, a mezőny elég átlagos volt, kiemelkedően jót nem találtam (talán a hosszúhetényi kadar és a Lisicza Ravasz ill. Ében fantázianévre keresztelt couvée-k említhető meg ellenpontként).

Meglepően sok édes/félédes bort kínáltak termelőink. A desszert borok tekintetében különösen erős volt Hosszúhetény, a mézes Chardonnay, a Csókaszőlő és a Kadarka figyelemre méltó kísérlet. Bár nekem a Chardonnay már-már gej-édes szirup volt. 
Viszont külön díjat érdemel a mozsgói (Szigetvártól nem messze) székhelyű Méhesi Melis Zoltán (Zozo) sajtműhelye. Portékáit a perzsa köményestől a lepkeszegesen (azaz görög szénás) át a lóherésig mindenféle kivitelben tesztelhettük, és nehogy megfeletkezzek megemlékezni a szarvasos stifoderjéről! Mondjuk azt, hogy zseniális! Szerencsére a készlet erejéig vásárolhattunk is belőle, míg ugyanez sajnos nem mondható el a borokról, mivel erre megjelent baranyai borászaink nem készültek föl és kevés palackot hoztak el hazulról.

A sorrend nálunk, (és amit ajánlunk):

1. Lisicza (száraz Cirfandli 2007, rozé 2008; 2. Szabó Zoltán (Kadarka, Cirfandli); 3. Planina (Királyleányka); 4. Walter Gyula (tőle sajnos nem emlékszem semmire - pedig nála kezdtünk) 

Ps. A hely a letett boros-poharak és tányérok Bermuda-háromszögének bizonyult. Ha poharunkat óvatlanul letettük valahová, nem biztos, hogy viszont láttuk, ugyanis a szorgos és köröző pincérek gyorsan lecsaptak a belépőhöz járó árván maradt kostolókészségekre. És ez pótolhatatlannak bizonyult, mivel aki így járt nem kapott már újat. Készlethiány. Kár, hogy nem lehetett kapni a kostolóra szánt nemes füstölt áru mellé egy kis kenyeret (természetesen a gyomorkímélés s nem a jóllakás végett). Egy ismerősünk ebbéli igényét kérés formájában megfogalmazván mire egy arogáns pingvin felhúzva szemét e "renitens" kérelemre rendreutasítólag hangsúlyozta: "Ez egy borkóstoló, ez pedig borkorcsolya, nem pedig vacsora!" A formális mikrofonos bevezető és a bemutatkozások elég semmitmondóra sikerültek, nem sokat lehetett belőlük fülünkkel felfogni, lehet nem csak a technika hibája miatt. Ettől eltekintve egyébként nagyon szép kezdeményezésnek tartjuk és kóstolójegyeinkkel továbbra is támogatni fogjuk hasonló, "kisebb" termelők reprezentálását! Egyébként 17 és 21 óra között 3200 forintért mustrálhattunk, ami az étekkülönlegességekkel egybekötve nagyon-nagyon megérte.

Részletesen lásd erről:

http://borravalo.blog.fn.hu/index.php?view=bejegyzes_oldal&bejid=94481&kompage=0

Asztalt foglalunk negyed nyolcra. A helyiség egy bérház belső udvarának átriumos átalakítása, pálmákkal, helyes, bár kevésbé praktikus nehéz kovácsolt vaskeretbe foglalt gyékényborítású székek. A díszkövekkel kirakott egykori kapubeálló ötletes, egyedi hangulatú. Balra egy különteremben épp valami tinédzser lánybuli, hála az égnek nem szűrődik át belőle semmi a télikert (a honlapjukon ők hívják így) légkörébe. Szemünk megakad az asztalunk mellett letakart régi pianóin, ami ritka jelenség manapság e modernista éttermek tárgykultúrájában. Összesen három pincér van a télikertes részben ekkor szolgálatban (ők egyben pultosok is).

Csapolt sörből jelenleg következő a választék és az árfekvés: 390-ért Soproni, a Zlaty  Bazant 450 valamint 570/korsóért kortyolhatunk Edelweisst. Emellett hét-nyolc fajta üveges sör kapható 450 forinttól. Van Grog. A szokásos aperitifek mellett a pálinkaválasztéknál időztünk el, mivel az Apacuka a számunkra eddig ismeretlen Szekeres (Sándor és fia) pálinkák tárháza: kisüsti, meggy, körte, szilva, barack, törköly és szőlő, 650 forintért mérik négy centiliterjét. A párlatrepertoárból végül a szilva mellett döntöttünk,  amit már az első ízlelésre megkedveltünk. Sajnos a pincérek nem tudták megmondani, hogy mi földön terem a Szekeres féle szilvórium (később utánanéztem, lovagunk soltvadkerti). A pálinka bemondásra 50%-os erősségű, ám se nem kárcol se nem éget. A Zsindelyes-féle termékcsaládból az ágyas meggy került még terítékre (850/4 cl), ami remek (ágyasból van szilva is), szinte balzsamozza a torkot. Ezen kívül kuriózumként kérhető Agárdi cseresznye és kökény (!) pálinka, ezeknek már borsos az áruk, 1250 forint féldeci.

Az étlap változatos, a fogások jellemzően nem a hagyományos magyar konyhát követik. A korszerűség elmondható az előétel, leves, főétel és a desszert kínálatról is. Demonstrációként efféle előétel a Folyamirák rizottó karamellizált lilahagyma karikákkal, édes chiliszósszal és parmezánnal vagy a Balkáni krémízelítő (zakuszka, fetakrém és padlizsánkrém) pirítóssal. A főételek közül szemrevaló és széles a grill-kínálat.

Az előételek között számon tartott (de nem az!)  kacsacomb filét választottuk szarvasgombás-krumplipürével és kecskesajttal. Ám amit kaptunk, az nem egészen ez volt. Kacsacomb filé helyett szimpla kacsacombot, a krumplipürében sokkal inkább kelkáposztát találtunk, mint szarvasgombát (persze 1600 forintért maximum mikroszkopikus méretű szarvasgombafonalakat tartalmazhat). De ami nehezebben letagadható,  hogy kecskesajtnak se híre se hamva, helyette egy áfonyás, barnamártás-szerű szósz figyelt. Mivel ettől a kolosszális bakitól eltekintve a fogás finom volt (a hús omlós, bőre ropogós, a mártás és a köret összepasszolt). Ezért a főbenjáró bűnnek számító tévedés ellenére (már elsősorban azt minősítjük annak, hogy a rendelésnél ezt elhallgatták illetve később, még a szervirozás előtt sem korrigálták), csak megjegyezésszerűen reklamáltunk a pincérnél, aki aranyosan megerősítette, hogy ez tényleg nem egészen az volt, amit az étlapon feltüntettek. /Megköszönjük hasznos észrevételét! Gondolom, akkor mielőbb itt lenne az ideje ezt orvosolni./ Majd egy "mindjárt utánanézek" félmondattal távozott. Legközelebb fizetésnél meg sem említette ezt az "apró" kis tévedést. A másik ételünk (sonkába göngyölt grillezett mozzarella balzsam ecetes friss kevert salátával és pirítóssal) tényleg az volt, aminek leírtak. Az ételek szervírozása - a kategóriához viszonyítva - kifogástalan. Mivel a fogásokkal elégedettek voltunk, nem vontuk meg a borravalót.

A borválaszték átlagos (tehát szűk), de jó ízlésre vall a válogatás. Sajnálatosan van olyan amit megkóstolnánk, de csak palackkal kérhetünk (például a Sike féle szürkebarátból). Két fajta rozét rendeltünk, egy Gere-Weiningert, majd Vesztergombi 2008-as rozé couvée-ját.  Utóbbi a nyerő. Nincs nálam  borhőfokmérő, de egy árnyalattal hűvösebb is lehetne. 

Közönsége főként húsz-harminc éves belvárosi értelmiségiek, egyetemisták, de külföldiek is rendszeresen megfordulnak. Minden hétköznap kétfogásos menü 790 forintért. Wifi szabadon használható. Szeparálódni viszont nem nagyon lehet. Asztal és széke alkotásra alkalmatlan. Ellenben eredendő funkciójára, evésre, ivásra, flörtölésre megfelelő.  

Epilógusként, az Apacuka a kategóriájához képest széles kínálatú, ígéretes hely, ahol korszerűen, az átlagos belvárosi árak alatt, az átlagos magyar minőség felett fogyaszthatunk. Reméljük, hogy az étlapon leírtakat hamarost egyeztetik a szakácsokkal és a pincérekkel is! Ebben bízva még épp elfogadható kategória.

A pincehelyiség privát bulikra bulira fogyasztás ellenében kibérelhető. Honlapjuk informatív és színvonalas.

(Ez az írás, egy főzelék esszé kíséretében megtalálható és értékelhető a duningguide honlapján!)

VII. Horánszky utca 5.

Nyitva: H-P.: 11-02, Sz-V.: 17-02.

Tel.: (20) 938-2677 email: info@apacuka.com

Kategória: II.

Utolsó bejárás: 2009.04.15.:

A választékból teszteltük a humuszt, ami egész finom volt, ám tatár-beefstaket ne itt együnk! A hús nem elég finomra darált, nem bélszín, tocsog az olajban, ráadásul a hozzávalókból kifelejtik a fokhagymát. A kiszolgálás továbbra is csapnivaló. Az egyik pincér mindig unott és savanyú pofát vág, a másik ugyan lelkesebb, de nincs olyan nap, hogy össze ne törne  valamit. Ha valamit rendelni akarunk, akkor a legjobb, ha a pultosl-macskánál próbálkozzunk, a többiek képtelek észrevenni az élő vendéget. Visa kártyával lehet fizetni.

Utolsó bejárás: 2009. június

Kb. másfél éve nyitott a Passport café-restaurant Óbudán a Flórián Üzletközpont nyugati (Vihar utcai piac felé eső parkolójának) oldalában. Helyén a rendszerváltás óta folyamatosan akadtak újabb és újabb próbálkozások. Lokálpatriótaként (húsz évig laktam a Flórián téren) tudni vélem, hogy volt itt korábban videotéka, foto-bolt, ruhabutik, tán még kínai és 100 forintos bolt is, de újabban már kávézóként működött, ám egyik sem bizonyult hosszútávon jövedelmező vállalkozásnak. Egykoron üzletközpontunk tetején volt egy étterem ahová ballasztként szüleim néha magukkal cipeltek, így erről az egyedüli megmaradt élményem, hogy ízlett a banános turmix. Emlékszem a helyet akkoriban az üzletközpontban hol igen, hol nem működő "gyorsliftekkel"  lehetett kizárólag megközelíteni (bár ezek közül takarékosságból szinte mindig csak az egyik üzemelt és átlagosan öt perc volt rá a várakozási idő és majdnem ugyanennyi ideig tartott az út a tetőre), ami a vesztét is okozta, mivel a panelrengetegre néző tetőteraszos étterem egyszer kigyulladt, és ezután illetékes hatóságoktól megkapta a tűzbiztonsági szempontjából aggályos minősítést, így gyorsan bezárták. Azóta a Flórián második emeletére már tényleg csak az elszánt expedíciónisták tévednek, egy-egy vevő feltűnése láthatólag zavarba is hozza a javarészt vegetáló kiskereskedőket. Az apróbb és állandó átalakítások ellenére, a Flórián megmaradt egy őskövületnek, egy a késő-szocialista korszak jegyeit (pl. akut áruhiány) magán viselő régi bevásárló centrumnak, inkább múzeum jelzőt érdemelne, lehet, hogy nagyobb bevétellel is számolhatna ha múzeumként működne. De egy zsúfolt plázában aligha fordulhatna elő - a felidézett kapcsolódó nosztalgikus élmények mellett, hogy a mai napig találkozhatom ott ismerős arcokkal. Sajnos az áruház földszinti magjában meglévő újságos standon, az egykori törzsvásárlók (így apám is) szokásos napilapjait kívülről fújó újságárus nénit már hiába is keresnénk.

Ilyen személyes, de kontextualizáló emlékfoszlányok után vesézzük ki kávézó-éttermünket.  Nem tudom miért ezt a nevet választották, nem kötődik helyi értékekhez vagy a berendezéshez. A menü kétkomponenses (800 huf), általában egy tányér levesből és egy főételből vagy tésztából áll. Első ottlétem alkalmával burgonyalevest és sertéspörköltet (nokedlivel körítve) ebédeltem savanyúság felárral). Ez úgy ár/értékben rendben is volt. Az italok átlagosan drágák. Egy korsó Pilsner 650 huf, a borok és a rövidek is plázás árban, de viszonylag széles választékban. Az ételek közül a dupla csirkemell - bőrével ropogósra sütve című étket próbáltuk, görög salátával. Ízletes, a hús puha, ám elég száraz, lehetne szaftosabb. A hely hiánypótló, mivel a közelben nincs hasonló fiatalos kávézó-étterem, jellemzően csak az aluljáró szagos és sötét kocsmái és büféi. A probléma a hely plázás allűrje. A berendezése szép, de semmi eredetit nem fedeztem fel. Ez nem is lenne igazán gond, ám ami elrontja az egésznek az élvezhetőségét, az a pláza éttermekben oly jellemző munkaundor és szakértelem hiány. Ezért csak ha halaszthatatlan megbeszélésünk van, válasszuk a helyet, egyébként megéri mondjuk az innen kb. tíz percre lévő Szőlő utcai Zöldfa vendéglőbe átsétálni. Miért? Mert a Passport sajnos egy tipikus plázás kávézó-étterem egy régi szocialista időket a mai napig nem csak a kinézetén, de a kínálatában is magán hordozó monolitban (ami önmagában külön-külön is taszító lehet). Tipikus, mert a kiszolgálás labilis, azaz a felszolgáló hangulatától és éberségi szintjétől függ. Általában a pincérek nem jönnek oda hozzánk, nem figyelnek. Legutóbbi alkalommal, mikor (a közelben más kulturált alternatíva nem lévén) összefutottam ott egy ismerőssel a pultos-macskát alig lehetett elcsípni és miután sikerült, metakommunikatíve egyértelműen éreztette, hogy nincs sok ideje holmi vendégekre. A hely amúgy könnyen megközelíthető pl. az 1-es villamossal. Kártyával nem tudunk fizetni, pedig egy ilyen szintű plázás helytől ez a minimum. A ponyvával fedett dohányzó teraszt csak autotróf szervezeteknek ajánljuk – olyan, mint egy fóliasátor. Hidegben hideg, melegben forró, esőben párás, szélben szeles.

Étel/ital 6/10

Környezet/hangulat 4

Kiszolgálás 3

Ár/érték 4

 - -

A Mocco egy kávézó és étterem a Jászaitól egy percre, egész pontosan Budai Nagy Antal, Pozsonyi út sarkán találhatjuk. Az első Café-restaurantok már a XIX. század végén, francia mintára megjelentek Budapesten is. Maga a szó jelentése olyan kávéházat jelöl, ahol meleg ételeket is felszolgálnak. A Gundel-Harmath-féle katalógus (A vendéglátás emlékei, 1979) az első világháború kezdetén még közel száz ilyen helyet mutatott fel, mára ha vannak is ilyenek vagy elérhetetlenek az átlagpolgár számára vagy leginkább nem léteznek. Ha névlegesen ma sok ilyet is lehet találni Pesten, a hozzáértésben, kiszolgálásban, egyszóval a vendéglátás tekintetében mutatkoznak a leginkább hiányosságok.  

Kezdjük a pozitívumokkal, amelyek száma itt azért az átlaghoz mérten jelentős. Berendezése színvonalas, jól ötvözi a régit és az újat. Dohányzó-nem dohányzó helység, thonet székek, a dohányzó részben kényelmes ízléses műbőr párnázott sarok. Domináns színek jól harmonizálnak, sötét barna és szolid narancssárga. Konyha általánosan ajánlható. Menü minden nap, 880 forint. Általában csésze leves és főétel tartozik bele - a vizitkor fokhagymakrém leves és bolognai spagetti. Mind a kettő ízletes, különösen a leves nyeri el a tetszésünk: krémes, friss és nyoma sincs szárított és egyéb nem oda való kockáknak. A bolognain a feltét kellően fűszeres és ízes, nem érzünk benne konzerv műanyagszószt. A tészta egy kissé ragad és langyos, de összességében menüben jó.

Helyesen, a kávéházas hagyományokat követve reggelire külön menüvel szolgálnak. 8 és 11 óra között kaphatunk gazdagon felszerelt, házias jelzővel ellátott tojásrántottát, választható feltétekkel (így sajt, gomba, sonka, bacon vagy zöldség), ham end eggs-et, 1 pár főtt virslit mustárral, friss kenyérrel (ezek 590 huf-ért), bundás kenyeret (450), vagy friss croissant vajjal lekvárral vagy mézzel (390). Mindezek finomak és frissek! Ha nagyon sziszifuszi akarok lenni akkor a lágy tojást bevenném a kínálatba, és ha már házias az a rántotta, legyen hagymás vagy kolbászos változat is! De már ez önmagában is szép és örvendetes!

Friss újságok (Nemzeti Sport, Népszabi, Nemzet, Blikk) a bejáratnál, sajnos azonban ezekből csak egy-egy példány, tehát szemesnek kell lenni, vagy olvasáshoz a korai érkezés ajánlott...).

Az étlap és itallap választékos. Viszont arcpiritóan szűk a borlapon feltüntetett borkínálat, és az árak a minőséghez képest kissé magasak: 280 Ft/decitől 550-ig (Font, Feind, Nyakas, Pannonhalmi, Lelovits, Weininger, Gere stb. alborai). Hasonlóan jó de kevés fajta pálinkakínálat is, jó pont, hogy rendes feles a feles (0,5 cl). Szicsektől pl. homoki faeper, málna és érlelt cseresznye, emellett zsindelyes bodza, újfehértói érlelt fürtös meggy, törköly is van (550 és 1250 közötti árban). A tejeskávé és melange, frappék kiválóak csakúgy, mint a teák. (alternatív édesítőszert mézet, barnacukrot csak külön kérésre kapunk.)

A pincérektől igazán nyugodtan dolgozhatunk hordozható számítógépünkön. Néha az az érzése az embernek, hogy a kutyát nem érdekli, hogy itt vagyunk, kerülik a szemkontaktus. Általában akkor sem változik a helyzet, ha erőteljes csápoló mozdulatokkal próbáljuk a személyzet tudomására hozni rendelés vagy fizetési igényünket. Átlag kb. 20 percet számolhatunk a személyzet asztalunknál történő feltűnésével. Akinek ez soknak hangzik, az jobb, ha felkeresi a pultot és úgy biztatja egy kis mozgásra az amúgy  fiatal felszolgálóinkat. Amivel a Moccoban problémánk van tehát, az a kiszolgálás és a figyelmesség hiánya, így a fentiekben ismertetett pozitívumokat szinte teljes egészében negligálhatjuk. A pincérek - jól láthatóan azok, kívülről is - elfelejtik, hogy nem árt néha a vendéget kiszolgálni. A másik probléma, a borszervírozás és borajánlás alapvető hiányossága. Az impozáns választék ellenére láthatóan nem nagyon tudnak bort ajánlani. Rendben. Bízzuk ezt magunkra. Azonban, az a tény, hogy áhítattal várt és szépen szervírozott fehérborunkat szobamelegen (!) kapjuk, az már-már teljességgel kiveri emlékezetünkből a korábban piros pontozott pozitívumokat. Az ásványvizet meg már egy ilyen színvonalú helyen illik az asztalnál kibotani illetve hozzá egy citromkarikát biggyeszteni. /Még szerencse, hogy épp jókedvemben és egy tündér társaságban találtak, így nem kezdtem el kötekedni./

Fontos azért leszögezni, hogy ifjú felszolgáló személyzetünk egyáltalán nem flegma vagy bunkó a vendégekkel (minő szerencse), sőt kedvesek is tudnak lenni, csak néha elalszanak. Bár emiatt legalább elnézéseket azért kérnek. Persze az alkotás mellett az idő elhajlik, így nem kapunk szívideget még ettől, de ugye erőteljesen növeli komfortérzetünket, ha azt érezzük, hogy odafigyelnek ránk a pénzünkért.

A feliratokból kiderül, hogy heti egy alkalommal élő zenébe is belekóstolhat a nagyérdemű, péntekenként szól valamiféle jazz (bevallom nem hallottam még...). Sajnos amúgy egész nap bizonyos  D. Rádió gagyija bömböl - a hátsó részben ez már kevésbé zavaró, elől, a nem-dohányzos előtérben kimondottan hangos. Így ha füstre allergiás, nemdohányzó polgártárs lennék, minden bizonnyal rosszabb lenne a közérzetem, igaz ezt ellenpontozná, hogy közelebb a bárpult, és a pincérek ott tán előbb észrevennének.

Munkára, megbeszélésre napközben jó választás, ellenben estére rendszerint benépesül, és nehezen lehet ekkor szeparálódni. A vendégkör mindenesetre nem túl harsány, leginkább a 20 és 40 közötti korosztály, egy két hűlye picsa persze itt is akad. Wifi eddig mindig jól működött, és több asztalnál találunk 220-as csatlakozót! A honlapjuk kimondottan színvonalas és informatív, online is foglalhatunk (www.mocco.hu), aztat online is foglalhatunk. Kártyával fizetni egyelőre még nem lehet, és meleg étkezési utalványt sem fogadnak el. Nyáron kiülős napernyős terasz. A vizes blokk kulturált, tiszta és mindig van kéztörlő és szappan. Ha (sokkal de sokkal) figyelmesebb lesz a kiszolgálás, egész tűrhető helynek ígérkezik ez a Mocco. Mondjuk már most az, ha nem kell valahová épp sietnünk, ezért nem árt idejében kikérni a cehhet.

Cím: XIII. Pozsonyi út 3. (térkép)

Telefon (asztalfoglalás):

(30) 480-3526

E-mail: info@mocco.hu

Honlap: www.mocco.hu

Kategória: II.

Utolsó látogatás: 2009. július - a helyzet nem sokat változott, negyedórát vártam míg végre irámnézett a pincér. Gy. Zsolt, aki egyike a kereskedelmi tévék általam inkább nem minősítendő műsorvezetőinek, gyakran fellelhető itt.

A disznóvágás helyszíne Pincehely. Időpont 2009. január 17-18. De akár írhatnánk 1980-at is. Vendéglátónk Mariska néni (akit sokan csak Csala Mariként emlegetnek), a falu nyugdíjas kocsmárosa. Két disznónak kell mennie, a másodikon nem fog a golyó, de a baltának már megadja magát. Az ítélet-végrehajtó Tomi a böllér, aki már több száz kondát átvitt az alvilágba, nem egy mindennapi figura. A tömegmészárlást egy húsipari kombinátban kezdte Szekszárdon, majd kiváltotta az ipart. Alacsony, kese, sváb gyerek, munkamániás, egy kortyot sem iszik és dől belőle a szöveg.  Például ilyen szavakat használt: "Micsurin kecske" (hasonlatként, amivel egy öregasszony hosszú és ősz fanszörzetét írta le). Vagy a Szöktetős Rozi sztorija... (ami többször előkerült, de annyira szövevényes, hogy képtelen voltam megérteni és méginkább megjegyezni). Mindenesetre vezérlete alatt nyolcan - zömében pesti bölcsészek - két disznót 12 óra alatt mosolyogva feldolgoztunk! Igaz sokat nem álltunk, ha volt rögtön lecsapott a kapun belüli munkakerülésre... Diktátor a javából, nem egy lelkizős típus, ezért pl. szerelmi ügyekben nem érdemes faggatnunk), de a legügyesebb böllér akit eddig láttam!  

Villány s környékén szinte a csapból is vörösbor folyik. Ám a borospincék suvickolt világán túl ott élnek a mindennapok (kis)emberei, akik jellemzően nem minőségi bort kortyolnak, hanem leginkább sört, azt is rendszerint tüskével. A Nekem 8 nem csak egy kocsma hanem, egyben Nagyharsány szociális foglalkoztatója az aktív felnőtt vagy még növésben levő helybeli férfiak önképzője. Persze megfordulnak a szokásos kocsmai alkeszek, nyerőgépezők és egyéb szenvedélybetegek, de itt ártalmatlanok. Olykor-olykor néhány helyi 16 (+/- 2 év) éves játssza a búráját, hiába a kocsmában hamar felnő az ember és be-be próbálkozik. A szociális légkör balanszát a hely tulajdonosa, egy "másként gondolkodó" vállalkozó tartja kézben, aki látszólag anyagias, de valójában nem csak ez vezérli: hanem családja helyett is a kocsma a családja. Nevezett "Jéger" Andi a harsányi jóságos Nagy Fehér Kocsmárosné (és újabban fogadósné is egyben). Kocsmájában minden jó, opcionális pörkölt (megrendelésre), jéger (mindig, akár tejjel is), tribute és délszláv rockkoncert (a törzsbandák: Nihil Chips, Garden (CRO). De ez még semmi! Revü-műsor, az ám! Méghozzá spontán: így táncos jelmezbál, illuzionista bűvész-show, ismerős pesti önjelölt vendégművészek és táncosok időközönként feltűnnek majd másnaposan eltűnnek). Andi tehát afféle falusi lokált vezet, ahol a helyi törzsgárdások mellett mindenhonnan megfordul valaki. Például német kamionsofőrök, akiket elbűvöl dús kebleivel. Nem semmi, amit ez a csaj csinál - mondá sok ismerősöm. Hát tényleg nem semmi, kérdés, hogy jó-e ez neki, vagy csak egy menekülési út. De nem asztalom pszichologizálni, ez csak egy kocsmaleírás akar lenni. 

Mint ismerős vendég itt mindent megkapunk: figyelmet, jó ételt, olcsón a piát és még műsort is (jó, a koncert feláras 500 Ft), na de összességében ennyiért Pesten egy tisztes sörözés sem jönne ki egy átlagos helyen. Persze, ha nem lennék másodkézből legjobb kuzinom révén kocsmárosné ismerőse, valószínűleg eszem ágába nem jutott volna arcomat betolni a 8-asba, hiszen Villány és környékén az ember fejét húzzák a diós, szedres, szilvás, kávés, licsis, medvehagymás (és egyéb mesterkélt jelzős) barikkos vörös gőzben úszó pincék.

Tapasztalatból tudom, hogy nála egy hétvégi bulis este fémpontja, ha beindul a zene hátul a szeparéban! És elég hozzá egy széles repertoárú automata és egy hozzá kapcsolható mikrofon. A vurlicer sztárja vitathatatlanul "Törpevízmű" vagy másképp "Szódás Karaokee" Zsolti, bár ha már ő kezd a minyóban ráhangolni, akkor vagy vége a bulinak, vagy időben ki kell hívni, hogy elkezdődhessen (de nem ajánlatos és illendő ilyenkor kritikával illetni képzetlen baritonját, csak finoman, mert igazi művészlélek!) 

Találkozhatunk itt olyan elveszett emberekkel is, mint az egykori kaposvári NB1-es futballista Kanyar Sanyival, aki ma már a feleseket és nem a labdát kanyarintja számolatlanul befelé. A pultban egy énekes-zenész, Andris - aki időközben felcsapott főállású frontemberré, váltótársa pedig nem más, mint a kedves és bűbájos, ám mindig gondterhelt polgármesterné instállom. Megfordul(t) itt a kihaltnak hitt Dodók utolsó példánya (tényleg védtelen madár szegény, aki látszólag elesetten tipeg-topog ide-oda, és ha nem lenne ez a kis vadrezervátum, már biztos hiába keresné a tojásait (meg a cigijét). Elképesztő, de Dodó a tűzgyújtáshoz és a PB-palackokhoz is ért - látva azért mondjuk nem biztos, hogy rá bíznám a gázbekötést. De tény, hogy igyekszik! (Egyfajta napszámos, kosztért cserében, de jó ideje eltűnt - eigen-sinn.) 

Állandó bodyguard is van: úgy 190 centis mázsás torony, rajta mindig szegecses dzseki, alatta metálos póló, bőrszoft bukó (értsd. kopasz). Először mondom ez az "úr" egy vérszkinhed, másodszorra csak egy szelídebb imitátor, ilyen falusi allgemeine rocker, de azért nem sűrűn vitáznék vele. Itt minden "nem normális" egymásra talál, abszurd, akár csak a névrokon hollywood-i produkcióban (Nothing to Lose - since '97) - de ez azzal ellentétben életszagú.

Szóval szerintem nem kérdés, Andi a legszínesebb baranyai vendéglátóipari egység igazgató főorvosa. A ház homlokzata ugyanis rikítós barack, ami már a Szársomlyóról is jól látszik, így nehezen téveszthető el még pityókásan is. A névválasztás stílszerű: kocsmárosnénk (teszem gyorsan hozzá általam vizionált) üzletfilozófiája szerint nekem 8, hogy ki és mi vagy, honnan jössz, csak ne légy bunkó és fizesd ki a fogyasztásod. Aztán lesz ami lesz. 

500 forintból kijön két pohár sör (soproni), egy feles és egy ásványvíz! Apropó, a helyiségben biliárdasztal, csocsó és kultúr-toalett. Meleg kaja csak előzetes egyeztetésre, egyébként csoki, jégkrém és sós rágcsával kell beérjük. Beérjük!

És a végére maradt egy apró kritikus megjegyzés. Andi! Azt értem, hogy nem csak piperkőc vörösbor nyalakodásból áll az élet, de azért tarthatnál legalább egy-két jobbfajta bort is, a magunk féle kényes gyomrúaknak! Ha már Villány és vidéke...

Csókoltatom innen is a kocsmárosné őnagyságát!

Cím a szerkesztőségben. Nem kategorizálható és pontozható intézmény.

Siklós-Villányi borhelyzet - széljegyzet

A villányi pincék borainak minősége koránt sem egyenletes. Egyaránt vannak alulértékelt (Vitényi - nagyon ízlett a 2006-os Pinot Noir és Cabernet Sauvignon) és túlértékelt borászok (nevek nélkül). Tény, hogy a kilencvenes években gyorsan fejlődött és minőségi irányba mozdult el a termelés (ekkor négyszer is villányi borász lett az év bortermelője, és magasan jegyzett nemzetközi borversenyeken is fel-fel tűntek a portékáik), ám azóta, a 2000-es évek némi megtorpanás (korrekció) mutatkozik, aminek egyik oka, hogy a külföldi mellett a belföldi konkurencia is éleződött, mivel más borvidékek is erőre kaptak (lásd. egyes balatonfüredi/csopaki, dél-balatoni, kunsági, etyek-budai, neszmélyi és mecsekaljai pincészetek borai). Megkockáztatom könnyedebb fehér és rozé boraiknak köszönhetően el is hagyták Villányt, amely továbbra is kitart a testesebb és fűszeresebb fehérboroknál. A rendszerváltás után, a hagyományosabban fehér-boros siklósi részen nem igazán valósultak meg nagyobb infrastrukturális és borászati beruházások (az elkerülő utat megcsinálták, de a vasút megszűnt, a Tenkes hegyre vezető utak egyes szakaszai járhatatlanok, és alacsony szinten áll a vezetékes gáz, víz és csatornaellátás).

Jellemző, hogy Siklóson nincs is igazán nívós borozós hely, de a szomszédos, gyönyörű fekvésű Máriagyűdön is csak néhányat találni. A Tenkes hegy ezen részén a termelők kiveszőfélben vannak, a márványbánya magasságában, illetve attól fölfelé szemet szúrnak a rossz állapotban lévő présházak és gondozatlan szőlők, vagy a szőlőkultúrákat a tömegigényeket kielégítve, üzemszerűen művelik. Nem csoda, hogy alig találni szaküzletekben jó siklósi termőterületű traminit vagy hárslevelűt!). A város szegényei és hajléktalanjai közül sokan kiköltöztek, úgyhogy a hegyen szinte mindennapos a lopás (nagyanyámék présházát is feltörték, tűzifájukat nem egyszer ellopták).

Tehát, ha Villányban járunk és ha biztosra akarunk menni, akkor jobban a zsebünkbe kell nyúlnunk: Bock József, Gere Attila, Gere Tamás és Tamásné, Polgár Zoltán, Tiffán Ede ilyen választás (és legújabban a Sauska pincészet borai kapnak nem is érdemtelenül figyelmet).  Ám az utóbbi öt évben néhány termelőnek fejébe szállt a siker (név nélkül), példának okáért megkattant és sámánenergiákat mozgósít a borkészítésben és vendéglátásban, van aki alkoholista lett, vagy teljesen elszállt az áraival és hatalmas, tájidegen borpalotákat épített a falu vagy az útmenti szőlő közepébe. Nem beszélve az árakról, átlagosan 20-30%-kal drágábbak a villányi éltermelők borai egy vinotékában, mint más termőterületekről származó borászok legalább annyira nívós borai. Miért? Vannak olyan pincészetek, amelyek elérhető áron, igaz nem túl kiemelkedő borokat termelnek (pl.: Pólya, Maul, Kecskés, Molnár stb.). Érezhetően az  uralkodó-kultúra a sváb übermensch. Villány egyébként kimondottan unalmas képet nyújt programok szempontjából. A környező, legalább ennyire autentikus településeken (Kövesd, Palkonya, Kis és Nagyharsány, Bóly, Siklós stb.) a bor-marketing gyenge. Ki van téve mindenütt a Siklós-Villány borútat jelző kis tábla, nesze neked turiszt, aztán kábé ennyiben marad. Persze a minőség néhol első osztályú, de ha Villány életének mázos felszíne mögé is be akarunk nézni, akkor jó ha betérünk Andihoz egy körre. Summa summarum Villány mind minőségben, mind pedig erkölcsileg erősen túlértékelt!

XII. kerület, Csaba utca - Maros utca sarok. Egy kis angol sörre és pub-hangulatra vágytunk, betértünk hát az egyik John Bullba, amelyet korábbról már ismertünk. Egy ilyen hely manapság Pesten már-már kávéháznak is elmegy, pedig pubunk sorozatgyártás eredménye, kicsit mű-szagú, de azért az enteriőr megjárja  (a királyságban egy átlagos kocsma lenne). Az étlapon nem dominál az angol-konyha, a pudding és pie, amit azért annyira nem bánunk. A sörökben szerencsére bízhatunk, bár a választék finoman szólva sem túl széles (a szokásos John Bull árnyalatok és Guinness), ellentétben a minőségi borlistával! Leginkább az árak, amik Angliát idézik. A kiszolgálás kompetens, az elején kicsit sokat várattak, pedig egyszerre egy műszakban sok pincér dolgozik. Este zene - főleg country. Jellemzően jól szituált középkorú és idősebb arcok. Étel: harcsa-paprikás fokhagymás csuszatésztával. Finom, a harcsa ízes, könnyű, a sárgálló tészta ágyazás alatta házias, nem száraz és nem is ragad. Sör mellé bitter (világos és vörös). A hely ajánlott kategória, inkább alkalmi betérésre. Kártyával is fizethetünk.  

Cím : 1122  Maros utca 28.

Telefon : 06-1-356-3565,  212-4828

Nyitvatartás : H-V:11-24 (Konyha : 12-23) 

Kategória: II.

Étel/ital 7/10

Hangulat 7

Kiszolgálás 7

Ár/érték 6

Csülök Vendéglő

(II. kategória)

Cím : 1044  Reviczky utca 36.

Telefon : 230-9182
 e-mail : csulok.vendeglo@chello.hu

Nyitvatartás : H-V:12-22 

Régi tervünk nemrég valóra vált, hosszú kihagyás után újra felkerestük az újpesti Csülök vendéglőt. Délután három körül érkezünk, skatulyából kihúzott pincérek fogadnak. A hétköznap ellenére kb. 2/3 ház, baráti társaságok és családok, jellemzően a negyven feletti generációból. 

A hely fő specialitása – nomen est omen – a csülkös étkek: csülkös bableves, ínyenc csülök (sült csülök sztrapacska ágyon), csülök pékné, csülökpörkölt, csülkös aprópecsenye, főtt-füstölt csülök, bakonyi csuszás csülök, törökös csülök ect. Áraiban középkategóriás. A levesek 500 és 800 forint között (rendes tányéros), főételek (általában 1200 és 2100 + köret 400), pörköltek főtt burgonyával (1550). A hely kínálata a hagyományos ételek mellett a szláv kulináris élvezetekre fogékony embertársainknak kedvez: szoljanka, golonki (csülök), kavarna, és természetesen a bevett sopszka saláta, sztrapi, hozzá csapolt aranyfácán (550/kori). A borválaszték egy kisvendéglőhöz képest széles, egy minőségi palack átlagosan 2500 huf.

A kollégával első kanyarban csülkös bablevest és szoljankát kérünk. Mellé friss kenyeret és fedett tálkában kimért erőspistát kapunk. Bablevesünk finom, elég sűrű, a szoljanka is rendben, gazdag és savankás (a gasztro-parvenü talán harmonikust mondana erre), bár marhahúst (ami szigorúan, recept szerint járna bele) nyomokban sem fedeztünk fel benne. De ez nem vont le szinte semmit az élvezetéből. Viszont az igen, hogy langyosan szervírozták, majd pincérünknek szólni kellett, hogy nehogy felforrjon – ettől eltekintve a kiszolgálás nagyon korrekt!  A teríték szép, tiszta evőeszközök, nem repülő, bentről hozzák, otthonos, igényes-fabútoros belső - egyszerű letisztult formák, hétköznapi elegancia. A hely méretéhez képest (kb. 15 asztal) sok pincér van szolgálatban, egyszerre legalább négy. És szerencsére mindegyik illetékes.

A leves után egy bolgár specialitást választottuk: várnai kavarna, magyarul balkáni lecsó, és mindez decemberben. A leírás szerint lecsónk sütőben, sertés lapocka-csíkokkal, tetején tükörtojással készül. A szervírozás meggyőző, helyes cserépedényben kapjuk. Az étel viszont egy átlagosnál sűrűbb lecsó, nagyon paradicsomos, túl sok konzerv paradicsomot tettek bele. Gondolkodóba estem a desszerten (túrós palacsinta, 400), de az már túl sok lett volna hastájékon, majd legközelebb. Az adagok túlontúl nagyok - persze akik ide járnak, feltehetőleg nem akarják végigkóstolni az étlepot.

Összesen borravalóval együtt 4400 forintot hagyunk ott, ebben sör, üdítő is benne foglaltatik. Jó érzéssekkel távozunk, a hely szerencsére megmaradt történelminek, még ha legutóbbi ottjártunkhoz képest (ami jó pár éve volt) 20-25%-kal drágább is lett. De a miliő és a kiszolgálás változatlanul színvonalas.  Térben kisebb paravánokkal vannak leválasztva az asztal-csoportok, nem túl intim, közel vannak a szomszédok, ezért inkább szolidabb étkezésre ajánljuk. Csülöknek az étteremi része mellett közvetlen van egy különterme, amely ideálisnak tűnik céges rendezvények vagy családi ünnepek megrendezésére.

Összességében a Csülök megmaradt egy igazi, otthonos vendéglőnek, áraiban drágább, mint egy átlagos kisvendéglő, de amit kapunk érte, az nem átlagos! Szóval megéri a felárat. Dohányzóknak és nem dohányzóknak egyaránt, nincs kellemetlen olajszag és füst.  

Tömegközlekedéssel megközelíthető a 30-as vagy 147-es busszal. Újpesten a Régi Fóti úthoz közel. Ajánlott: baráti találkozókra, inkább 30 év felettieknek, alkalmi eseményekre is. Hétvégén és főműsoridőben asztalfoglalás ajánlott! Étkezési utalványt elfogadnak és házhoz is szállítanak a IV. és XIII. kerületben (minimális rendelés 2000 huf, + 100 huf kiszállítási díjért).

Zene: Péntek esténként az Aranyláng tánczenekar játszik.

Étel/ital: 7,5/10

Hangulat: 7/10

Kiszolgálás: 7/10

Ár/érték: 6,5/10

Új Kategóriák alapján, értékben fentről lefelé haladva:

+ + + +Tőrzsgárdás (a szerzők elfogultak és ide rendszeresen járnak)

+ + + Kiemelkedő nívójú helyiség

+ + Nagyon Ajánlott

+ Ajánlott

-/+ Vegyes, Ingadozó

- - Nem ajánlott, még éppen elmegy

- - - Kerülendő

- - - - Fekete-listás (fogyasztókat, vendégeket rendszeresen megkárosító, etikátlan helyek)

Következő helyek:

AVAR söröző + + + + (I. Bp. Hegyalja út-Avar utca sarok). Kerthelység. Kategória: IV.

Előljáróban: tőrzsgárdás. Édes otthon.

Nincs konyha, viszont a melegszendvics felséges. A klasszikus sörözös kerthelységek etalonja. Dréher: 400/korsó, Pilsner: 450/korsó, Kozel 370/üveg, Ászok 340/üveg.

MENZA étterem + (VI. Liszt Ferenc tér)

Előljáróban: ajánlott

Bár nem szeretjük a Liszt Ferenc teret (nem urbanisztikai okokból, hanem az ottani "puccos" vendéglők arculata, légköre, árai illetve a vendégszeretet hiányosságai miatt), de azért ott is vannak elismerésre méltó helyek. Ilyen a Menza. Magyaros de könnyű konyha, jó kiszolgálás, a környékhez mérten nem annyira drága és tán kevesebb a trendi yuppie és a sznob. Nem, sajnos ez utóbbi nem igaz, de ők is kellenek.

PÓLÓ PUB + +

Előljáróban: nagyon ajánlott étterem és söröző esténként élőzenével (leginkább country, de a hallgatható fajtából). Pepin bácsi törzshelye. Árképzés kissé magas, de kompenzálódik, mivel a vendégszeretet és hozzáértés óriási - amúgy nem túl nagy érdem, ám ez nem általános (már/még) Pesten, csak kivételes. Lehetőleg a lenti részben üljünk le, a pult előtt, a fenti rész kevésbé frekventált (csigalépcső necces). Asztalfoglalás ajánlott minden nap. Nyitvatartás H-P.: 12-24. Sz.: 17-24. Vasárnap zárva. friss csapolt Pilsner, Budweiser és Erdinger 750/korsó. 1015  Batthyány utca 4. Visa, Mastercard opció. Minden este élőben kellemes háttér country.

SZERB étterem - / +  1055 Nagy Ignác utca 16.

Előljáróban: vegyes, csak néhány fajta délszláv étel szerepel az étlapon, a sajtos pljeszka tényleg jó, a tárgykultúrából sem utal semmi a szerb konyhakultúrára, identitásra, hogy a vendégszeretetről ne is beszéljünk. A helynek semmi köze a szerb vagy akár a délszláv konyhához. Az egyik pincérre nem lehet más jelzőt találni, csak azt, hogy bunkó magyar. De asszem azóta kirugták. Úgy látszik nem csak nekünk szúrt szemet. A folyóbor fröccsnek elfogadható. Egy korábbi kommentező pozitív példaként emlegette a helyet, ami azóta már bezárt. Vendéglőnek elment, de szerbnek a mutatottak alapján számosat hívhatnának. Aki rendszeresen járt oda, tudja, hogy mit kellett választani a szegényes étel/itallapról.

HORVÁT Étterem (Mare Croaticum) + sajnos már csak múltidőben, a Nagymező utca 49-ben volt, nemrég azonban lehúzta a rolót, mielőtt tesztelhettük volna... Miért nincs Budapesten egyetlen normális és életképes szláv étterem? Mondjuk a Szlovák Sörözőn (Bihari János u. 17.) kívül. És ott is csak "magyar" Zlaty Bazsant és Edelweiss kapható csapoltan, amiket azért jó indulattal sem neveznék szlovák eredetű sörnek! A Szlovákról külön post is lesz. Előljáróban elmondható, hogy a konyha jó, helyesebben vannak ajánlható fogások - Tóth pörkölt vagy a Borzaska szalonnás rizzsel ilyen -, egy kissé drága lett (500 a korsó sör). De mondjuk ajánlható cseh, lengyel vagy délszláv vendéglőről nem tudok, Pesten! Szerintem lenne rá igény. Követeljük! Vagy homályosítsatok föl!

KÖNYVTÁR KLUB  - -  ELTE, Trefort Kert

Előljáróban: Kerülendő! Olcsó. De benne annak is néznek. Nagyobb bulit, rendezvényt eszünkbe ne jusson ide szervezni. Születésnapom alkalmával egyszer csúnyán átb..tak. A szóban megbeszélteket felrúgva ránkszerveztek még kettőt, de ez még smafu, a meglepetés zenekart - külön kérésük ellenére - meghírdették az egyik legnagyobb pesti műsorújságban. Mindezek folyományaként elképesztő, hogy milyen tömegnyomor volt aznap este. Aztán mikor ezt szóvátettük, még ők arcoskodtak: "jó lesz nektek így is, úgy is csak az ivás a lényeg..." Szóval gáz! Ajánlott lerészegedni vágyó egyetemistáknak. De csak mert relatíve olcsó és a közelükben van (Trefort kert). Én is ilyen helyekre jártam anno (Erdős Café emlékére). De az ember egyszer felnő és elkezdi ezeket leépíteni majd kerülni, néha-néha csak nosztagiából megiszik ott egy-két sört. De ezek a legnagyobb átverőhelyek. Pláne ha esetleg valamilyen egyetemi hallgató netán ehökös képviselő is benne van és leszedi a sápot.  Egyedüli erénye az árakban leledzik.

KISPIPA Étterem  +   Budapest, VII. Akácfa utca 38

Nosztalgiázás ötven felett, a hetvenes évek vége óta szinte változatlan hely Aubel Úr irányítása alatt. Talán túlon-túl is változatlan. Békebeli vendéglő. A zongoránál minden este Bakay úr játsza az örökzöld melódiákat, így kíván nyomdokába lépni nagy elődjének. Ami nem könnyű, hiszen előtte régen a nagy Seress Rezső játszott itt.. In memorian Seress Rezső, aki az 1968-as haláláig itt élt (7. kerület) és zongorázott. A Kispipához kapcsolódóan meg kell emlékezni egy még élő ikonról, hiszen egykoron itt a jó Rosenstein volt a konyhafőnök, aki azóta, évtizedekkel ezelőtt önállósult, és megnyitotta híres vendéglőjét a Keletinél, a Mosonyi utcában.

MAROS Étterem -/+   Bp. XII. Maros utca

Előljáróban: ingadozó

A kerthelység szuper (bár amióta állítólag néhány együgyű lakó követelésére kivágtak néhány gesztenye fát ez kissé csorbult). Sajnos bent akkora a bűz, hogy az már a kevésbé érzékenyek receptorait is bántják, hát még a mellékhelység: egy egybenyitott tigris és oroszlán ketrec ehhez képest pulmanológiai szanatórium, és télen is virul a muslinca illetve a légy tenyészet. A konyha ingadozó. A pincérek régi gárdások, az egyik közülük "Feri", elég joviális és sajnos gusztustalanul képmutató, ha ráér haverkodni próbál, ha nem ideges. Sosem politizálunk a vendéggel vagy a vendég előtt! Hallod Feri! Azóta azt a jóhírt kaptuk róla, hogy megújult. Új a tulajdonos vagy elkülték a régieket? Nem tudom. Ezt is azt is beszélik. Nemsokára rekomendáljuk. Feri pincér az Atlantiszba igazolt át, ami hozzám most a legközelebb eső konoba.

Nem minden az, aminek látszik: Három Grácia és a kispolgári erotikába bújtatott átverés.

Ismeretségünk már régóta tart, bár egyre ritkábban találkozunk. De miért is érdekes egy Bécsi Szelet vendéglő? Hiszen semmi különös nincs benne, hétköznapi, kispolgári, de mégsem gyorsétterem, olyan mintha tényleg egy igazi étterembe ülnénk be, se nem fast-food (hála az égnek), se nem pub vagy kocsma beütés. Másként ütünk be, látszólag moderálva. Épp ezért, a hétköznapisága miatt  érdekes, illetve ezek egyike a Pozsonyi úton (írásunk tárgya), amely hosszú évek óta változatlan hangulatot és szagot áraszt. Olyan keser-édeset, hol ezt, hol azt. Mint a pincérnők. Akik később kiderül, itt főszereplők. Illetve nem egészen, de majdnem.

P.U. sörös neon-bárca mutatja meg már messziről a vendéglőt. Az üzlet kétszintes, májustól-szeptemberig napernyős kiülő alkalmatosságokkal. A benti földszinti helységben csak pár asztal fér el ami tulajdonképpen egyenes meghosszabbítása a konyhának. Hívhatnánk személyzeti szobának is, mivel a back office (konyhás) és a front office (felszolgáló) személyzet rendszeresen itt tart termelési értekezletet. Ilyenkor nem is szabad őket zavarni.

Fizimiskára délies beütésű pincérnők (azaz a három grácia – de lehet, hogy négy, és csak hármat látok rendszeresen), kb. nyolc éve, mióta ismerem a helyet, ott vannak és uralják a teret: főként a vendéglő előtti placcot vagy épp a földszinti vendégteret. Az esti hangulatfelelős harmonikás öregúr már jó pár éve a múlté, mivel a lakók nem kultiválták a művészetét, állítólag túl hangosan játszott– legalábbis a gráciák korabeli beszámolói szerint. Tény, nem volt egy „A-kategóriás” virtuóz, de este tizenegyig így is csalogató hangulatot varázsolt. Bódult állapotban már kevésbé volt hamis (megszépítve keser-édes). Némi képzavarral a maga után hagyott űrt jelentős veszteségként könyvelhetjük el, egyértelműen romlott a hely – amúgy sem kifogástalan – miliője. Persze, ha kifogástalan lenne nem is Bécsinek hívnák.

De ha már a miliőénél tartunk. Fontos érték még a reciprocitás: Jó tett helyébe jót várj. Bevett dolog, hogy a vendéglőbe be-betérnek abonált-kuncsaftok" az elcsomagolt ebédért vagy átvisznek egy kis pakkot a pincérnők a szomszéd üzletbe, csere-juttatásként. Mindez csöppet sem lenne érdekes, ergo hogy mennyire megy a privát-business egyéb fusi-musi, ám az már problémás, hogy bőven van időnk ezt megfigyelni (ekkor kár is nyújtozkodni a cehhért), illetve ugye demonstratíve legalább részben előttünk zajlanak az események. Párdon, lehet, hogy ez egyáltalán nem is így van valójában, egyszerűen csak figyelmesek és kedvesek. Legalábbis az ismerősökkel és a szomszédokkal.  (Csakúgy mint az alig 50 méterre, a Pozsonyi út és Radnóti Miklós utca sarkán  drosztoló és egy BMW hátsójából virágcsokrot árusító "szépfiúk"). Ezt nehéz lenne róluk elképzelni, de mi is tévedhetünk persze.

Az üzlet fent, a galérián már sokkal meghittebbet, kulturáltabbat, próbálna nyújtani, de ez igencsak kontrasztos a kinti és lenti világgal, nincs semmilyen hangulata. Szabályosan  megterített asztalok, de a kis hely miatt zsúfolt és sterilnek hat, valahogy egész más, mint kint vagy lent. Olyan tisztaszoba feelingje van, ami elvileg a vendégnek van ugye fenntartva, de olyan érzésünk van, mint egy néprajzi múzeumban. Ritkán is téved ide a házigazda. Ehhez képest lent egy belterjes kocsma, a kinti rész meg egy presszós utcai lerakat.

Ami állandóan jelen van a helyen, az a kispolgári erotika. A „három (negyvenes) grácia” egy letűnő kor szex-szimbólumai. Tisztára olyanok, mint a ’80-as évek kasszírnői, akiknek fárasztó a vendégek ügyes-bajos nyűgjeivel foglalkozni. Tehát nem árt a kedvükben járni, és ha keményen blokkolsz, jó tippeket adnak. Ellenkező esetben ne számíts semmi jóra.

Nem mindig érdemes hallgatni az ajánlatukra, a gráciák meggyőzőek tudnak lenni, de inkább magunk válasszunk, az amúgy sem túl színes repertoárból (étlap snassz). Ehhez segítségképpen, amit ajánlani merünk az a borjúpaprikás kapros-juhtúros sztrapacskával, a bécsiszelet, a borjúpörkölt tojásos nokedlivel vagy az egy- illetve kétszemélyes bécsitál. A halas fogásokat (talán a fogas kivételével) és leveseket nem ajánljuk, előbbieknek ingadozó a minősége, utóbbiak rosszak, unalmasak és agyon vegetázottak. A gulyás zsíros és egyhangú. Ha desszertre fanyalodunk, inkább keressünk a környéken egy jó kis cukrászdát...

A menü olcsó (600 huf), kétfogásos (csésze leves és egytálétel vagy desszert), ám hamar kifogynak belőle, délután kettőkor már nagy szerencse kell hozzá.

Ajánlat vékonyabb pénztárcájúaknak: Egyszemélyes Bécsitál (bécsi rántott karaj, flekken, rántott sajt, rántott gomba, baconba csavart sajtos csirkemell filé – mindez 1350-ért vörös és fehér káposztával valamint ecetes burgonyasalátával körítve), Vastagabbaknak a fogas roston, sült burgonyával tejszínes rákmártással, 2000 Ft. A hal friss, nem száraz, bőre ropogós és szépen szervírozott – legalábbis az volt a legutóbbi alkalommal. Csapolt sör Dréher 380/korsó, és Pilsner 650/korsó! (a hely színvonalához mérten drága), másik véglet: folyóbor 80/dl, nagyon nem ajánljuk, még sok szódával sem.

Hajlamosak itt rávenni az embert, a lányok készséggel tesznek ajánlatokat, ha egy fikarcnyi kis bizonytalanságot éreznek. Sürgetni csak ritkán sürgetnek, de ha mondjuk netán négy-öt fizető asztaluk is van (néha ez is előfordul), az már érezhetően megterheli a türelmüket. A konyha és az alapanyagok minősége sajnos ingadozó - lett. Magam ebben erősen hanyatló tendenciát vélek felfedezni. Talán nem véletlen, hogy szinte mindig pang, míg mellette a Pozsonyi vagy a Kiskakukk virul. A menü és a csapolt Dréher gyanúsan hamar elfogy, utóbbi van, hogy napokig. A minősége pedig, hát sokszor hagyott már maga után kívánnivalót. Szóval csak édes-keservesen hívhatjuk ezt a vendéglőt hasbarát vendéglőnek. Helyette válasszuk inkább a Király utcai bécsiszelet vendéglőt.

Bécsi Szelet Vendéglő  XIII. Pozsonyi út 14. Nyitva tartás: H-V 11.00-23.00-ig, Tel.: 239-4789

Kategória (nálunk): II.

Hangulat:          4 /10

Ételek, italok:   3

Kiszolgálás:      4

Ár/érték:          5

Balatoni fehér, szekszárdi vörös és pápai sváb vendéglő: Diófa árnyékában

Járt már Pápán? Mitöbb, volt már ott vendéglőben? Nemrég volt szerencsém. Egy kisvárosban ennyi patinás templom, kastély, múzeum és klasszikus épület egy rakáson ritka jelenség. De mit ér ez jó étel nélkül? Lássuk vannak-e ehhez mérhető helyek. Egy biztosan. Barangolásom közepette a Március 15. téren tornyosuló neobarokk református templom mögött az Árok utcában akadtam a Diófa vendéglőre. Tulajdonképpen zöldalma ez a diófa, legalábbis kívülről a homlokzat színe alapján. A bejárat melletti étlap is hívogató. Hagyományos magyaros konyha: paprikások, pörik, frissensültek. A vendéglő belül csárdaszerű, hangulatos, lugasos belső udvarral és díszes paraszt-polgár belső teremmel. Mivel az idő remek, természetesen az udvarban ülünk le. Napernyő alatt, cseréptetők körbe-körbe és tele virágokkal. Na ez tényleg Tiszta udvar, rendes ház! Ezek után lássuk mennyire rendesek a vendéggel…    Épp nincs nagy forgalom, egy-két vendég, tegyük hozzá szombat ebédidőben. A fehér folyóbor badacsonyi rizling, a vörös szekszárdi kékfrankos. Előbbi könnyű, friss és ajánlható (utóbbit most nem próbáltam). A tulaj egy ízig-vérig sváb pofa. Ősz bundesliga frizura, mértéktartóan felfelé kihegyezett villás bajusz, kissé vöröses arcpír és hozzá erős német akcentus. Echte fogadós. Mintha megállt volna az idő, 150 éve sem lehetett volna e fizimiskával másképp. Fogadósunk leginkább németül beszél, de ez nem zavaró, sőt, kimondottan passzol ide. Igen vendégszeretőnek tűnik. A személyzet kivétel nélkül „amatőr”: nagymamák és háziasszonyok, mint pincérnők vagy konyhalányok állnak itt szolgálatunkra. Mindenesetre előre köszönnek, és ha néha túlzottan is gyakran cserélnek hamutartót, túlbuzgóságból, nem kell sokáig várni, ha rendelhetnékünk támad, és attól sem kell aggódni, hogy átvernek. A tulaj maga hozza ki a bort, kíváncsi mennyire vagyok elégedett vele. Megnyugtatom és kikérek még két decit. Még ki sem jött az étel, de már-már katarzis-közeli állapotban. Fel is hívok arra érdemes hasbarátokat, hogy elkiabáljam!   A főételek 1500 forint körül kínáltatnak, körettel! Hétfőtől szombatig menü, szombaton 690 forintért hétköznap egy százassal még olcsóbb. Ottjártamkor a menüt választottam, házi húsgombóc leves, (gyerekökölnyi gombócokkal) cigánypecsenye káposztasalátával és még egy pohár szóda is beletartozik a csomagba. A húsgombóc levest mélytányérral kapjuk. Tényleg házias, kissé zsíros, a gombóc finom, nem hivalkodik, kicsit túl durvára darált benne a hús. A zöldséget hiányolom. Erőset kérésre kapunk mellé.A cigánypecsenyét menü adagban két kis-közepes szelet sertéstarjából és mirelit hasábburgonyával kapjuk. A frissensült megfelelő, friss  és fokhagymás (bár én tettem volna rá még pirospaprikát), füstölt szalonna taréj a helyén. Semmi különös, na de ennyiért ez kolosszális! A káposztasaláta is kellően ízletes, nem túl ecetes, friss kaporral fűszerezett. Utána két túrós palacsintát rendelünk, ami kellően könnyű és házias. Mindez hat deci borral és szódákkal borravalóval együtt 1800 forint, emberek! És ami a legjobb itt ez a fajta vidéki vendégszeretet. Az udvar hangulata annyira otthonos és marasztaló, hogy egymagamban is sikerült itt két óránál többet eltöltöttem. Ha legközelebb útba esik Pápa, nem felejtek el itt ebédelni – márcsak a minőségbiztosítás ellenőrzése végett sem! Reméljük máskor sem fogok csalatkozni.

Diófa Vendéglő, Pápa, Árok u. 2.

Nyitva: H-Sz 12.00-23.00, V 11.00-15.00. Tel.: 89/314-625

Kategória (nálunk): II.

És egy minimál üzlet Pápán, egy ház alagsorában:

Kinek Sebő, kinek Schieszl – kalandozások Budakalászon

Egy olyan földrajzilag "peremhelyzetű", város és vidék határán lévő tősgyökeres családi laboratóriumról esik szó az alábbiakban, amely eleddig méltatlanul kevés figyelmet kapott a szaksajtóban. A Batthyány tértől Hévvel menetrend szerint 22 perc alatt érkezünk Budakalász állomásra, ahonnan lábon gyorsmenésűeknek egy, sétagaloppososoknak két perc, s máris megérkezünk Schieszl Konrád borozó-vendéglőjébe. A kicsi, de annál hangulatosabb előkerthelységgel ellátott pince-borozó kialakítású étterem őse 1896-ban kezdte pályafutását, és hosszabb-rövidebb megszakításokkal mai napig is a család tulajdonában működik. 112 év a vendéglátásban azért nem rossz ajánlólevél. Még egy, a hely szellemét felidéző historikus mozzanat, amely a címben is jelölt kettős elnevezését magyarázza. Id. Schieszl Konrád – jelenlegi tulajdonos – nagyapját 1946-ban sváb származása miatt kitelepítették, viszont fia, Schieszl Sebestyén (alias Sebő bácsi) itthon maradt és ő folytatta - amíg lehetett - a vendéglátó szakmát. 1970. május 1-jén a mai helyén újra megnyílt az üzlet, előbb Mátra borozó, majd Sebő borozó néven került a köztudatba (forrás http://www.schieszl.hu/ - Történetünk). Sebő bácsi tiszteletére a vendéglátó-együttes söntés része – a helyi információs központ - továbbra is Sebő borozó néven fut.

De térjünk át a jelenre, helyesebben a közelmúltra. Először az ezredforduló környékén jártunk a vendéglőben és az azóta elmúlt hét-nyolc évben többször is felkerestük, legutóbb ez év júliusában. Az utcáról (Budai út) a kovácsolt vaskapun befordulva kis udvaron vezet ösvényünk a bejárat felé. Gyümölcsfák és alatta terített asztalok szegélyezik utunk, miközben nem ritka, hogy 10-12 fős családi összejöveteleknek lehetünk szem és fültanúi, kiváltképp szombaton és vasárnap, gyakoriak itt a rendezvények – főként a helybeli német ajkú lakosság körében –, amelynek színtere egy külön helyiség az emeleten. Rögtön, az óriáshordóból kialakított bejárattal szemben, a már említett söntés, a mindennapi helyi törzsvendégek előszeretettel látogatott traccs-tanyája. Általában a z operatív főnök (Ifj. Schieszl Konrád) is innen, a söntéspult mögül szolgálta ki a törzsvendégeket, majd irányította a szervírozást – maga is szervírozott. Azóta háttérbe vonult. Szinte mindig tudott ajánlani úgy és olyat, amire nem nagyon lehetett nemet mondani. Most ezt a szerepet már fia, ifjabb Schieszl Konrád tvette át, ki láthatóan a jó példával előljáró felmenőit követi.

A mellékhelységek is itt (söntéssel szemben) találhatók, amelyek kulturált kialakításukban és tisztaságukban felvehetik a versenyt bármely osztályon felüli egységgel.

Beljebb haladva egy hangulatos pincehelyiségen vezet utunk legbelülre, ami egy szeparált különterem, neve: jégverem. Itt volt alkalmunk idén egy céges vacsorán is tesztelni a helyet, ami kissé harsányra sikerült, mivel a szomszédos fanyar gyülekezet, különösen a hangadó szerzőre vonatkozólag szilenciumot kért. Az egyik pincérnél panasszal éltek, és ennek a "béke" vagy a "helyiség megőrzendő exkluzív szelleme" érdekében helyt is adtak. Mea Culpa! Tehát néha konfliktus-helyzetekbe kerülhet az ember itt, de szerencsére az átlag vendég nem ennyire prűd. No és ez a probléma a jégverem teljes kibérlésével akár orvosolható.

Akkor lássuk először az aperitif kínálatot. Figyelem! Pálinka felhozatalban nagyon erős vizsgált vendéglátóipari egységünk. Saját termelésűből kajszi, cigánymeggy és cserszegi fűszeres törköly; valamint Agárdiból birs, vadmálna, meggy. Két centiliterje 640-950 Ft között mozog. 

A hely borospince, borkedvelők révén eszünkbe nem jut sört rendelni - bár persze aki inkább sörös ezt nagy biztonsággal megteheti: csapolt fácán 490/korsó, Edelweiss szüretlen 570/0,5 l, kis Gösser 350, Stella alkohomentes (sóska) 490/0,5 l.

A fehér borok közül kipróbáltuk a Gyöngyöstarjáni cserszegi fűszerest és a traminit, valamint a csopaki rizlinget. Fröccsnek talán a rizling a legalkalmasabb. Könnyű, zamatos. Különösen a tramini tetszett. A szódát mellé békebeli üveges szódásszifonban kapjuk, ami egyedi darab, s nem lehet megvásárolni. A palackozottak közül a másfél literes kiszerelésűeket kizárólag elvitelre forgalmazzák – de érdemes venni, mert megéri. A hagyományos 0,75 literes üveges borok 1500 forint körül kezdődnek. A saját termelésű óportó (portugieser) nem rossz, de azért nem adnánk oda az aranyérmet vagy egy fél üveg Gerét. Lábjegyzet: ebből a típusból az itallapon szerepel valami szendehelyi 2006-os is, ami félédes – de ez bizonyára valami félreértés vagy elírás lehet. Hunnyunk nagyvonalúan szemet felette. Viszont kapható Zweigelt must 1100 Ft/literért, 110/dl).

Ha az étlapot kezünkbe vesszük, láthatjuk, hogy nem túl bő a választék (igaz nem is kell egy jó helynek egyszerre mindent tudnia), viszont széles spektrumú, áttekinthető és választékos. A különlegességek, mint például a békacomb friss tejszínes lestyánmártással vagy a házában sült csiga mellett (ezeket még nem kóstoltuk, de nem is nagyon fogjuk!), számos sváb jellegű fogás: sült csülök bajor párolt káposztával, tepsis burgonyával; főtt csülök sült kolbásszal frissen reszelt tormával és a „szokásos” Bécsi szelet – itt szokatlanul malac combból lesnyános pestóval rendelhető. Tehát a tulajdonos sváb ugyan, de a kínálat kellően franciás, még a sváb konyhában bevett ételeket is egyedien készítik.

Némileg zavaró, hogy a rendelhető fogások tekintetében nem egységesek az étlapok, a külföldi és a magyar verzió például egy-két helyen eltért.

Általában három-négy fajta levest kínálnak szezontól függően: jelenleg fokhagymakrém levest camembert sajtos croutonnal (580 Ft); házi bablevest füstölt csülökkel, tejföllel erős paprikával, friss kenyérrel (650 Ft); és húslevest sertés-, marha- és szárnyashúsból, zöldségekkel, tésztával, mini zsemlegombóccal (750 Ft). Nos mindegyiket alkalmunk volt kipróbálni, legutóbb a húslevest és a bablevest. Mindkettő finom és harmonikus.

A fogásokra friss fűszereket tesznek és nem használnak előre elkészített, üzemi vagy mirelit alapanyagokat. A tálalás látványos. Különösen a kemencében sült pisztrángé fehérborban sült zöldségekkel.

Választásunk ezúttal a mustáros sertésflekken zöld salátával, burgonyás kenyérlepénnyel-re esett (1850 Ft). Kb. huszonöt-harminc percet várunk az alkotásra. Szerencsére megérte. Nem csak látványos, gusztusos, hanem ízletes. A hús kellően fűszeres, szaftos és omlós, a salátával és a lepénnyel kellemesen harmonizál.  

Az étlapon nem szerepel ugyan, de desszertnek kérhetünk sült túrós palacsintát vanília öntettel (850 Ft). Éppen jó, könnyű, díszítéshez vanília rudakat is használnak. Ezek után kellően ellazulhatunk.

Régebben a kínálatban sezerepelt többek között a cipóban sült csülök és kolbászos pogácsa, mindkettő mennyei volt ezért is sajnálkozunk, hogy  lekerült az étlapról – ezeket már évek óta nem kaphatjuk meg. Pedig utóbbi ideális bor alátét vagy sörkorcsolya volt. A desszertek közül is már csak emlék a remek szilvatorta és a mákhab.

A felszolgálok nagyon figyelmesek, udvariasak, diszkrétek, jól képzett és válogatott társaság. Fizetőpincér ifjabb Schieszl. Asztalfoglalás különösen hétvégén ajánlott. Bankkártyával is fizethetünk. Honlapjuk színvonalas és informatív. 

Elsősorban különleges alkalmakra ajánljuk üzleti vacsorákhoz, ünnepekhez, udvarlóknak és családosoknak (van kimondottan gyerekeknek szóló menü) egyaránt, származástól függetlenül, azoknak akik megfizethető, mégis maradandó kulináris élményekre vágynak. 

Nem tudom, hogy szakértők mennyire ismerik a helyet – mindenesetre Molnár B. Tamás legújabb étterem és bor kalauzában nem került említésre (igaz nem is a high-class level), de meglátásunk szerint az egyik legjobb ebben a kategóriában. A guide-unkban megérdemli a négy csillagot. Biztos Bundesliga I-es csapat, melynek neve lehetne Schieszl-Budakalász ’96. Törzsszurkoló lettem.

2008. november: hátszín illetve a csirkecomb filés parajos galuskával eléggé közepes volt - többet vártam. A gyöngyöstarjáni Cserszegi Fűszerest és a mustot érdemes választani! A felszolgálás terén történtek változások: új, fiatal pincérek, kissé karót nyeltek és zavarba hozhatók...  

Schieszl Vendéglő és Borház 1896.
2011 Budakalász, Budai út 83.
Telefon: +36 (26) 340465, fax: +36 (26) 341938
http://www.schieszl.hu — schieszl@invitel.hu
típus: borozó, borház, étterem, vendéglő
kategória: II.

 Portya Szombathelyen: a pályaudvartól a Gödörig, fordában

Mi juthat eszébe először egy külsősnek Szombathely neve hallatán? Savária Cipőgyár? Sportosabbaknak a Falco vagy a Haladás? Netán a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola? A műkedvelőknek Derkovits Gyula? Az irodalomismerőknek Weöres Sándor? A bűnözőknek Kántor? Ám szinte biztos, hogy százból csak jó ha egynek egy bizonyos Gödör, ami pince vagy Wágner, aki nem zeneszerző, hanem vendéglős.      

Ez évben többször megfordultunk Szombathelyen, így volt idő szemrevételezni egyes helyi vendéglátóipariegységeket. Vegyük sorra – a teljesség igénye nélkül – a vasútállomástól a városházáig útba eső vendéglátó intézményeket. Kezdjük a pályaudvarral, amely az egyik legforgalmasabb vidéki csomópont – változatos vonat és mozdonypark: az osztrák vasutak és a Gyesev szerelvényei, eurorégió vonatok színes kavalkádja szolgál látnivalóval. Akad itt például Hegyeshalomig közlekedő újonnan pirosra pingált fehér csíkkal - adoptált Indóházas jelzővel szólva - ráncfelvarrott  csuklós Zmot. De a Máv kötelékében rendszeresített mozdony típusainak szinte mindegyike fellelhető. Vasútfetisiszták előre!

Azért haladjunk. Csarnok elsőre szembe kapjuk a peronra kibújó restit, amely a lezüllött utasellátásunkhoz képest szokatlanul tiszta – csakúgy, mint a nemrég felújított impozáns állomásépület – a Nyugati vagy a Keleti pu. arcképcsarnoka ehhez képest fapad. Kiszolgáló személyzete egy fős – ekkor egy fiatal mosolygós pultos kislány. Csapolt Sopronit kínál kacér mosollyal, olcsón. Jó kezdet de persze többre vágyunk. A pályaudvarról kilépve átvágva a buszvégállomás gyűrűjén több helyre is betérhetünk szomjunk vagy fellépő koffeinhiányunk enyhítésére. Keletről nyugat felé haladva: Snapi Eszpresszó, majd egy sarki élelmiszerbolttal egybeolvadt bisztró (72-es?), Rózsa cukrászda (tán ez volt az egykori Rózsafa Vendéglő) és végül a Mosoly presszó. Közülük a Snapi a legdizájnosabb és leginkább szemre valóbb. Kiülős presszóban fényes könnyű aluszékek és asztalok, muskátlierdő, tuják (a zöldek, nem a sárga áramszedős). Pár éve még sokkal lepattantabb állapotban volt. Ám mivel uticélunk (a városközpont) a Széll Kálmán úton keresztül vezet, ezért a Mosoly esett utunkba. Meg a neve is szép!

A pultnál egy fiatalos, atlétás – amúgy jó kedélyű csapos srác fogadott, miközben lecsókolbászt falatozott tv paprikával – ezt a menüt az étlapon hiába kerestük. Micsoda otthonosság. Közben csaposunk a „sportosan” (újsággal) betérő nyugdíjas törzsvendégekkel parolázik, fő téma a közelgő Haladás-Arsenal edzőmérkőzés. Itt megtudom, hogy – állítólag - tizenkétezer forint a belépő! Na jó ezt most kihagyom.

A berendezésből és a kihelyezett italreklámokról lerí a múlt héten véget ért foci EB: kis zászlók, a falon vadiúj nagyképernyős plazmatévé, el lehet képzelni milyen lehetett itt főműsoridőben, de most délelőtt tíz körül egy lélek sem. Tonett-re hajazó nyersfa színű székek és asztalok. „Mókás” feliratokból (amelyek minden szuvenírboltban kaphatók) itt sincs hiány, belőlük megtudhatjuk milyen módon kaphatunk hitelt. Nos kiderül, hogy látszólag nehezebben, mint bármelyik bankban. A helység világos, köszönhetően annak, hogy utcafrontján végig hosszú kirakat. Dohányzó. Ülős állófogadás tehát kiszolgálás a pultnál. Kínálat: csapolt Zlaty Bazant 300/kori, de van olcsóbbért hazai márka is. A sör mellé Cappucino-t rendelünk, opcionális (tejhab v. tejszínhab), 270 forintért – 1 dl ásványvízzel, mellé nápolyit kapunk. Valóságos svédasztal egy kocsmától.

Szombathelyen kivétel nélkül minden kávézóban és étteremben - már ahol jártunk (pl. Art, Bécsi, Gödör stb.), osztrák szokás szerint alapbeállításban tejszínhabbal készítik a cappucino-t (bécsi), és a tejhabos – eredeti verziót – melange-ként kínálják, amit valamilyen keksszel vagy ostyával körítenek. Először bosszantó volt, de mivel konzekvensen követik ezt a kávézók, így meg lehet szokni. Viszont – szinte osztálybesorolástól függetlenül - elmaradhatatlanul kapjuk hozzá az egy deci bubis ásványvizet, mindezt a legdrágább, de legelegánsabb főtéri Artban is cakumpakk 350-ért. Errefelé nem rohannak az emberek, amit az is mutat, hogy mindenütt forrón kapjuk meg hőn áhított kávénkat.

Kávézás után tovább szállingózunk a Széll Kálmán úton. Jobb oldalon néhány kocsmaüzlet (pl. Jobb mint otthon soproni mezben). Gyöngyös patakon átkelve, bal kéz felől tiszteleghetünk Horváth Boldizsár „boldog békeidőkbeli” liberális politikus, jogtudós, igazságügyi miniszter szobra előtt.

A főtéren és környékén számos teraszos kávézót és vendéglőt találunk, amelyek közül is talán a legautentikusabb az Art. Kényelmes fonott székek és asztalok, a kiszolgálás pedig üde. De a téren több jóvágású hely is akad, ilyen a bécsi kávézó (nyáron teraszos), amely a tér taxi drosztjának tőszomszédságában található. Hangulatos, hétköznapi, és baráti árakkal (sör 300/korsó). Átellenben egy étterem és kávézó, belül boxos, nyolcvanas éveket idéző. – (Ennek a nevét valaki megírhatná!). Itt a kínáltban szereplő borokat is megvizsgáltuk. Üvegest kapunk kimérve, idei fehér 180 Ft/dl (irsai, szürkebarát), nem bántós. Hiányoltuk a szódát, helyette csak ásványvizet kaphatunk – már ha fröccsöléshez támad gusztusunk.

A város főterén legutóbbi zarándoklatuk alkalmával (egy szombat estén) az Agóra fesztivál keretében, egy szlovák country valamint egy szlovén reggie zenekar szórakoztatta a nagyérdeműt. Eklektikus műsor volt, de elnézve a főként családos közönség lelkesedését, a zenei aláfestés ha nem is katartikus, de kellően szórakoztató volt, maradjunk abban, hogy inkább érdekes. A színpaddal szemben egy mozgó söntésben Guinness-t csapoltak aranyárban. Apropó a tér be van wifizve! Csak regisztrálnunk kell a szolgáltató oldalán és mehet a net, amíg az aksink bírja.

A tér nyugati oldalán lévő OTP fiók mögött, a megyei levéltár mellett működik egy diák pub: Desperado söröző, Fő tér 3-5. Ny.: H–Cs: 8–10h. P–Szo: 8–03h, Üdítők: 180—240 Ft; Röviditalok: 120—260 Ft/2cl; Kávék: 180—240 Ft; Melegszendvics: 280 Ft, ott jártunkkor Amstel 250 Ft/korsó! Van itt csocsó, és egy helyenként működő darts. Este mindig megtelik a helyi fiatalsággal, inkább húsz év alattiakkal. Itt találkoztam életem talán egyik legnihilistább csaposnőjével. Egyszerűen nem lehet neki poént mondani. Aki egy fél-mosolyt ki tudna belőle csikarni, annak fizetek egy kört.  

A zsúrkocsmától nem messze, az első utcán jobbra fordulva egy Grill bisztró, ahol hétköznap délután ötig olcsón étkezhetünk. A kínálatban a szokásos véres és májas hurka, sültkolbász és grillcsirkén kívül mindenféle saláta, no és ilyen is, hogy velős kenyér. Láthatóan nem a felső decilis látogatja, érzékeny gyomrúaknak és amerikai büfé-funoknak nem ajánljuk.

A fenti katalógust csak úgy kutyafuttában karcoltuk. A lényeg számunkra most két igazi étterem meglátogatása volt: a Gödör vendéglő valamint a Wagner vendégudvaré (ami hotel és étterem egyben).

Kezdjük az előbbivel. A Gödör – amely a „Hasbarátok vendéglőjeként” aposztrofálja magát, a Hollán Ernő utca 10-12. szám alatt, az egykori püspöki sörház épületében fészkelő pincehelység. Stílusában egy fővárosinak talán a Kinizsi utcai Kaltenbergre emlékeztet. Vagy az idősebbek talán még emlékeznek Óbudán a Radebergerre, és annak katakomba-szerű pincéjére, este élő cigányzenével – ami mára csak egykét helyen maradt meg turista-látványosságként.

De aki nem járt esetleg e két említett műintézményben: egy elegáns gyertyafényes pincehelységre gondoljon. A pincelejárattól balra lépünk be a fogyasztótérbe. A bejáratnál némi PR munka eredményeként hazai celebek (főként színészek és zenészek) fényképes levelei olvashatók, amelyekben köszönetet mondanak a minőségi ellátásért. A tablón itt  békésen megfér egymás mellett a Tankcsapda és Balázs Pali. Megnyugtató, hogy a mi képünk várhatóan nem kerül majd föl, akármi lesz is a kialakult véleményünk. Bent gyertyafényes hangulat, szépen terített asztalok, itt-ott archaizáló, népies motívumok. De azért modern is, anélkül, hogy ez a két stílus háborúba kerülne. De akár nyomasztónak is érezhetnénk, van benne valami földalatti kripta jelleg.

Hosszas asztalkiválasztásunk után elegáns pincér sebesen érkezik. Figyelmes, udvarias, kimért. Kipróbáljuk a folyóbor választékot. Friss nemesgulácsi borok, 800 Ft/liter. Fél litert kikérünk, amit régi – igaz nívózatlan – üvegkancsóban kapunk, csak úgy, mint a szódát. Kellemes, laza, semmi karc (maligán 12,1). Sörválaszték: csapolt Dréher 390, Pilzner 450 – a hely színvonalához képest nem drága, de a HB Weissbier 750-ért már igen. Mindenféle pálinka, a málnától kezdve, a barrique törkölyön át az ágyas meggyig, vágott felese (4 cl-je) 720-tól egészen 1200 forintig kínáltatik. Egyéb rövidital, a Bon-bon meggytől a Henessy konyakig 350 és 1200 forint között mozog, a legtöbb 660 Ft.

Az étlap nagyon gazdag, benne fantázianevekre keresztelt étkek (egy-kettőt kissé erőltetett, de nem ez a lényeg, hanem a tartalom ugye). A címek alatt  pársoros leírások segítik a nevek megfejtését. Négyféle ételt teszteltünk két különböző időpontban. Elsőként két előételt: Rózsa Sándor batyuját és a Dödöllét vizsgálunk. A főételekből pediglen Gödör Basa gyengéjét valamint Tepsis csülköt.

Rózsa Sándor batyuja bizonyítja, hogy a betyárkodás eredményes megélhetési bűnözés. Darált csülökkel töltött palacsinta, tejfölös öntettel. Ez számszerint két darabot jelent. Nem csak a látvány, hanem az ízhatások is a hozzáértés benyomását keltik. Az öntet jól harmonizál a töltelékkel, a palacsinta kellően friss és könnyű. Egy apró kifogás, hogy a darált főt csülök túl sós, utána sűrűn öntözgethetjük magunkba a hűs alkoholos oldószert. Mindez 790 forint. Lássuk a másik előételt, a Dödöllét, ami már ritkaságnak számít vendéglők választékában – az étlap szerint háziasan, sok hagymával készítik. Mellé az ajánlás szerint uborkasalátát kérünk. Ez már kevésbé nyerte el tetszésünk. Nincs semmiféle karaktere, maximum ha csak az nem, hogy forró. Kiadósnak kiadós, de nem mond többet egy közepes krumplistésztánál. A tejfeles uborkasaláta viszont csodás.     

Az étlap ötletes és kellően választékos. Legszembetűnőbb a széles pecsenye és csülök-repertoár. Csak csülökből közel tíz féle fogást készítenek. Ebből a Tepsis csülköt (1990,- Ft) választottuk, ha már a ház címeres étele a csülök és a menü szerint sok fogás a tepsiben végzi. Idézzük az étel leírását: „egy kis tepsibe rakottkrumplit, rá egy jókora szelet remegős, puhára főtt, füstölt csülköt teszünk. Leöntjük enyhén fokhagymás paprikás-tejfölel és megsütjük.” Tepsistől szervírozzák, ahogy kell. A látványa megindító, két ember is jóllakhat belőle. A krumpli-hús arány közel 50-50%. Viszont egy igazi hasbarát nemcsak a látványra ad. Nem rossz, de a krumpli jobban ízlik, mint a csülök. Valahogy nem sikerült a fűszerezés, nem estünk tőle különösebb ámulatba. A Gödör Basa gyengéje (1890,- Ft) már jobban ízlett, bár neve ellenére ne egy kebabra vagy döner-félé török fogásra gondoljunk. Idézzük itt is a forrást: „A füstről frissen leakasztott tarját vékony szeletekre vágjuk. Tormával bekenjük, majd az egészet két vékonyra klopfolt hússzelet közé dugjuk. Prézlibe álcázzuk, bő forró olajba ropogósra sütjük. Éhünk csökkentése érdekében vegyes körettel halmozzuk el. Fogyókúrázóknak kifejezetten nem ajánljuk!” Ez utóbbi mondat inspirálóan hat, bár a leírás nem sejtett különösebben nehéz ételt, híres se hamva szalonnának vagy csülöknek.

Ez már kevésbé mondható kiadósnak, viszont a frissessége és a jól harmonizáló ízek megnyerők. A leírást azért túlzásnak érezzük, nem sokkal különlegesebb, mint egy jól elkészített Cordon Bleu. A torma jó ötlet, ám különösebb füstölést a húson nem érzünk. Összességében a hely ajánlható, mondjuk üzleti megbeszélésekhez, meghittebb vacsorákhoz. Legközelebb szinte biztos, hogy nem a tesztelt fogásokat választanánk, talán a Rózsa Sándor batyuját kivéve egyik sem hagyott maga után maradandó emlékeket. A kiszolgálásra nem lehetett panaszunk, a pincérek kellően udvariasak és visszafogottak. Az ételárak 1500 és 3000 között mozognak, körettel együtt. Majdnem minden ételből kérhetünk kis adagot, a szokásos 70%-os árért. Az italárakra már utaltunk. Bankkártyával is fizethetünk. Asztalfoglalás: 94/510-078, 94/510-079. Nyitvatartás: H-Cs 11.00-23.00 P-Szo 11.00-24.00 V 11.00-15.00. Honlap: www.godorvendeglo.hu

Kategória (nálunk): II.

Másik célpontunk a város egyik patinás vendéglős famíliájának étterme a Wágner Vendégudvar volt (címe: Kossuth Lajos utca 15. – a főtértől két percre). Képzeljünk el egy közvetlen Falstaff-i figurát, aki be-be tér és érdeklődik a vendégek megelégedettsége felől. Már ránézésre is étvágygerjesztő. A hely a nyolcvanas évek elején egy szerződéses borozóból indult, amely annyira népszerű lett, hogy később nívós étteremmé nőtte ki magát. Az előtérben honi és nemzetközi (Charte D'Honneur) elismerő oklevelek és védnöki táblák sora mutatja az itt folyó szakmai munka elismertségét. A szakértelem a génekben tehát. Lássuk, mit kapunk itt a pénzünkért.
A helyiség egy épület komplexum, és a földszinten alapvetően három fogyasztói részből áll: egy jóhangulatú faasztalos sörözőből, egy elegánsabb étteremből, amelyet egyedi falfreskó díszít és egy grill kerthelységből. Külön borozó az ódon pincében – szerintünk minden igényt kielégít. Az emeleten különterem, ahol gyakoriak rendezvények (esküvők, szilveszter). Az épület másik szárnyában pedig a hotelszobák. Az étlapot átböngészve a vad fogások dominanciáját tapasztalhatjuk (pl. Vadmalacleves tormás gombóccal, Szarvasgerinc libamájjal, sült almával, hercegnő burgonyával, Őzropogós, Borókás szarvasragú vasi dödöllével etc.). Kerestünk valami speciálisan a helyre jellemzőt. Ajánlásra a Wágner-féle fatányérost választjuk. Állítólag a vendéglős nagyapja is így készítette még anno. De előtte bevállalunk egy vargányakrém levest pirított mandulával (760,-). Nehéz rá szavakat találni, maradjunk a csodálatos költeménynél. Jöhet a főétel, a várakozás alatt egy korsó sört elfogyasztunk (Csapolt Dréher 400?/korsó). Megérkezik a főfogás, ez méginkább impozáns látvány. Roston sült hátszín (a pincér nem felejtette el megkérdezni, hogy milyenre süssék), rántott sajt, pikáns natúr pulykamell szelet rösztlivel (2990,- Ft). Az étterem kiemelkedően széles hazai és külföldi borválasztékkal rendelkezik, egy palack 2000 forint környékén kezdődik egészen az eggyel magasabb helyiértékekig. Aki boros de vékonyabb pénztárcájú, azok választhatnak a balatoni folyóborokat. A főnök maga hozatja és issza (fröccsös), tehát nem lehet rossz.

Bár itt mélyebben kell a zsebünkbe nyúlnunk, de annyira elégedettek vagyunk, hogy ezt egy cseppet sem érezzük fájdalmasnak. A hely exkluzív, ár-érték arányban nézve mégsem túl drága – persze Pestről nézve, itt viszont az egyik legdrágábbnak számít. A kiszolgálást makulátlannak találtunk - ezzek kapcsolatban egy apró kis kifogás: ottjártunkor az egyik pincér "túlhaverkodotott" egy-két ismerős vendéggel. De a konyha fenséges, egyszóval nehezen találtunk fogást a helyen. Nem csak különleges alkalmakra és ínyenceknek ajánljuk. Bankkártyát elfogadnak. Minden nap nyitva tart és emlékeim szerint hétköznap van menü is. A vendégudvar egész területén működik wifi - habár nem gondoljunk, hogy ilyen vacsora után bárkinek is netezésre támadna kedve (igaz sohasem lehet tudni).

Összességében nálunk Szombathelyen Wágner a király, de a Gödör is megjárja. Utóbbi honlapja (www.godorvendeglo.hu) nagyon korrekt és információdús, ebben és a kialakításában, áraiban (illetve a PR munkában) talán veri Wágner Úr vendéglőjét (www.hotelwagner.hu – gazdag a fotógaléria, ám kevés információt közöl), de a többiben – tehát a lényeges dolgokban – nálunk ma alul maradt. Ám így is dobogós.

Kategória (nálunk): II.

VII. Klauzál tér (Klauzál utca felől, a csarnok mellett)

Nyitva hétköznap 11-től 15 óráig, vasárnap és hétfőn zárva.

Nyári szünet június végétől július végéig.

Mi jut eszünkbe a „Kádár” név hallatán? Nos persze, hogy a többségnek – legalábbis a harminc felettiek nagyszázalékának, a Kádár-rendszer, kinek langyos „dagonyája” kinek vonalas és kevés alternatívát kínáló létbiztonsága. De létezik egy másik Kádár is, aki ugyan nem János – de annál élőbb fogalom. Vannak, akiknek elsőre ez a „rezsim” ugrik be, amely hétköznap 11 és 15 óra között a Klauzál téren regnál. Ám ez nem puha diktatúra, ez kemény, sokkal kevésbé megengedő, mint a történelmi névrokona fémjelezte rendszer. Lássuk ez a Kádár vajon mennyire a dolgozó népért harcol?! A törzsvendégek (akad köztük nyugdíjas, öltönyös, meg piacos is) már a nyitás előtt gyülekeznek a fémrolóval védett bejárat előtt, igaz sorban állni azért nem kell. A nyitás másodpercre pontosan történik. Az étkezde belső képe rendet és hozzáértést sugall. Mintha patika, nem is kifőzde lenne. Ismerve a belváros nem túl csábító lepattant vagy épp túlontúl személytelen kifőzdéit, ez már-már egy éttermeknek is a becsületére válna. A láthatóan izgatott, korgó gyomor-elhárító ügyekben jártas törzsvendégek egymás előtt paroláznak, hogy ki engedje be a másikat. Itt nincs rohanás, és frusztrált versengés. Látszólag mindenki egyenlő. Épp egy ismerőssel beszéltem meg itt találkát, mivel már régóta szerettem volna kipróbálni a helyet. Ami nagyon elnyerte a tetszésünk, hogy a menüben kapható főtt marha tormával vagy meggymártással, még szebb: paradicsommártással illetve sóskával is! Én a paradicsomos klasszikus verziót választottam. Hozzá krumplipürét vagy főtt burgonyát szervíroztathatunk. Maga az étek finom volt – bár jómagam a cukros paradicsommártásnak hódolok úgy is kértem, de ez nem igen érződött rajta. A hús puha, mócsing és faggyú mentes, de sóigényes. Az adag nem mondható laktatónak, pláne ha hozzá tesszük, hogy egy ilyen egytálast 1200 forint körül mérnek. Ehhez még hozzátartozik, hogy a kenyérért is felszámolnak.

Asztalomról ráláttam a konyhára, nagy a rend és a tisztaság, ám az étlap nem állítja különösen nehéz dolog elé a szakácsokat. Minden a helyén, de valahogy mégsem otthonos. Társalgásra nem túl ajánlott, sok asztal van túl közel egymáshoz és a pincér nénik, mint a teremőrök úgy sasolnak – bár mikor bementünk még alig volt egy-két vendég. Az étlapon az egytálételek, levesek dominálnak, van menü is (x Ft.). Pincérek figyelmesek, mindenki fekete uniformisban, a főnök fehér köpenyben. Fűszerek, erős az asztalon. Továbbá minden asztalon van szóda, aminek 40 forint decije. Málnát is kérhetünk! A végén kifelé menet a kasszánál van fizetés. A főúr udvariasan és precízen számolja meg a pénztárgépnél a kp-t. Érezhetően a törzsvendégek nagyobb figyelemben részesülnek – hozzájuk hamarabb mennek ki. A látvány, tisztaság, teríték, étlap, kiszolgálás vonalas, rendben, ám az adagok, és az étel felejthető, ehhez képest viszont nem is olcsó. Némiképp éhesen és csalódottan távoztam. Mellette a Klauzál jobb választásnak tűnik. Társalgásra és spórolásra a Kádár nem annyira ajánlott – kivéve a törzsvendégeknek. Ha az ember elég éhes és jól szeretne itt lakni, akkor két adagot is kikérhet. Hát ezt a rendszert sem fogom visszasírni. Szóval inkább egy múzeum, mint élő paradicsom.

Hangulat: 5/10

Étel-ital: 6/10

Kiszolgálás: 7/10

Ár/érték: 5/10

Frici Papa Kifőzdéje (Szindbád egyik kedvenc helye!)

Cím: 1077  Király utca 55.

Telefon : 30/949-0842

Erzsébetváros, déli órák. Igen jó lehetőségek kínálkoznak a város e féltekén alapvető fiziológiai szükségleteink ellátására. Most maradjunk egyelőre az evésnél. Ezek közül egyik ilyen a Frici Papa a Király utcában (pontosan a Nagymező utca és a Kertész utca közötti szakaszán). Már a neve is a megbízhatóság érzetét plántálhatja belénk. Talán a legizgalmasabb hétköznapi menza, amivel valaha is dolgunk volt. Fontos szempont mustránkban, hogy az egyszerű, hagyományos, hétköznapi ételekből induljunk ki. Aztán jöhet csak az extra. Dél és két óra között van a csúcsidő, helyet ekkor vadászni kell, de érdemes várni, ha elsőre nem is akad. Ilyenkor az ember némileg idegesen méregeti a konkurens fajtársait. Örömteli ha kiderül, közülük többen csak elvitelre várakoznak. De rögtön megnyugszik a mókus, ha végre üres asztalra lel, pláne ha az a galérián van (dohányzó), és nem telik bele két perc sem amidőn megjelenik pincérünk (szokásos Fricis mezben: címerezett fehér ing-póló és klasszikus fekete pincérnadrág, kötény), s megértő, szakértő már-már unott tekintettel buzgón jegyzetelni kezd. Igazi nyüzsgés, ebédlő vendéglő, szó sincs menza hangulatról, és kígyózó, tálcás, csörmpöléses sorban állásról. Hangulatos, otthonos, és nem igényli a társaságot, szólóban is merengős és nyugtatós. „Kis-nagy” ebédjüket sokak szeretik itt elkölteni, az aggastyán úriembertől a középiskolásig. De leginkább egyetemisták és főiskolások járnak ide tömegével, illetve a környékbeli kereskedők, melósok, tisztviselők. Még öltönyös menedzser-féle is előfordul. Vagy kisbabás anyukák. Különösen kedvelt és praktikus hely az átellenben lévő Zeneakadémia fiatal művészkéi körében, szinte mindig találkozhat itt az ember valamilyen fúvós vagy vonós hangszerládával. Sokszor egymás mellett ül a cigány ószeres család, kőmíjes brigád melós overálban és tanári kar. De miért is ily népszerű a Papa? A kérdés körüljárását kezdjük a hely nyújtotta étel és ital kínálattal, már amik érdemessé teszik, hogy kiemelésre kerüljenek:

Elsőnek említsünk meg egy triviális, de manapság mégis egyre ritkább nedűt: a szódát! Hurrá! Tehát fröccs is – ám a folyóbor fogyasztását csak mérsékelten ajánljuk (szóval éppenséggel itt ne borozzunk vagy szigorúan csak hozott anyagból) - sok szódával elmegy, de inkább hanyagoljuk. A csapolt sör Soproni és Gösser (329 ill. 369 huf/kori) nem mindig friss, de mindig nívón vagy inkább fölötte, még a legnagyobb forgalomban is. Tehát az üveges kiszerelést favorizáljuk, az ellen még nem volt kifogás. Ritkaság, de kapható Rádler (a klasszikus citromos kivitelben) 329 Ft/üveg, Amstel, Kaiser detto 329/üveg (0,5 l). Ebből a szempontból az árképzés nem éppeszű. Rövidital választék a hely színvonalához mérten megfelelő, igaz különlegességeket itt ne is keresgéljünk. De nem is erre hivatott e népszerű műintézmény.

Az ételkínálatból melegen ajánljuk a bablevest, amely tarjával gazdagon porciózott és szinte megáll benne a kanál. Mindig friss fehér kenyérrel és erőssel (utóbbit kérni kell, fűszerpaprika, só-bors az asztalon). Már csupán ettől a levestől jól lakhatunk, pláne ha utána a házias, porcukorral alaposan behintett palacsintával (100 Ft/db- van mákos, diós, túrós, lekváros és kakaós) vagy túrógombóccal esetleg mákos tésztával vagy mégjobb ha gubával (a hagyományos mások melllett kérhető vaníliaöntettel, ill. diós és túrós kivitelben is) lekísérjük maradék gyomorbajunkat. A mélyben ekkor gyakran halható éljenzés tör fel. Na ettől már garantált, hogy estig bőven el leszünk, még ha gerendákat is kell cipelnünk addig. Szintén a ház egyik meghatározó eleme a kínálatból a brassói, sült krumplival. Mellé egy jó "kóposzta" salátával vagy tejfölös uborkasalátát kérjünk (itt pont úgy csinálják ezeket, ahogy szeretem: édeskésen!), igen kiadós étek, de ami a lényeg, hogy emellett – nem elhanyagolható módón – vágyaink otthoni brassóija elevenedik meg (természetesen a hazai ideáltípussal ezt sem lehet azonosítani, de megközelíti eme étekről alkotott vágyképünket és anyuci vagy apuci verhetetlen kosztján alapuló elképzeléseinket). A hús/krumpli arány 2:1, és ez állandó, nem is beszélve arról, hogy temérdek fokhagyma szeletettel (!) és kellően fűszerezve (borsosan) készítik.

De a fentiek mellett a teljesség igénye nélkül kóstolásra ajánljuk: Sóska (339,-) + főtt krumpli, Spenót (339,-) + tükörtojás 49/db, vagy óriás fasírt (199/db) – ezek ízei inkább menzás jellegűek, de jók és kiadósak. Házias újházi tyúkhúsleves, gombapaprikás nokedlivel, birkapörkölt (699,-), sztrapacska (458,-), túrós csusza. Amit nem ajánlunk: borsófőzelék, tokány, és a máj.

Potom 1000-1200 forintból az éhes és szomjas városlakó bőven csillapítani tudja itt éhségét- szomjúságát és még egy fekete is belefér (a jól elköltött ebéd után még az sem tud felbosszantani, hogy a capuccino-t kérdés nélkül tejhab helyett tejszínhabbal szervírozzák, mindösszesen 200 huf-ért). De ha az ebéd után egy jó kávét innánk, javasolt lesétálni egy sarkot a körút felé (Kertész-Király utca sarok, Sarok café asszem) kávézó-cukrászda, kíváló itt a presszó és a sütemény felhozatal sem piskóta!

A jó érzésünk titka a gyakorlott pincérsereg és a vendéglő jellegű ülőfogyasztás. No és persze ez mit sem ér ha nincs ez a relatíve gazdag, menzákhoz képest jó konyha. A helyen lent legalább 20 asztal, fent a galérián, másképp az úri dohányzó karzaton megtoldva még tízzel. Füst nincs, járnak a mennyezeten a rotorok, jó a szellőzés. Összesen főműsor időben négy-öt pincér plusz egy fizetőpincér a kasszánál, aki kérésre feljön a blokkal. Ha túl sokan vannak akkor a kasszához kell lefáradnunk a bárpult mellé – de ez nem esik nehezünkre, amúgy is útba esik a kijárat és a mellékhelység felé. A pincérek ez idő tájt megállás nélkül pörögnek ki be a konyhából.

Még említsük meg kétoldalt a falra festett „freskókat”, amelyek kb. a századforduló Budapestjének hangulatát próbálják - kissé karikirozottan - imitálni (egyébként maguk a festmények csak néhány évesek). Lehet, hogy giccses, de nem bántóan. A teríték repülő, de az evőeszközöket mindig pincér "frissen" hozza - így nem kell tartanunk attól, hogy beköpték a legyek vagy az előttük étkező összefogdosta), és eddig nem kellett mosogatásra visszaküldenünk. Abrosz gyanánt egyen műanyag asztalterítő, amely "zér" csúnya de praktikus. A mellékhelység tiszta, kultúrált (szappan és kéztörlő a helyén). Női részlegről még nincs tapasztalatunk.

Összegezve elmondhatjuk, hogy napjainkban még mindig burjánzó műanyag és sivár gyorsétterem kultuszának, ízlésének (vagy helyesebben ízléstelenségének) üdítő, hagyományokra építő ellenpontja. Egy olcsó de sokoldalú és hangulatos menza. Mert lehet egy menza ilyen is. Jó hogy maradtak még ilyen helyek, amelyek nem is késztetik az embert (ki)rohanásra. Legjobb a galériáról szemlézni a napi ajánlatot!

2012.02.14.: Szerencsére a helyzet változatlan, minden a régi (azon kívül, hogy lecserélték a székeket és újítottak itt-ott), de a lényeg: a hangulat, a stáb maradt, az árak csak kicsit kúsztak feljebb és továbbra is No.1. a brassói káposztasalátával (és egy szóda, az annyi mint 1000 Forint)!

mi lenne, ha még kerthelyiség is lenne?!

Klauzál Étterem és Söröző

1071 Bp., Klauzál tér 11. +36(30)663-0036

Vasárnapi ebédidőben, meglehetősen kiéhezve találunk rá a vendéglőre (az ilyenkor észrevétlen Kádár kifőzde tőszomszédságában). Első blikkre pont ilyenre vágyunk, nem túl elegáns, de nem is lepattant, otthonos, és semmi hivalkodás. Belépve máris nyugodt, harmonikus érzések fognak el, melyek csak elmélyülnek amikor – az utcafronton helyesen kint levő étlapot kézbe kapjuk. Tumultuózus jelenetek nincsenek, nem kell megküzdenünk az az asztalért, mivel rajtunk kívül alig 1-2 magányos, de szerencsére csöndes vendég – később egy fiatal pár csatlakozik a vendégsereghez. Mivel teltház közel sincsen, ébren tartjuk az előítéleteinket, de az első benyomások hamar elhessegetik kritikus gondolatainkat. De azért korgó gyomorral is fő az éberség!

Az étterem-söröző klasszikus (ma már ritkaság számba menő) egységesen boxos kivitelű helység. Az igen barátságos és meghitt hatást keltő pácolt-mélybarna faenteriőr a klasszikus, polgári archaizáló stílus illetve a ’80-as évek szocreál vendéglőinek eklektikus keveréseke – szerencsére arányaiban nem ez utóbbi javára. A plafonon, a bútorzat és pult barnaságát követő, fabordázott álmennyezet fut végig, erről eszünk be juthat a hasonló stilisztikai megoldást felmutató Maros étterem-söröző belvilága. Miliőjében igazi kispolgári söröző, amely műfaj kiveszőfélben. De akkor ennyit is a számunkra másodlagos, de cseppet sem érdektelen tárgykultúráról, nézzük a lényeget: a kosztot és a kiszolgálást! Az ilyen nívót képviselő vendéglátóipari egységekben bevett repülőteríték nem csak lazán kipenderült egy tányéron asztalunkra, hanem maga a főúr gondoskodott róla, hogy minden a megfelelő helyére kerüljön, miközben beszédbe elegyedtünk a választható fogásokról. Szerencsére emberünk az a fajta, aki nem tolakodó, mégis figyelmes, és ami fontos: vendégbarát! E fogalom furcsának hathat napjainkban, a még mindig uralkodó steril vendéglátás világában –ezért is annyira vágyott oázisok a kivételek. A csapolt Zlaty korsója 450, (de van Soproni 370-ért és Edelweiss 490/üveg), Becherovka 520/5 cent, a Jégernek 480-ért mérik fél decijét, ami manapság az átlagos belvárosi árszintnek megfelelő – de mint tudjuk és tapasztaljuk óriási a szórás, hogy mit is kaphat ezért a hasbarát. Az itallapon akad afféle kuriózum is: bodza és cigánymeggy-pálinka, igaz nem aprópénzért mérik, 800 pénz/ fél deci. Emellett külön itallapon Szicsek féle pálinka-repertoár (szerintem a legjobbja a birs). Kimondottan nem borozós hangulatú a hely, ugyan van kimérve, kissé ambivalens néven (Szeremley x. - házi fehér illetve házi vörös verzióban, 190/deciért) folyóbor, nem is csalogatja az embert érlelt szőlőnedű fogyasztására. Itt érezhetően jófajta komlószag terjeng és a csapolt Aranyfácánban nem is kell csalatkoznunk. Íz, hőmérséklet, nívó rendben. A menü követi a kóser városrész hagyományit, és az ételárak önmagukért beszélnek: maceszgombóc leves (490 huf), libacomb káposztás cvekedlivel (1590), és van borjúpörkölt tojásos nokedlival (1380) és emellett kárpáti borzaskát (1220 vegyes körettel) rendelünk. Főúr udvariasan közli rendelés felvétele után nem egy fél órával, hanem egy perccel, hogy a konyha káposzta-hiányban szenved jelenleg, de ha nem sértődünk meg pirított hagymás, tört burgonyát ajánlana a libacombhoz, amit, mint abszolút szalonképes és rég nem hallott garnírung ajánlatot, habozás nélkül elfogadunk. Az ételek kifogástalanul működnek, a körbekóstolás sem tudja kikezdeni őket. Minden friss, és gazdag, a köretben semmiféle mirelit. A séfet dicséret illeti. A kocsma légköre kedvünkhöz mérten pont optimális. A házak felett éppen csak kikandikáló napsugarak kellően megvilágítják az ízletes falatokat, mielőtt azok eltűnnek torkunkban. Még ilyet. Közel két és fél órás ottlétünk után, kikérve a cehhet egy rund grátisz Becherovkát kapunk! Hárman 10.500 forintért degeszre ettük és ittuk magunkat és mindezt jó szájízzel 1500 forinttal megfejeltük. Ja és fantasztikus nem csak látványra (csíkos), de ízre is a tejhabos kávéjuk alias capuccino-juk.

Kellemes ott-tartózkodásunk csak méginkább megerősítődött azáltal, hogy beláthattunk asztalunkról a konyhába, ahol is a fiatal szakácsmester láthatóan frusztrációktól mentesen gyúrta a tésztát és kimért, kapkodónak igazán nem mondható mozdulatokkal, mosolyogva alkotott! Ez a jókedv az ételekben is teljesen átjött! Igaz tegyük hozzá ugye nem volt éppen teltház, de az az érzésünk, hogy máskor is ily alapossággal végzi nagyra becsült szakmáját. Így még nem zavart a bejárat mellet kényszerűen elhelyezett Coca-Cola hűtő vagy a pult mellett pásztázó két darab biztonsági kamera sem. Fontos megemlítenünk, a mosdóban tapasztalt viszonyokat, amiről elmondható, hogy a helyhez mérten kultúrált, van szappan és papírtörlő! A bidében kis pókok segíti a megfelelő célzást.

Említést érdemlőek a desszert-lehetőségek, amelynek tesztelésére sajnos már nem maradt erőnk: meggyes-diós palacsinta fahéjjal és csokoládé öntettel – legközelebb minden bizonnyal terítékre kerül. A helyet feltétlenül ajánljuk, de még meg kell vizsgálni akkor is, amikor több vendégre oszlik meg a vendéglátói figyelem, hogy úgy mennyire marad vendégbarát a Klauzál. Elsősorban nem túl elegáns, laza ebédekre, és vacsorákra ajánljuk, 20 éven aluliak kíméljenek.

Nem egész egy hét múlva visszatérvén pozitív megerősítésért a helyszínre, sajnos már néhány hiányosságot azért tapasztaltunk: Bélszínt rendeltünk és a hely atmoszférájába belemerülvén, elfelejtettük jelezni, hogy angolosan kérjük. Sajnos a pincér hölgy azonban nem segített ki azzal, hogy a bizonyos „hogyan kéri a bélszínt” bedobta volna közénk. … Ám szerencsére a hangulat és a kiszolgálás nívója változatlan elégedettséggel töltött el minket. És hogy egy piros ponttal zárjuk a beszámolót még egy ritka pillanatot megemlítenénk. A vasárnapi ebéd végefele, amikor már a hasunkat simogattuk a jóllakottságtól és a bőrszíjunkat kiengedtük, a pincér elment mellettünk egy kis Jägerrel és letette a mögöttünk lévő asztalra. Ebben önmagában semmi meglepő nincs, de ha hozzátesszük, hogy az asztalnál nem ült senki akkor a láthatatlan ember egy jelenetéhez kezdett hasonlatossá válni a helyzet, főleg miután egy levest és terítéket is kivitt a főúr. Kicsit megnyugodhattunk, hogy nem egy thriller részesei vagyunk, amikor az ajtón belépett egy 60-as évei elején járó úr és megcélozta a mögöttünk lévő asztalt. „Kicsit korábban jött a szokottnál.” mondta a pincér a legnagyobb természetességgel. Mint kiderült a férfi minden vasárnap 13:00-kor szokott leülni ugyanannál az asztalnál és előre kikészítik neki a szokásos adagot, hogy ne kelljen várnia. Ez ám a vendéglátás kérem szépen! Reméljük nemsokára nekünk is lesz külön asztalunk, ahol a Jäger és a leves csak ránk vár…

2009. február: két plazma tv a vendéglő két végében, de nem igazán illenek oda - ha plazma, ha nem. Sajnos, ha nincs jelen kedvenc főúrunk, az őt helyettesítő fiatal pincér srác(ok) hozzáállása egyenlő a nullával. Ránk se bagóznak és ha kétkézzel kapálóznánk sem tudunk rendelni. Mindenesetre ezen "inzultus" eddig az ételek és italok nívójára nem volt különösebb negatív hatással, de annál inkább ronthatja hangulatunkat. 

Hangulat: 7/10 (ha a főúr ott van, ha nincs 4)

Ételek: 7/10

Kiszolgálás: 9/10 (ha a főúr ott van, ha nincs 3!)

Ár/érték: 6/10

Ars Poetica

Nem gondoltam ide etimológiai blokkot, mély ideatant vagy valamilyen Seneca idézetet biggyeszteni. Jókor, jó helyen, jó társaságban vagy épp egyedül de közben mégsem egymagunkban szemlélni egy kocsma, presszó, bár vagy vendéglő világát, meséit, miközben eszünk, iszunk, dumálunk, zenét hallgathatunk, olvasunk (akár helyben tartott friss lapokból, akár hozott áruba mélyedvén) vagy épp kártyázunk, sakkozunk, biliárdozunk, osttáblázunk, dominózunk. Minden ilyen időtöltésünkhöz tartogatunk egy-két helyet, ahová valamiért visszatérünk.

Legyen ez egy szubjektív élménynapló, egy vendéglátóhelyeket bemutató kalauz, egy kvázi útikönyv, amely nem fukarkodik a bírálatokkal sem. Megmutatjuk (a szerzők), hogy mik azok a helyek, ahol bűzlik valami, ahol nem tisztelik eléggé a vendéget, és persze olyanokat is, amelyekben ízlésünknek és pénztárcánknak megfelelően otthonosan érezhetjük magunkat, ahol elbújhatunk egy kicsit a problémák, az asszony, a főnök  elől vagy épp ellenkezőleg, feszültségeinket oldhatjuk, netán ünnepelhetünk vagy csak nyugodtan ehetünk-ihatunk egy jót. Nos tehát sok mindenre jók ezek a helyek. Hol maradandó élményként, hol pedig rémálomként kódolja ezeket az emlékezetünk. Jellemzően inkább a szélsőséges példákra emlékszünk, a középszer elvész.

Csak azután jelentetünk meg bejegyzést egy helyiségről, miután egy-két hónapon belül legalább egy alkalommal teszteltük. Felmérésünk műfajából adódóan hansúlyozottan totál szubjektív, ám a terepmunkával nyert információkat objektív sztendertekhez (ideáltípusokhoz) mérjük.   Mivel saját fogyasztásunk tapasztalatait tóljuk rá az olvasóra, amit saját zsebből szponzorálunk, egyelőre kimaradnak az exclusive, highclass istállók, valamint  egy életünket féltve nem járunk késdobálókba. Tehát a fő csapás: meleg-konyha, á la carte, ülőfogyasztás (vagy az állófogadással egybekötött verziója), és a legolcsóbb főétel ára körettel nem haladja meg a 3000 forintot.

De nem csak éttermeket, vendéglőket, kocsmákat, presszókat nézegetünk, mérlegelünk hanem egyéb intézmények, így szórakozóhelyek is bonckés alá kerülnek (lásd. alul, önkényes kategória-rendszerünk). Továbbá a vendéglátással, főzéssel, fesztiválokkal kapcsolatos olykor külföldről hozott élményeket / híreket / cikkeket / sztorikat / vicceket is megosztunk és kommentelünk.

Módszertan: terepmunka, résztvevő megfigyelés, próbavásárlás, interjúzás  - az értékelés az alábbi önkényesen kreált kategóriák szerint történik (az egyes helyek természetesen nem megnevezésük, hanem az általuk nyújtott szolgáltatások és kinézetük alapján kerülnek besorolás alá):

I.  Első osztályú vagy osztályon felüli éttermek

II. Másod és harmad osztálynak megfelelő éttermek és vendéglők (beletartoznak pubok, sörözők, ahol van állandó ülőfogyasztás és melegkonyha)

III. Kocsmák, Borozók

IV. Étkezdék, menzák

V. Kávéházak, kávézók, presszók (ez köztes), cukrászdák, teaházak

VI. Büfék, Bisztrók

VII. Egyéb (joker kategória): szórakozóhelyek, mozik, fesztiválok

Értékelés:

1-től 10-ig terjedő arányskálán NÉGY fő szempontot alapján pontozunk: 1. Hangulat (azaz mennyire érezzük otthon magunkat, mennyire harmónikus, mennyire illeszkedik a tárgykultúra, az enteriőr a helyiség profiljához, elhelyezkedés, zene, fények, színek), 2. Étel-ital minőség és választék, 3. kiszolgálás (a vendéghez való viszony, kompetencia) és végül 4. ár/érték arány) - ebből kapjuk meg az összpontszámot. Mindegyik érték saját kategóriájában belül értendő.

Bp., 2008. április 13.