SZINDBÁD

- Szindbád (SzB): Hogyan kapta a kocsma ezt a nevet?

- Okos Gábor (OG): Elég rendesen bagoly mániás vagyok. Töprengtem, vajon milyen bagoly az, ami minden embernek beugrik? Hát a rézf...szú..., azzal riogatott még nagyapám is, ez jó lesz. Bementem hát az önkormányzathoz.(...) Mondom, Rézhasú Bagoly lesz a neve.

- »De az nem is hasú, hanem f..szú« – riposztolta kioktatóan a hivatalnok.

- »Tudom, de akkor ezzel a névvel bejegyzik és engedélyezik?«

- »Nem, azt nem lehet!«

Így lett a Rézhasú Bagoly – meséli Okos Gábor a hely mindenes üzletvezetője és leginkább szakácsa.  Pont egy éve, 2012. április végén nyitott, amit azóta is „tol”. Helyesebben „tolnak”, mert a bagoly működése elképzelhetetlen volna Gábor munkatársai, így Kinga nélkül, aki felszolgál és csapol az üzletben – teszi mindezt kedvesen és mosolyogva. Másrészt a vállalkozása még közel sem rentábilis.

A harmincas éveinek közepén járó srác, ki gondolná, de először a pénzügyi világban, üzletemberként próbálkozott. Kiemelt-ügyfélkapcsolati menedzser volt több bankban is. De nem bírta a nyomást, saját szavaival fogalmazva „ha túl jó voltam az volt a baj, ha meg kevésbé, akkor meg az. Nem fértem bele a keretekbe, nem voltam egy birka típus”. Nyakába vette hát a világot, hol több hol kevesebb szerencsével, és kikötött az egy és osztatlan igazságnál, a fakanálnál. Először csak kedvtelésből, haveroknak főzőtt a koleszban vagy otthon. Majd egyetemet végzett közgazdászként elment tanulni a Dobos C. József Vendéglátóipari Szakközépiskolába.

„Szakácsiskolába akartam menni, de diplomas szülőknek (szinte mindenki pedagógus a családban), diplomás gyerek kellett. Viszont apám és a nagyapám a konyha embere volt. A szakácskodásban kezdetben egyedül anyai nagyapám támogatott, aki Egerben megbecsült szobafestő-mázoló mester volt, és akinek a családban a szava szent: »próbáljam ki, mert illik hozzám.« Azt láttam az ő példájából, hogy ha egy ember kétkezi munkájával becsületesen, lelkiismeretesen dolgozik, akkor megbecsülést vívhat ki magának.” 

Alulról indult. Gyakorlatra nagyapja kapcsolatainak révén az egyik legnagyobb vendéglátóipari cég hűvösvölgyi „ételgyárába” került. Fél hattól lapátolta a tejbegrízt, hámozta a krumplit és öntötte az olajat.

Ezután külföldön próbált szerencsét, amsterdami palacsintaház, egy luxemburgi nagyhotel konyháján kisegítő, dolgozott üzletvezetőként egy óbudai koreai étteremben, majd többször is Thaiföldre sodródott, ahol egy buddhista szerzetes mellett az asszonyoktól elsajátította a tökéletes Pad thai-technikát. Főzőtt Ausztráliában egy mexikói étteremben, emellett párhuzamosan egy hostelben volt éjszakai menedzser. Majd következett négy év Spanyolország, elsőnek egy sevillai pizzéria, majd ezt követően egy mallorcai (nem vicc!) magyar étteremben dolgozott, aminek a konyháját átalakította turiszt-barát tex-mex étteremmé. Volt sous-chéf egy valenciai tapaszbárban, majd konyhafőnök egy ibizai tengerparti lokálban. Mindezek visszaköszönnek az étlapon. Ja és valahol az életútjában hónapokat dolgozott Tacos Locosban, az Eckermann kávézóban vagy a Macskában - utóbbi bérkocsis utcai kocsma ételkínálatának kialakítását és felfrissítését Gábor külön is megemlítette.

Így nem is csodálkozhatunk azon, hogy a Rézhasúban tetten érhetők a külföldről hozott fogások és inspirációk:

"Spanyolországban sok olyan kisvendéglőt láttam, ami tetszett, de Thaiföldön láttam egy olyan helyet, ami egy prototípusa annak, amit elképzelek: európaias volt a kínálat, de emellett laza, egyszerű, és nem drága. Egyszóval kell egy jó atmoszféra." (SZerk: ehhez nagyon hasonló volt tavaly a Világbüfé Balatonfüreden, csak sörök nélkül...)

A helyiség korábban "Il Capo" pizzéria, még korábban Vén Pipás néven ment. De egyik sem volt más, mint egy ipari-sörös tucatkocsma, ahová leginkább lyukas zsebű egyetemisták jártak (ahogy a szerző is). Szinte minden évben más bérlője volt.

„A tavalyi nyár elég nehezen indult. A lökést a kézműves sörfesztivált adta meg, ahol a csakajósör standján árulták pogácsáinkat és a csilisbabos párnáinkat" – emlékezik vissza Gábor. "A fesztiválon illetve később a környéken szórólapoztunk. Nagyon jó barátom a Kővári Gergő, aki a csakajósört csinálja, és innen az ügy, ennek köszönhető, hogy ennyi fajta sört tartunk." Csak néhány példa erre (zárójelben a ratebeer-en kapott pontszámok): Paulaner (szüretlen búza és pils); Primátor English Pale Ale (49), Flying Dog Snake Dog IPA (2008 and later, 92), Primátor Stout (78), Flying Dog Raging Bitch (98), Sierra Nevada Pale Ale (Bottle/Can, 96), Sierra Nevada Stout (95), Sierra Nevada Celebration Ale (98), Sierra Nevada Bigfoot (99), Left Hand Milk Stout (96), Primátor Premium Lager 12° (41), Primátor Double 24° (Specialni Tmavé, 50), Primátor Weizenbier (64), Weihenstephaner Vitus (98), Weihenstephaner Hefe Weissbier (99), Weihenstephaner Hefeweissbier Dunkel (95), Weihenstephaner Korbinian (98); továbbá a németalföldi szekció: La Chouffe (8%), Kwak, Chimay, Delirium Tremens, Tripel Karmeliet, Guldan Draak, Liberty Ale, etc. Hazai kézművesek, fóti sörfőzde: Grabanc Citra+ , Grabanc IPA (96),  keserűméz (csapoltan), hammurapi; Jászdózsai köleses (világos és barna), békésszentandrási szilvás, meggyes, és így tovább.

Azonban némileg tovább kísért a múlt, mivel a megörökölt, ám alaposan átdizájnolt belsejű üzlethelyiség adottságai (pl. az asztalok kialakítása) finoman szólva sem az igaziak. További nehézséget okoz, hogy a kocsma nehezen észrevehető, nem látszik sem a Bródy Sándor sem pedig a Krúdy Gyula utca felől, tetézve ezt azzal, hogy a Horánszky utcában viszonylag kevesen járnak, ám ebből adódóan van előnye is: csöndes. A cégért (bagoly) a kerületi önkormányzat egyedi szabályainak megfelelően be kellett fordítaniuk, mert különben ez is díjköteles lett volna.

Másik hátulütője, hogy ugyan nyáron bent elég hűvös van, azonban nincs kerthelyiség, és jóidőben elsősorban oda húznak az emberek. Ebből adódóan nyáron rövidebb nyitvatartás lesz, este hattól és a szombat csak nagyobb foglalás esetén lesz megtartva.

"Egyszóval úgy néz ki, hogy ezt a helyet előbb-utóbb el kell, hogy hagyjuk - összegez némi keserűséggel.  "Az utcában több ember nem egyszer fenyegetett meg már különböző összefogással, mondván tűrhetetlen, hogy itt (az ablakuk alatt) cigarettáznak, és közben nem értik meg, hogy nem én hoztam a törvényt. Hozzáteszem ezek nem idősek, hanem fiatalok voltak. Ezért sem lehet itt hosszú távon tervezni. Magyarországon nehéz vendéglátózni, mert ott tesznek keresztbe, ahol tudnak" - teszi hozzá.

A jövőképéről és céljairól is faggattuk: 

"...Hogy mit szeretnék? Ugyanezt vinném tovább, csak egy jobb helyen. Például nagyon tetszik az, amit az ismerőseim csinálnak, a Tűzoltó utcában, a Tündérgyár helyén. Élesztő néven. (...) Egy  ahhoz hasonló »chilles-píszes« helyről álmodom, ahol a dohányosok senkit nem zavarnak, télen sem." 

Ha teheti, szeret beszélgetni a vendégekkel, érdeklődik mennyire elégedettek vagy csak úgy eldumálgat velük.

Filozófia és a koncepció, egyszerű: változatos, jó kaja, széles külföldi és kézműves sörválaszték, elérhető áron, kedves, közvetlen és értő kiszolgálással. „Erre tudunk építeni: normális kaja, nem olcsó burgert adunk kecsappal, sült-krumplival és csalamádéval. Azokból van elég.”

Próbálják a külföldieket is behívni, például a közeli belvárosi hostelekben szórólapoznak. Néhányan be is jöttek ennek hatására, de ők persze nem visszajáró vendégek. Ettől függetlenül célközönségük.

És jellemzően milyen a vendégköre? 

- "Tarkabarka. Alsó korhatár a huszonévesek. Nem egyetemisták, jellemzően nekik drága itt a sör (a legolcsóbb 450,-). Inkább a sörös-gasztrobuzik járnak ide. Jellemzően akik egyetértenek a kézműves-sörforradalommal, és például ismerik és szeretik a csakajósört. Így terjedt a híre szájról szájra."

Anyagbeszerzés:

Gábor majdnem minden nap jár a Rákóczi téri piacra. Saját maga választotta ki a kofáit és a beszállítóit. Részben a sarki kínaitól hozza a fűszereket, szószokat és a tigrisrákot, azonban a hozzávalók legjavát a Népszínház utcai török áruházban vételezi, így a pitát, tortillát, fűszereket, és a húst (marhát, borjút, bárányt). "Jó minőségű és ehhez mérten nem drága. A húst mindig ott szedik szét frissen előttem."

- "Hogy miért ragaszkodok a piachoz? Mert látod az árut, és tudják, ha átvernek, nem jövök vissza."

Ennek megfelelően vannak szezonális forgók a kínálatban, ilyen a napi tapasz és a napi szendvics-ajánlat:

"Törekszem a frissességre. Még a pacalt, a csilisbabot, vagy a káposztásbabos csülköt is úgy főzöm és reklámozom, hogy épp elfogyjon, ami általában meg is történik, mert ezeknek az ételeknek rajongó táborai vannak, szóval ha időben kapják a fülest jönnek és pusztítják".

Értékelés: 10/8,5

Ami a ritka sör és ételkínálat mellett magasztalandó, az a hely pozitív hangulata: vidám, harmonikus színek, jó zene (ami nem üvölt, a háttérben marad, simán lehet mellette beszélgetni. Mikor ott voltunk Yonderboy - Passive Control szólt) - és még a felszolgálásban sem találtunk kivetnivalót.

Van egy LCD tévé, amin lehet meccset nézni - de ezt (szerencsére) nem szokták bekapcsolni, opcionális.

A ratebeer értékelése a helyről itt (klikk).

Mindenesetre nyomon fogjuk követni. És végszóra, Boldog születésnapot!

Nyitva: keddtől szombatig, 16:00-24:00 között (ha vendég van, akkor tovább is).

Van a Mester utcában néhány figyelemre méltó vendéglátóhely, és közülük is van kettő – méghozzá közvetlenül egymás tőszomszédságában, amelyek mellett nem mehetünk el szó nélkül. Hogy miért? Mert egyedülálló missziót teljesítenek: az egyikben Magyarországon zömében másutt sehol sem kóstolható sörök fogadnak, míg a másikban kiváló hamburgerek (ez a Black Cab) – és a két üzlet között jelentem van átjárás. Nemrégiben az előbbit – azaz a BeerBier-t látogattuk meg.

Kinek volt már meg a BrewDog Dogma, a SnakeDog IPA vagy az Anchor Steam? Esetleg Anderson Valley Imperial IPA? Esetleg Tuck Barát?

Most szólok, hogy aki nem járt még itt, annak a csóróságon és a távolságon kívül nem lehet rá más menetsége – még akkor sem kaphat felmentést, ha nem szereti a sört, mert e megtévesztett populáció 99%-a nem kóstolt mást eddig, mint egyen ízű, kukoricagrízes, komlókivonatos gyári termékeket (ha tetszik népbutítókat), amelyek jobb esetben csak halványan emlékeztetnek – az amúgy nálunk egyeduralkodó – lager típusú sörre (mondjuk a Pilsnerre). E Magyarországon forgalomba kerülő gyári produktumok a ratebeer, beeradvocate vagy az általam nagyra becsült kontár komlókutató oldalain sem ütik meg – egy-két kivételtől eltekintve – a 2.0-át (azaz az elégséges szintet)! De majd meglátod kedves olvasó, mennyire más jelentése lehet a folyékony kenyérnek. És ha ez sem tud meggyőzni, akkor mindegy is, rajtad már úgy sem segíthet senki... Hogy felfedezd, mily sokféle értelmezése lehet a sörnek, ebben segít neked a BeerBier.

Már az első alkalommal lebilincselt és odaszegezett a sörválaszték: skót, angol, amerikai (olykor ausztrál és kanadai) ale-k, ipák, porterek, stout-ok, valamint kézműves magyar sörök szép számmal. De a csapszéken – és az állandó üveges kínálatban – megfordulnak olykor-olykor a németalföldi, bajor és cseh sörök is. „Először teszteljük, azaz megkóstoljuk, illetve utánanézünk az interneten, pl. ratebeer-en, aztán ha tetszett, akkor veszünk belőle és kicsapoljuk, már ha egyáltalán van belőle szállítható mennyiség. Például egy kaliforniai vagy egy ír sörfőzdéből nem olyan egyszerű ideáig eljuttatni egy-egy sört” – mesél a sörkiválasztás folyamatáról Parvesh, a BeerBier egyik üzletvezetője.

Általában négy féle sört csapolnak, mindig változó, hogy milyet, épp amelyikből van szabad hordó – ennek magyarázata az, hogy a kézműves sörök olyanok, mint a jófajta borok, azaz a legtöbb ale-típusú söröket előállító főzdék nem a mennyiségre, hanem a minőségre figyelnek. Továbbá ezeket elsősorban jellemzően a helyi kifőzdében, kocsmában adják el, azaz elsősorban lokális „szűrőbázisra” terveznek, ami így is van rendjén.

A folyó söröket a BeerBier-ben lehetőleg úgy válogatják össze, hogy mindig legyen köztük legalább egy-egy angolszász (angol/skót/amerikai/ír, illetve egy magyar – elsősorban felső erjesztésű (azaz ale- típusú) sör is. Tehát a kínálatban elsősorban az angol típusú söröket (ale-eket) preferálják – de ez nem jelenti azt, hogy lager, bock, vagy épp búzasör ne lenne, ezek is megfordulnak – az üveges kínálatban pedig adottak – de olyanok ezek is, amelyeket nem iszunk mindennap. „Magyarországon még kevéssé ismertek ezek a típusú sörök. Sokkal inkább a német típusú lager-jellegű sörök élnek a köztudatban, ezért is fontos, hogy legyen egy hely, ahol kipróbálhatják ezeket.” – magyarázza ennek az okát Mayer Katalin, – korábban az Egyesült Államokban és Angliában is vendéglátózó – másik üzletvezető.

És, aminek személy szerint nagyon örülök, hogy próbálják helyzetbe hozni, népszerűsíteni a kisebb magyar sörmanufaktúrák remekeit. „Rendszeresen visszatérő vendég a kínálatban a fóti serfőzde Grabanca, a Keserűméz vagy a jászdózsai köleses mellett még alig vagy főként lokális szinten ismert hazai sörkülönlegességek, pl. az ecseri Brandecker vagy a békésszentandrási gyümölcsös sörök (például a népszerű szilvás).

Kocsmánk vendégköre igen változatos, diákok, üzletemberek, az idősebbektől a fiatalokig. Estére – pláne hétvégén – megtelik a lenti rész is, ezért nem árt időben asztalt foglalni,  ha nem egyedül megyünk, illetve pláne ha épp forgás van a csapon.

Egy-egy pohár csapolt sör jellemzően 450 és 900 Ft között kapható, ám mivel akadnak közöttük 10% V/V feletti alkohol tartalmú sörök, ezért piccolóval is kérhetünk. A józan és mértéktartó értékeléshez épp elég egyszerre négy fajtát kipróbálnunk, amelyek ízük, színük, megjelenésük szerint eltérő karakterisztikájúak... 

A sörök mellé remek sörkorcsolyákat rendelhetünk, például a szomszédban készített hamburger menüket (1700-1900 Ft) vagy eredeti angol chipseket. A Black Cab-ben ugyan nem kérhetők a Beerbier csapolt sörei, de nem túl megerőltető pár métert átsétálni.

A hangulat kötetlen, a pincérekhez vagy az üzletvezetőkhöz bármikor fordulhatunk ajánlásért. Hétvégente esténként finom élőzene szórakoztatja a vendégeket – bár még nem teszteltem ekkor a helyet, a hallottak szerint nagyon passzentos a sör-kortyolgatáshoz és a beszélgetéshez.

Összességében elmondható, hogy a BeerBier nem egy olcsó hely, de amit kapunk itt a pénzünkért, az messze több mint amit bármelyik pesti pubban, és a helyszín (Mester utca)  ideális választás: ott van ám a nagy élet!

Alkalmanként olyan egyedi söröket tesztelhetünk Magyarországon elsőként, mint például a BrewDog 18.2% V/V  stout-ját, a Tokyot.

Reméljük – akár itt a BeerBier-ben – nem kell sokat várnunk, hogy ehhez hasonlót is láthassunk majd itthon (képek a cambridge-i ale fesztiválról) - cédulákkal a kezükben, izgatottan sört kortyolgató helybélieket.   

10/9

- portásfülkéből fabódé, meg fából vaskarika. Mert nem csak a romkocsmásoké a világ…

A héten felkerestük a legendás (és mitikus) Kádárt. Igazából a Klauzál téri festékszaküzletbe indultunk, de meghiúsult a fuga-festék beszerzési projekt. Mit is tehetnénk, ha már itt vagyunk? Dolgozzuk fel a kudarcélményt egy ebéd formájában, és akkor már kézenfekvő választás a Kádár. Há nem?

Legutóbb 3-4 éve ettem itt (lásd erről korábbi bejegyzésünk), és a lényegre térve az alap konklúzió ugyanaz. Minden változatlan, egy hely ahol megpihent az idő, ki-ki értelmezze ezt gusztusa szerint. Ugyanazokat tudnám leírni, mint 2008-ban. És így továbbra is az a bajom (az amúgy szimpi) hellyel, hogy inkább egy látvány-showval kevert múzeum, sem mint étkezde lenne. Egy biztos, olcsónak nem olcsó, ami egyedül azért tűnhet fel, mert az ételek minősége sem nyaldossa az eget. Marhapörköltet ettem tarhonyával 1400 froncsiért. Ízre korrekt, a hús puha, faggyú- és mócsingmentes, egy tisztességes iparosmunka, ám a rendes adagban 6-8 szem hússal nehéz jól lakni - nem is beszélve egy fizikai munkát végző embernek - ne legyenek persze kétségeink, nem is ők járnak ide. A köret mellé tarhonya, alias kisdobos vagy úttörőgombóc, a legegyszerűbb bolti szerzemény, a fogás 2/3-a. Ezzel nem is lenne gond, sőt, ez kell ide, de akkor ne kerüljön 1400-ba (nekem ezért nem kell, hogy körbeugráljanak a szocialista üzemi vendéglátást idéző gúnyába öltöztetett pincérnők). Persze megértem ha ez buli, és a retrózás divat. Így egyúttal a látogatásba a múzeumi belépő is benne van. Kellenek ezek? Ha volt valami, ami stigmatizálódott a szocializmusban, az épp a vendéglátás - a korrupció és az átverés melegágya lett. De csak a szépre emlékszünk - már aki tud. A Kádár és az ehhez hasonló mitikus helyek megszépítik a múltat, persze inkább legyen drágább, csak ne verjenek át - na akkor lenne ám igazán - rendszereket átívelően - retró. Kendnek is sűrű a levese?

A 2 dl málna (szörp) 220 Ft, az asztalon szóda, 1 deci 40 Ft. Az ubisali sok lével érkezik és tejföllel (utóbbit ha kérünk), ez példás, de ez is inkább féladag. 

Emlékezzünk meg a kolléga ebédjéről is, a rizses-libaaprólékról (1250,-). Ránézésre imponáló (adag), ám csalóka, mert hús igencsak kevés terem rajta (nemúgy a zöldséges rizs). Nem volt tőle elragadtatva, ott is hagyta a felét. Erős hiányérzettel távozunk.

A hely amúgy jól megy, dél körül szinte teltház. A pincérnők nagyon pörögnek. A vendégek - meglepő módon - a szokásos, Kádár-korabeli nyugger törzsvendégek mellett - jómódú fiatalok, belvárosi vigécek.

Bankkártyás fizetés továbbra sincs (bár én ezt nem gondolnám itt sem ördögtől valónak), ellenben Kádár úr rendületlenül - inkább csak megszokásból - megkérdezi a kasszánál, "hogy minden rendben volt? Meg voltunk mindennel elégedve?" Mit is mondhatnánk neki: egy nem túl határozott igent, megszokásból, mint feleléskor a kémia/fizika tanárnak a kettesért.   

Sajnos mellette a Klauzál megszűnt, és import ruhaturkálóvá avanzsált. Bírtam ott a főnököt, és jó kis menü volt.

Verdikt, rövid értékelése: retro látványkonyha, kissé túlértékelt, de a mienk. 

Térkép

Nyitva: H-Cs.: 11:00-23:00 P.: 11:00-01:00 Sz.: 14:00-01.00 V.: 14:00-23:00.

Tel.: 06-30/651-0335,

Közösségi oldala: http://www.facebook.com/pages/Bohemia-S%C3%B6r%C3%B6z%C5%91/323002527710607

Tegye fel a kezét, aki szereti a cseh söröket? És most tegyék fel a kezüket azok, akik jártak már a Bohémiában? Jó, most mindenki leteheti a kezét.

Felteszem minden magára és tájékozottságára adó sörbúvár tudja, hogy (kb. fél éve) kitárta kapuit a Rákóczi téri vásárcsarnok mellett, a Déri Miksa 1-3-ban a negyedik autentikus (sajnos nem túl szép jelző, de most nem tudok jobbat. Értsd: már-már olyan mintha...) pesti cseh kocsma, a Bohémia. Csak a rend kedvéért, vegyük sorra az eddigieket: Hrabal (Puskin utca), Ferdinand (Aradi utca), Pivo (Hegedűs Gyula utca). 

Ami a Bohémiában új, hogy nagyrészt olyan söröket lehet kapni, amelyeket a többiben nem – ez azért is derék dolog, mert ha jól tudom a Hraballal egy cég (?)!

Külső ismertető jegyei már messziről útbaigazítják a szemet: a nagy Svejk fejes cégérről valamint a kirakatban lévő nem is olyan kisvakondról könnyűszerrel beazonosítható. 

A csapolt és üveges sörök legtöbbje 500 Forintért kapható. A legtöbb Novopacké, valamint a Postizinské illetve a Pardubické gyárak sörei általában finomak, de kiemelkedőnek a Pardubicky Portert tartom – igaz ez az egyik legdrágább is (580 Ft/korsó), illetve még nem sikerült végigkóstolnom az amúgy folyamatosan változó kínálatot.

De a szép és tartós habbal érkező csapolt világos Kumburák (450 Ft/korsó) kesernyés íze is abszolút szerethető.  

A Taxis nevű üveges sörük (6%) nevét a pardubicei lóversenypálya "nagy Taxis" akadályról kapta (erre a címkén lovagoló zsokék utalnak). Sok ló és lovasa vérzett el ezen az akadályon, egy kilátást eltakaró dombról ugratnak egy három méter széles vizesárokba, egyenesen istenkísértés. Volt, hogy állatvédők feküdtek a vizesárok mellé, hogy meghiúsítsák a versenyt, de levonszolták őket a pályáról, mielőtt a lovak odaértek volna (részletek: itt). Könnyen azonosulhatunk a vakmerő állatvédőkkel és hasonlóképpen kerülhetünk a lovak patái után kapkodó fekvő helyzetbe, ha megiszunk pár üveggel a Taxisból. Nem annyira ízlett ez a sör, de elismerésre méltóan bohám(iás) a hozzá adott körítés.

A sörök mellett meg kell említeni a Jelinek sörpárlatokat, melyek 600-900 Ft/0,5 dl (!) áron népszerűsítik a cseh "pálinkagyártást", ezeket sörökből, gyümölcsök hozzáadásával erjesztik majd lepárolják 50%-os alkoholfokúra.

 

Emellett kaphatóak a szokásos cseh sörkorcsolyák: ecetes hagymás hering, vizihulla (utopenec), hermelin - utóbbi elég "gyerekadag", és nehogy kihagyjuk a lajstromból az olmützi kvarglit (sörsajtot). 

 

 

 

 

 

 

A környezet sörözésre/elmélyülésre/társalgásra inspiráló, nem csak a pult mellett, ahol a sör mellé elérhető közelségben választható szakirodalom (Hrabal, Kundera, Svejk, vagy akár Korall folyóirat), hanem a fönti galérián is.

A méltatás mellett néhány, a javulást (nagyobb odafigyelést) célzó kritikus zöngét eresztenénk meg, mivel a sörök felhőtlen élvezetét olykor elrontják a számlázási hibák. Sajnos, és ez ahogy olvasgattam a fórumokat és blogokat nem csak az én tapasztalatom, a strigulázással, azaz a tételek összeadásával akadnak problémák. Bár hirtelen nehezen számolom meg hányszor voltam itt (mondjuk kb. 8-10szer), de előfordult, hogy a cehh (strigulák száma) nem stimmelt. Ez az amúgy bevett és praktikus vonalkázás különösen akkor válik kaotikussá, ha sokan vagyunk, és kiderül, hogy a kért sör épp nincs (mondjuk nem tudom, hogy fogyhat el 4-5 órakor?!), ellenben a vendég megkérdezése nélkül hoznak helyette egy másikat. Erre sajna volt már precedens. Azonban a tévedéseket tudjuk be a kezdeteknek, és összességében nálunk még így is bőven ajánlott kategória, a pincérek/csaposok jó fejek, és kérdezzünk tőlük bátran, mert ismerik a forgalmazott söröket (ez nálunk nagy szó).

Még egy apró megjegyzés: egy honlap vagy facebook oldal nem ártana a helynek!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A vendégsereg - ahogy eddig láttam - túlnyomórészt 30 feletti polgárszabású férfiak és nők, diplomás alsóközép, és jellemzően nem a szomszédos csarnokból a kofák.

FIGYELEM! Este asztalfoglalás erősen ajánlott, illetve a hely még véletlenül sem keverendő össze a Liszt Ferenc téri Bohémia turista- és balekfogó bordéllyal! De nyáron egy Hoogardennel párásítók alatt ott sem rossz.

 

 

Értékelés: 10/7

Itallap (2012. január):

 

 

Ha magyarra gondolok akkor a Csalogány 26-ot szeretem leginkább. Vagy a Kilenc Sárkány étterem, ha kínai étteremre gondolok, ott kicsit más az ízvilág, nem szecsuáni a konyha. Ezen kívül a kőbányán lévő Ezer Sárkány étterem az, ahol még megfordulok.

 

A következő beszámoló egy ebéd rövid története a Telepy utca 26-os szám alatt, Wang Mester éttermében. A hely kívülről annyiban üt el egy szokásos kínai étkezdétől, hogy sötétitettek az üvegei (azaz kívülről nem lehet belátni csakúgy, mint néhány jobb kínai éttermbe, pl. a Kilenc Sárkányba sem), illetve nincsenek rajta mindenféle olcsó csicsák, és debil feliratok ‘96-os betűmérettel, hogy aszongya olcsó menu 500-ért.

És amit itt adnak, az nem csak a melléknevében kínai, ám ennek ára van: egyrészt frissen készítik – tehát aki idejön, az ne gyorséttermi tempóra számítson, és legalább 1 órát szánjon rá – tehát érdemes egybekötni termelési értekezletekkel. Másodsorban sajnos alkalmi választás marad, mivel az árak – habár a minőséghez képest fikarcnyit sem drágák, az átlagkeresetekhez képest már igen. De ha lenne rá igény és persze így méginkább verseny, akkor kb. ilyen minőséget kéne tudnia egy átlag kínai büfének – ami mondjuk pl. a londoni kínai negyedben mindennapos - mint az közismert tény.

Ezt leginkább azoknak mondom, akik valamiféle szagos, nyúlós-rágós, ízetlen dologra gondolnak a marha- vagy borjúgyomor hallatán, nopláne ha kínai. Nem, ez kérem egészen más! A kissé csípős, ecetes, szójaszószos, omlós és illatos ökörgallér kockák új hagymával – a száznapos tojás mellett – magasan a nálunk meglévő kínálat felett, fényévnyire.

Kezdjük a már nevében sem hétköznapi, ambíciózus oldalassal. A jelző nem túlzó. A ropogósra sült oldalasunk tetején sült hagyma, paprika, sokféleborssal, és mindez szójaszószos szaftban csücsül (sichuani – szecsuáni - módra). A húst jó érzékkel jó mészárszékről válogatták, kevés rajta a zsír, épp amennyi kell.

 Az ég és föld oldalassal megegyező fűszerezést csinálják kacsacombbal is, de az a combo valahogy nem jött annyira be, talán túl tömény (sós és erős) a kacsához.

 

És maga Wang Qiang (ejtsd: Csan), a mester (rendezői jobbon), akivel interjú is készült, ami terv szerint a következő posztban lesz olvasható:

Restaurant Vodenitzata, Szófia – gyógyító szabógallér- és báránybecsinált leves a Vitosa lábánál

 

Kisvártatva még egy népszerű bolgár fogást teszteltünk, ez pediglen a качамак

със сирене (kacsamak szasz szirene, azaz sajtos puliszka) volt, ami megfeletethető a nálunk honos erdélyi juhtúrós puliszkának. Úgyanúgy kukorica darából vagy lisztből, juhtúróval készül, opcionálisan joghurttal vagy  tejföllel, amit cserépedényben sütnek össze majd a végén friss juhsajtot reszelnek rá. Egyszerű, mégis önmagában is tökéletes, teljesértékű és laktató étel! (– a tartalmasabb húsételek a házi koszt és kvártély adónk reszortja maradt)

Tavasztól őszig hangulatos kerthelyiségében (is) tanyázhatunk. A széles nemzetközi rövidital lajstrom mellett a vendéglőben felderíthető Bulgária szinte teljes vörösbor és rakija térképe!

• 1 db (500-600 g) borjú, disznó, bárány vagy marha pacal
• 1/2 pohár (100 ml) növeny olaj
• 1 pohár (200 ml) tej
• 1 kanál (5 g) piros paprika
• bors
• só
• fokhagyma és ecet

• 1 kg bárány hús (ürü is lehet)
• 250 g bárány bél, máj, stb. belső részei
• 1-2 hagyma
• 3-4 erős paprika
• 1 kocka vaj – k.b. 250 g
• 1 tojás
• 1 csokor petrezselyem
• só
• menta – ízlés szerint
• liszt
• olaj
• opcionálisan: egy kis tálka rizs, őrölt bors és zöldfűszerek (csombor, tárkony)

• 1 hagyma
• 1 sárga répa
• 200 g paradicsom
• 300 g gomba (csiperke)
• 1 csésze rizs
• petrezselyem zöldje
• só, bors
• 6 kanál olaj
• 1 tojás
• 4 kanál joghurt (sűrű)

Качамак със сирене/ Kacsamak sas sirene/Puliszka

• 1 csomag kb. 400-500 g. kukorica dara vagy kukorica liszt kifejezetten kacsamakra (lehet vegyesen is)
• 200 g fehér juh sajt (lehet friss tehén sajt is)
• Fél kocka vaj, kb. 125 g vagy 3-4 evő kanál főzéshez-sütéshez használható margarin
• Őrölt pirospaprika
• Opcionálisan joghurt (sűrű) vagy tejföl

Megfőzzük a kukorica darát/lisztet, fontos. Leöntjük forró vizzel és elkezdjuk keverni addig, amíg nincsnek benne csomók (Javaslat: tejjel vagy húslével főzve még finomabb lesz, fontos hogy állandóan kavargassuk!). Durvára lereszeljük a sajtot. A piros paprikat megpirítjuk a vajban-margarinban.  A csomotlan kukorica massza felét berakjuk egy tálba, leöntjük a vele paprikás vajat és rászorjuk a sajt felét. Utána a massza másik felét a sajt tetejére rakjuk és rászorjuk a maradék vajat és sajtot. Lehet azonnal vagy hidegen is fogyasztani.

Nem a sörök miatt lesz unalmas... 

Mostanában kétszer is szürcsölgettünk itt. Nos, a hely alapvetően jó benyomást tett ránk, ami másodjára sem romlott. Különösen a csapolt sörfelhozatal polirozandó – bár kézműves söröket még mindig csak a főzdefeszt alatt kapni. Egy alkalmozottuk (telefonban annak tűnt) szerint ez a nagyok "izgágasága" miatt nem valósult még meg (pontos okát nem részletezte forrásunk), de azt megtudtuk, hogy folyamatban van egy másik kocsma nyitása, amelyben a tervek szerint hazai sörfőzdék kézműves söreivel öntözhetjük torkunkat. Addig azért ki lehet itt húzni a Krusóval (570 Ft/korsó, üveges barna 590 Ft/0,5l), Guinness (korsója 790-ért tartós akcióban!) és nehogy megfeledkezzünk az itt kortyolható kiváló német szüretlen csapolt búzasörről, a Shöfferhoferről, amelyeknek az ára is kedvező (670 Ft/kori). A csapolás általában szép, tartós habbal, minimum a nívón, magyarul nem átverős. Üveges Erdinger (0,5l) és Hoogarden 690-ért, igaz utóbbi csak 0,33-as kiszerelésben.  Üveges minőségi borok 330 Ft/decitől méretnek.

 Közönsége főleg 30-asok, fővárosi középosztály, efféle társaságok és párok egyaránt.

 

A kiszolgálással sincs különösebb gond, első alkalommal figyelmes, másodjára már egy másik garnitúra kevésbé (pl. az asztalleszedésnél elfelejtették megkérdezni kérünk-e valamit, néha elfelejtkeztek körbejárni) – de azért alapvetően kedves maradt.

 

Sang Hai Restaurant, Fő utca 29.

Nyitva: minden nap 11:00-től 21:00-ig

Telefonszám: (a bejárati ajtón :)

Na kérem szépen, végre egy kínai étterem, ami nem az, aminek kívülről látszik!

Terjedelmes lesz, úgyhogy spoilerezek: 10-ből 9 pont, sőt, ár-érték arányban is jobb, mint egy „átlagos” kínai étterem – már ha van ilyen, mert számomra itthon egy nagyon rossz higiéniájú és egyenízű büfé-kosztot jelent (90%-ban), vagy magyar vendég számára nem elérhető kínálatot vagy egy felkapottabb, drágább étteremet – utóbbi kategória szinte teljes egészében fedi a budapesti japán étterem-választékot (na jó, ez azért már nem teljesen igaz, itt van pl. a Kolosi téri Okuyama-no). Azonban vannak kivételek, amelyeket csak a beavatottak ismernek. Még két előzetes megjegyzés: az osztályzat ugyan csak egy bejáráson alapul, de figyelembe vettem tanult és tapasztalt barátom, Pepin úr elbeszéléseit; másrészt csak a ramenre, a zöldteára és a kiszolgálásra (hangulatra) vonatkozik, a többivel még várjunk!

A ramenről általában...

A ramenről előzetesen „tévés műveltséggel” annyit tudtam, hogy tészta és leves keveréke, az alkotó elemeit (húst, tésztát, hús vagy csontlét, zöldségeket) külön-külön főzik, a végén beledobják az ezerszállra kézzel húzott tésztát, amit egy jókora tálból pálcikáznak / szűrcsölnek ki. Azt nem tudom, hogy a ramen eredetileg japán, kínai, koreai netán burmai (diktatúra-hívőknek mianmari) vagy akármi, senki nem tudja igazán. Egy biztos, hogy maga a név (ra men) japán (a tésztára utaló) elnevezés, a kínaiak ’la main’-nak hívják.

http://www.foodandwine.hu/2010/03/23/a-kinai-teszta-titka-a-lugositas/

Nagyjából olyan ez, mint a pörkölt kontra gulás vagy a lecsó amely ugye szerintünk echte magyar, míg a szerb barátaink szerint meg ősi szerb étel. Vagy vegyük a palacsinta értelmezéseket és így folytathatnánk a fél világon át. Annyi biztos hogy a ramen távol-keleti. Elkészítési módozatai persze különböznek, nemzeti, területi sajátosságai  vannak,  másképp csinálják a kínaiak, a japánok és a koreaiak, saját országukon belül is.

Még egy utolsó előhang: azt hallottam több ismerősömtől, hogy a Momotaro-ba menjek (Bp. V. Széchenyi utca 16.), ha jó rament akarok enni. Bevallom, ott még nem jártam, így nincs még összehasonlítási alapom, de hamarosan bepótoljuk. Na de lássuk végre a (nemrég Pepin úr által felfedezett) Fő utcai kínai étterem ramenét:

Nos. A Sang Hai semmiben sem különbözik egy átlag kínai büfétől. Kívülről. Ha nem tudnám, hogy miért épp oda megyek, észrevétlenül elsétáltam volna mellette.  Sőt, talán fel is gyorsítom lépteimet a pink dizájn láttán.

Elmerengek a bejárat mellett kihelyezett menülistákon. A ramen ki sincs írva, sehová. Belépve a budapesti kínai büféktől szokatlan patika-tisztaságot tapasztalunk. Még a konyhába is belpillantást kaphatunk. Nem csak véletlenül felejtették nyitva az ajtót, itt nincs mit a köjál elől rejtegetni. Szeretetteljes kiszolgálás, a barátomat törzsvendégként köszöntik. És vele engem is. Egy középkorú pár üzemeleti, talán férj és feleség, a nagyon mosolygós néni áll a kiszolgáló pult mögött és a nem kevésbé mosolygós férj (?) a szakács. Jó kezdet.

Lent nincs már hely, így a tetőtéri "szőnyegesben" ülünk le. Nem sokára megérkezik a néni felszolgálásában a jázminos zöldtea, ami kiváló (nem pickwick hanem kínai!). Tíz-tizenöt perc se telik bele, és a forrón gőzölgő rament a szakács és felesége együttesen, nagy-nagy izgalomban, vendégolvasztó vigyor közepette teszik le asztalunkhoz. 

 Aki még nem evett rament, annak egy gazdag húslevest kell elképzelnie, spagetti vastagságú tésztával ropógós zöldségekkel (sárgarépa, kelkáposzta, brokkoli), fekete trombita gombával (itt van benne azért konzerv csiperke is), puha húsdarabokkal, a tetején gyakran friss zöld fűszerekkel, új- vagy póréhagymával.

 Marha- és a disznóhúsost választjuk ki (emellett csirke és tengeri herkenytyűs variációkban készítik). Kértünk hozzá még csípős káposztát és algasalátát.

 Mit mondjak, lefegyverzően jó – még akkor is ha az elején nehezen bírkoztam meg a pálcikákkal. A tészta finom, nincs szétfőve, pont jó. A zöldség ropógós, a hús omlós, ánizsos illat és enyhén savanykás ízvilág. Megkockáztatom, kedves szakácsunk korábban sem cipőfelsőrész-varrással kereste meg a betevőt!

Ebédidőben a hosszabb várakozát elkerülendő ajánlott előre rendelni / szólni / foglalni! Egy adagtól totál jól lakunk, jótékony lugosítás 1200 Forintért! Az egész hely csodás és szeretnivaló, már azért is, mert nem szól a háttérben kínai pop-nyekergés.

Végezetül álljon itt egy netről vadászott mondás, amely japán férfiaktól sűrűn elhangzó bölcsesség (állítólag): a boldog élet forrása a kínai kaja, az amerikai háztartás, és a japán feleség. 

A poszt nemsokára folytatódik...

Cím: 1121 Budapest, Rege út 21.

Szóval már más ide jönni – a másik szokásos kis-ablaknál nem volt kiszolgálás, pedig csütörtök délben majdnem teltház volt, kint. Talán kimenőt kapott a segítő felszolgáló- személyzet, vagy leépítésre került...?

 Összességében a Kőbüfé sajnos már csak nevében az. Szerény véleményem szerint az image-váltást meg lehetett volna oldani úgy is, hogy bent csináltak volna (nem csak berendezésében hanem ténylegesen, pincérekkel és színvonalas konyhatechnológiával, séffel) egy I. vagy II. osztályú részt, miközben kint megmaradt volna a III-IV. osztályú önkis álló rész, büfé-kínálattal, egy-két melegétellel és 300 Forintos sörrel. Mondjuk nyilván ez további beruházást igényelt volna, de ez így most se nem szamár se nem ló.

És azoknak akik a régi árakra és közegre vágyakoznak, itt van egy non-stop büfé (télen nem egészen 24 órás) a Szép-Juhásznén, a 22-es buszmegállótól 20-30 méterre. Van itt kérem minden, temérdek féle sör (szinte bolti áron), szendvics, hétvégén melegétel (pl. lecsó vagy hurka-kolbász), bográcsozás. Még nyilvános 220-as csatlakozás is. A büfés elmondása szerint ide járnak a hajléktalanok tölteni a telefonjukat.

 

Roosevelt téri Halászcsárda

Szeged, Roosevelt tér 14.

Tel.: +36-62/555-980

sotarto@t-email.hu

www.sotarto-halaszcsarda.hu

Nyitva tartás: minden nap 11-23-ig.

Bejárás napja: 2011. október 2. és december 3.

Maledictus piscis in tertia aqua, azaz Átkozott a hal a harmadik vízben, tartja a régi latin mondás. Az említett “harmadik” víz arra céloz, amit az avatatlan ember innék a halra (mely az elsőben élt, a másodikban főtt), aki nem ismerné a bölcs tanácsot, hogy a halat jóféle borocskával megöntözni, minekutána megette az ember. (Magyar Elek: Az Ínyesmester szakácskönyve, 157.)

Egy kis bevezető mikrohistory...

Halászléből ezerféle van, de az egyik legismertebb, már-már nemzeti szimbólummá magasztolódó Tisza menti, ezen belül is talán a szögedi halpaprikást (azaz Jókai, Mikszáth vagy Móra után halászos-lét) említik. Kultusza a húszas-harmincas évek historizáló, népies (a halételek megfogyatkozásán  és elszegényedésén merengő) irodalmi életében bontakozott ki. Ám a halászlé közel sem oly ősi szerzemény, mint azt gondolnánk. A paprika térhódításával a reformkorban jött az úri helyeken divatba, és csak a XIX. század második felében terjedt el a polgári háztartásokban. A későbbi mítoszát árnyalva, első leírása sem a Tisza vagy (Duna menti) régióból, hanem Keszthelyről származik. Horváth József Elek (1784-1835) kaposvári gimnázium igazgató tollából. 1828-ban lovaskocsival utazott Szombathelyről Kaposvárra, útleírása a Sas c. folyóiratban 1832-ben jelent meg, amelyben így közölte receptjét:

„...visszamenénk a szőllőhegybe egy szíves keszthelyi lakoshoz halászlére meghivatva. Ennek mi Vas vármegyében csak hírét hallánk, de ezt a jóságot, mellyet ez a szájjal éreztet, nem is képzelheted; pedig mi együgyű annak készítése! Összveszednek tudniillik mindennemű halat, s annál jobb minél többnemű kevertetik össze, ezeket darabokra metélvén, bográcsba rakják, s megsózván egy egész paprikát és egy fél marok vörös hagymát közibe hintnek, s eképpen a bográcsba befojtván tulajdon gőzében párolják. Annakutána egy kis sárgás rántást csinálnak, melyet vízzel kavart vörös borral –melybe ismét petrezselymet és kakukkfüvet hánynak –, felöntik s egyszer felforrni engedvén kitálalják. Valamint igen egyszerű ennek készítése, úgy íze felséges.”

Forrás: Balázs Mester (azaz Draveczky Balázs), Újabb történetek terített asztalokról és környékükről 178.

Bródy Sándor (1863-1924) “A főzés művészete” című századvégi munkájából kiderül, hogy milyen volt a halászos lé etalonja a boldog békeidőkben (már az úri középosztályi körökben). Így vélekedett a halas ételek készítésének művészetéről (részlet):

„A hal férfiak külön kultusza, szakácsnék vesződsége! Vajjon volt-e már nő, aki halat tudott főzni? Egy volt az Isten nyugosztalja. A férfiak azonban mind halfőző zsenik. Tudniillik ami a halpaprikást illeti, amelynek főtörvényei ezek: Meg kell párolni a jó sok vöröshagymát vízben, zsír nélkül, de nem sárgára és nem végképp zsámiskára. Most következik a tengernyi paprika. Aztán maga a hal. És pedig: sok kecsege legyen benne, Aztán ponty, csuka, harcsa, tokk, czigány és fehérhal is, ha van. A késsel behasgatott húsdarabok, különösen a farkak és fejek még vibrálnak az imént elmúlt élettől. A vér frissen serked ki belőlük. Hamar besózni és be a lábasba vagy bográcsba, gyors tűzre. Hadd főjjön, forrjon, buzogjon egy negyedóráig. A másik negyed órában már lassabban főhet. Legkésőbben háromnegyedóra alatt tálalni kell.”

Forrás: Balázs Mester, Újabb történetek terített asztalokról és környékükről 182.

A kis múltidéző bevezető után térjünk rá a jelenre, nézzük a szegedi hallé egy reprezentatív vételezési lehetőségét:  

Ha a Tisza vidékére vetődünk, és időnk engedi, akkor nem lehetünk meg hal nélkül, legalábbis én nem tudok. Ennek ellenére a címben szereplő halászcsárda felkeresése nem egy előre kifundált, tervezett bejárás volt, hanem csak úgy szembe jött, és nem lehetett rá nemet mondani.

A Belvárosi-híd lábánál a Roosevelt téren sétáltunk - ha Ice-T lenne itt a burgertmájszter, bizonyára ekettőt már nem így hívnák, bár lefogadom,  mint a pocakját szeretve dédelgető asztali örömök barátjának is nehéz lenne fogást találnia az itt székelő halászcsárdán (és annak nevén) – amit a helyiek és a cégbejegyzések csak Sótatóként tartnak számon.

Az étlapon a halételek lajstroma széles, és olyan ritkaságokkal – régen bevettnek számító halas fogásokra akadhatunk, mint a Káposztás harcsa (csuporban, vele sült kenyérrel), Pontypaprikás tejfölös-kolbászos túróscsuszával vagy Makói haltepertő, rántott hagymakarikákkal. Halléből ez a választék: vegyes (harcsa, pontya, apróhal), harcsa, boszorkányszigeti batyus (filézett pontyhallé, tésztabatyukban főtt halbelsőséggel), filézett pontyhallé (ez kis adagban is kérhető) és halbelsőség csészében.

Kiülünk a kerthelységbe, az egyik utolsó szép őszi napon. Várunk, eltelik egy perc, eltelik két perc. Szemkontaktus felvétele, keresése a pincérekkel, hátha kapcsolnak, már öt percnél járunk, semmi, eközben három-négy pincér (összesen legalább heten vannak szolgálatban!) azon tanakodik, hogyan rendezzék vissza az asztalokat egy német túristacsoport után... Úgy kell nekünk, miért nem segítünk inkább nekik? Megtesszük amit tudunk, és elmegyünk az étlapért, hogy ezzel is csökkentsük túlterheltségüket. A nyolcadik percnél jött az integetős fázis, hátha méltoztatik észrevenni az egyik minket. Végül - úgy a 9-10. perc derekán - sikerült elejteni egy példányt (halászlére sóvárgó igyekezetemben szó szerint majdnem elgáncsoltam, egy kokáért). Szegény pincér fáradt lehetett, mert elfelejtett gondolkodni: elnézést nem kért, és a szándékunkat, miszerint többféle hallét is kipróbálnánk, eléggé nehezen fogadta be: „úgy is egy az alapja mindnek” félmondattal próbálta csillapítani érdeklődésünket. Végül egy vegyes hallében és egy tejfölös túróscsuszával kiegyeztünk, s némi aggodalommal vártuk az eredményt.

Ám szerencsére mind a halászlé, mind a túróscsusza hibátlan volt. Olyan itt a hallé, amilyen az én nagykönyvemben meg van írva, ezért kipróbálásra javasoljuk! Eszerint nem túl sűrű alaplés – nem szeretem a nagyon sűrű, nehéz, passzírozott halleveket. Ez itt épp megfelelő állagú és ízű és két ember jóllakik belőle. Mellé a ház kimért bora  (Chardonnay) fröccsként kérve még épp iható, sajnos a buborék hibádzott belőle.

A jó étel után már kevésbé zavarja az embert a slendrián kiszolgálás, megszépült, tulajdonképpen nincs itt semmi gond, elfelejtettük. És tényleg, a végén mintha a pincérünk is rátalált volna a vendéghez vezető útra.

Amit hiányoltam kissé az étlapról – főleg a másnaposság csúnya kórságából gyógyulni vágyók érdekében – az a korhely halászlé! Lehet, nem itt mérik a legjobb hallét Szegeden, de a belvárosban biztosan ez a legalkalmasabb, ezért a tér neve legyen mostantól Sótartó! Javasolt utirány innen két sarok keletnek, majd betérés a Palánk cukrászdába (Oskola utca 1.) egy jó feketére és egy sütire.

Bankkártyával is fizethetünk, a számla pontos, tételes. A hely sűrgős retesztelést igényel!

Fogyasztott ételek és italok:

1 korsó Dreher Classik            500,-

1 Chardonnay hosszúlépés       200,-

1 Szegedi vegyes hallé           2100,.

1 Házi túróscsusza tepertővel   900,-

Összesen                             3700,- (14,23 Euro)

És a mély nyomokat hagyó pontypaprikás kolbászos túróscsuszával (1900,-):

Értékelés: 10/7,5

Túrázzunk a Nagyszénásra Pilisszentivánról kiindulva (ajánlott május végén vagy június elején, amikor már virít a pilisi len), a P+ jelzésen a Villa Negra kocsmától (focipálya) startolunk, majd egy kis kitérőt teszünk az Ördögtoronyhoz, ami egy 25 méteres dolomit sziklaorom (korábban Szentiváni-torony). Fenséges kilátás nyílik innen a Pilisvörösvári- medencére. Tovább baktatva átszelve az Iványi-hegyet (371 m) leereszkedünk a P jelzéshez, amin délnek tartva kb. 15-20 perc alatt elérjük a Nagyszénást (550 m). Elkellene már egy jó kis kocsma...

Kis pihegés, kajálás és fűben napfürdőzés után az országos Kéken keletnek vesszük az irányt, leborotválva Nagykovácsi gyepüit egy órás sétával, és egy nyúlfarknyi K(csúcs) szakaszt beiktatva elérjük az Alsó-Zsíros hegyet (424 m) majd mellette az erdei fenyvesből kiugró  Sziklás-hegyet. Miután a szép kilátástól éppen elégszer elélveztünk, és hogy nehogy napszúrást kapjunk rükvercbe kapcsolva visszatérés a K(ék)ig. Majd bal oldalon az egykor szebb napokat látott Zsíroshegyi turistaház romjait magunk mögött hagyva 50 és fél méterre előttünk vár a Muflon itató hűvöse.

             Iszunk egy korsó sopronit és egy korsó bodzaszörpöt, hideg szódával, bagatell összegért. Elégedett kortyolgatásaink közepette két ártalmatlan, senior eb gondoskodik a védelmünkről, általában a bejárat mellett húzzák a lóbört. Ez egy kivételes, túlélő pléhbüfé-intézmény, 1997 óta fogadja a szomjas túrázókat és helybeli alkeszokat. Egy vikend telekből és egy családiház udvarából lett kialakítva. Az egyszemélyes személyzet és egyben csapoló emberünk érdekes figura. Afféle régi vágású hippi-punk-rocker ötvözet, aki  inkább már a vágtázó csodaszarvast kergeti, sem mint Jimi Hendrix akkordjait vagy a VHK-t. Mikor ott jártunk épp egy helyközi "menedzser" és zenekarvezető ismerőse próbálta elcsábítani zenekarába (tette ezt nemkicsit ittas állapotban), mert (idézem a csábítót) "T., te egy isten vagy, egy isten, érted b...meg (mindezt egymás után ismételgette, különböző variációkban.) Úgy hogy T.-ről már mi is elhittük, hogy nem csak istenien csapol (nívó fölé), hanem a húrozáshoz is istenien ért.

A "bort" permetezőszerek, benzin és egyéb vegyszerek mellett tárolják, szakszerűen, polietilén palackban! Ezért ne is nyúljunk hozzá, csak ha tüzet akarunk gyújtani!

A kiváló adottságokkal bíró kissé lepattant kocsmánk egyben teljesítmény-turista-pecsételő állomás.

Ha nem akarunk sokat gyalogolni, akkor BKV-val is megközelíthető, méghozzá a 63-as busszal (végállomásig). Menetrendje kinyomtatva a pultban, a muflon koponya alatt is szemlézhető.

Nyári nyitvatartás (április 1-október 31-ig):
hétfő 17-22
kedd szünnap
szerda-péntek 17-22
szombat 10-22
vasárnap 12-22

Téli nyitvatartás (november 1-március 31-ig):
szombat 10-22
vasárnap 12-22

Cím:

Nagykovácsi,
Muflon utca 20.
(bejárat a régi túristaház felől)
+36 26 356 461

Aki volt a rendezvényen, ossza meg kommentben a tapasztalatait!

És a fotográfiák:

RESTORAN - VINARIJA - KONOBA,

Nyáridőben Horvátország jó hely, azon belül KRK-szigetén egy városka, Vrbnik pedig kimondottan az. Ódon hangulatú szűk kis utcák (a világ legszűkebb, még épp átjárható utcája, de valójában inkább rése is itt van), egy közel hétszáz éves templomtorony hajszálpontos harangozóval, ősi szláv nyelvű feliratok, romantikus sziklás tengerpart egy festői kikötővel (és annak kiváló kocsmájával), az öblökben megbúvó kavicsos strandokkal, mesnicával, burekkel, kávézóval, random módon működő halpiaccal, sült szardellával, rakijával (komovica és travarica) és a szokásos Karlovačko-val. Vrbnik ráadásul egy borvidék központja, ahol élvezetes és üde száraz fehérbort is készítenek (ez a Žlahtina). De városunk nem csak emiatt érdemel figyelmet, abovo a helyi étkek és az itt honos konobák kultúrája végett. És most nem az amúgy megindító horvát táncdalesttel egybekötött Surlice-fesztiválra vagy halsütős dzsemborikra gondolok. Hanem a Nadára, ami Vrbnik (és KRK) egyik legígéretesebb és egyben szép múlttal büszkélkedő étterme: a pincérek kötényéről már messziről virít, hogy a konobát 1974-ben, még Tito Jugoszláviájában alapították (de meg nézném milyen volt a hely 36 éve, gyanítom a profil azóta sokat változott).

Az elmúlt héten két alkalommal is meglátogattuk. Előétel gyanánt, helyi füstölt sonkát („local prosciutto”) és juhsajtot választottuk, olivabogyóval és marinált paprikával. Nincs ebben semmiféle konyhatechnológiai bravúr, mégis hibátlan: a hártyavékonyságúra szeletelt sonka felveszi a toszkán-földiekkel is a versenyt. Nagy kár, hogy ez, már mint a házi sonka (- vagy ha tetszik carpaccio) no és a juhsajt mára szinte teljesen kiveszett a hazai vendéglők kínálatából (csakúgy, ahogy a házi sonka és juhsajt készítés vidékről)! KRK-et a birkák szigetének is nyugodtan hívhatnák, annyi van, itt most mégsem ezt ettük. Első fogásként tésztákat kértünk, egy garnélás spagettit, illetve paradicsomos-scampis szintén helyben gyúrt, krk-i jellegzetesség, a surlicével, ami puhára főtt vastagabb, csöves tészta, kicsit a nudlira emlékeztet – de ami a lényeg, mocskosul jól ment a friss garnélához és a príma paradicsomos szószhoz. Még az sem zavar annyira, hogy a paradicsomos szaftban keveseltem a paradicsomot, és hiányoltam a bazsalikomot, nemo problemá! Az elsőosztályú és friss alapanyagokból készülő (a tengeri ételek alapja) ételeket helyben préselt, igen jó minőségű olivaolajjal és petrezselyemmel gazdagítják.

Ami már sajnos sokkal kevésbé ment nekik, az a desszert. A kissé túlsütött túrótorta elég középszerű és jellegtelen – bár a tálalása míves. Az alkoholban gazdag Sorbet elment – tán még ez volt a legjobb – de a Nada fagylaltkehely a hely színvonalához képest érthetetlen: unalmas, gyári vanília, csokoládé és egy viszonylag jó málna jégkrém, kommersz tejszínhabbal és csokoládé (inkább kakaós) öntettel a tetején, már a formája miatt sem fűztem hozzá sok reményt, sajnos egy sarki cukrászdában is csak épp elmenne. De ha már a nyári melegben ezt választjuk, akkor kizárólag málna fagyival rendeljük!

Ez a jól szituált, panorámás étterem elsősorban a tengeri ételeit tekintve nyújt kiemelkedőt és emlékezeteset, a kipróbált fogások - a desszerttől eltekintve ízletesek voltak, a felszolgálás figyelmes, kedves, gyors és legfőképpen kompetens (beszélnek angolul, németül és olaszul a horvát mellett), a környezet ideális, nem is szólva arról, hogy a pontos és tételes cehh rendezése után grátisz szabadon választhattunk egy-egy kétcentes röviditalt, amiből a fuga (fügepálinka) remekműnek bizonyult. Bankkártyával fizethetünk (az American Express-t kivéve), asztalt mindenképp foglaljunk (nopláne, ha kint szeretnénk leülni), mert nagyon népszerű nem csak a turisták, hanem a helyiek körében is. Meglepett, hogy az étteremben nem a megszokott horvát népzene vagy pop szólt, hanem halk dzsesszes egyveleg. Az árfekvés cseppet sem vészes, négyen italokkal, előétellel, főétellel desszerttel és borravalóval együtt 25.000 forintból megvoltunk. Egyszerű, flancmentes mégis színvonalas vendéglátóhely, csodás kiszolgálással, amit bűn kihagyni, ha már erre vetődünk, és mérget veszek rá, hogy van/lesz jobb még itt az édesség.

 

(Dohányosok figyelem, cigarettával készülni kell, mert nem tartanak, bent füstmentes)

Mivel a honlapjukon egyelőre nincs feltöltve az étlap, az aktuális menü néhány oldalának fotóját lejjebb beszúrtam (kéretik ehhez legalulra görgetni).

 

 

Bp. XIII. Szent László út 117.

Jávor úr ajánlására barátaimmal gyűltünk össze nemrég itt egy tejfakasztó szeánszra, Angyalföld és Újpest határán. A környezet: egyszintes, ütött-kopott házak, kis kertek, omladozó kerítések. Ehhez képest a Piros borozó egy klasszik kerthelyiség, lombos gesztenyefák alatt piros-fehér kockás, műanyagterítős vasasztalok, melyek mellett a fekete, műanyag retro-kukák is békésen megférnek. Belül fa-lambériás, egyszerű, szocreál. De kívül-belül tisztaság uralkodik, a wc-ben is van szappan (legalábbis még ott volt), törlőpapír, a kocsmai segéderő pedig rendszeresen törli/üríti nem a vécét, hanem az asztalokat. Hangulatában, enteriőrjében leginkább egy falusi presszós-kocsmára hajaz. A fehér köpenyes főnök (és egyben csapos) egy virtigli kocsmáros-asszonyság, nevezett Piros Rezsőné (innen kitalálható, miért ezt a nevet kapta borozónk) hosszú évek óta szolgálja ki a pult mögül a vendégeket. Pirosné többször is érdeklődött, hogy honnan pottyantunk mi pont ide - aminek amúgy láthatóan örült, és többször is hozzátette: "ha tetszett, akkor reméli még visszajárunk". A törzsnép főként helyi melósok, szegényebb családok, romák. Ennek megfelelő az árképzés csapolt+üveges ászok 250, üveges Dreher-Heineken-Amstel (azaz prémiumabb üveges sörök) 350 forintos egységáron méretnek - most inkább ezekben volt a bizodalmunk. A szokásos kommersz szeszek (pl. kevert) mellett Bolyhos-féle pálinka is kapható "rendes" feles űrmértékben (0,5 dl), ha nem csal az emlékezetem utóbbi egysége 300-400 Ft körül van. Sajnos a sör mellé rágcsálnivalóval kell beérjük. Node - gondolnánk - azért hívják borozónak, mert elvileg bornak is kéne lennie, de nincs, illetve csak Varga-pincészet, sebaj, sörözésre tökéletes! Mondjuk hozzá egy kis zsíroskenyér nagyon elkellene. A "borozó" címere (sárga alapon fekete ökörfej) ismeretlen művész kezét dicséri!

Beszélik, hogy (a szerény külső ellenére) Pirosnénak egy garzonméretű, gorillázott terepjárója van, amivel esténkén hazafuvarozza a bevételt. Persze közel sem biztos, hogy ebből a kocsmából termelte ki a csapatszállító batárravalót...

Megközelíthető 30-as vagy 30A jelzésű buszokkal a Fáy utca, vagy a piros 20-as busszal a Futár utca megállók felől.

Egy remekbeszabott megemlékezés Jávor úr tollából, amely egyben a blog második vendégposztja. Helybeli, kompetens mesélőnk a Domb-falatozó életébe kalauzolja el az olvasót.  

Tahitótfalu, Visegrádi út – Elekfy Jenő utca sarka (11-es főút mentén).

1027. Budapest, Margit krt. 14.

A legutoljára itt betolt menüben egy tányér húsban gazdag, nem túl karakteres, de jó Gulyásleves volt, mócsingmentes marhahúsból, ami azért még főhetett volna. Nagyobb baj volt, hogy a zsír vastagon kicsapódott a lé tetejére és a tányér szélére. A másodiknak tálalt Gundel-palacsinta, szintén ehető volt, a töltelék kifogástalan, ám a palacsintatészta elég állott volt, ragadt, megnéztem volna hány (és milyen) tojást ütöttek bele.

A berendezés modern, bár bent kicsit steril, az udvar (teraszos kerthelyiség) már sokkal hangulatosabb és esős idő esetén  

Ami örvendetes tény, hogy kártyával és utalvánnyal egyaránt fizethetünk. A heti menüt előre közlik a honlapon!

Budakalászon lenni nálam egyenlő azzal, hogy megyek a Schieszlbe. Hogy miért? Csak! Azért mert egyszerűen jó! De mielőtt az elfogultságom kicsapná a biztosítékot az olvasónál, valójában csupán arról van itten szó, hogy irtó nehéz írni azokról a helyekről amit szeretek. Pláne elkezdeni! A törzsvendégek sem magyarázkodnak, szimplán csak eljárnak oda, mert kötetlenül otthon érzik magukat, mert ismerik őket, és itt így vagyok ezzel én is.

Azt hiszem 1998-ban vagy talán ’99-ben – tehát még a múlt században – egy kiváló szimatú spanom (Jávor Úr) javaslatára jártam a több mint száztizenöt évet maga mögött tudó vendéglőben először. Akkor még a többség Sebőnek (vagy Sebő borozónak) emlegette, tán ez is volt kiírva a cégérre (erre bevallom már nem emlékszem), ellenben a kenyérben sült csülökre, a kolbászos pogácsára, a szilvatortára vagy lepényre és a már akkor nagyon jó minőségű borokra, azóta is. És ez mit sem ért volna az idősebb Schieszl Konrád jártas tolmácsolása és tréfás ércelődése nélkül. Azóta a vendéglő töretlenül halad előre a korral (ezt értsük úgy, hogy fogásaiban és konyhatechnológia terén egyre inkább reagált a „polgárosodó” kor igényeire, ügyelve arra, hogy megőrizze a konyha svábos jellegét, illetve a magasszintű kiszolgálást és vendégszeretet (ami eleve kizárja a sznobos allűröket).

Az előétel sokat ígérő, Hideg kacsamáj, aszalt paradicsomos baracklekvárral (1800 Ft). Hízott kacsamájból készül. A lekvárt megkóstolva hát hú, az hogy édes nem is mond róla semmit, talán a tömény jelző, ám az omlós májjal és a különböző balzsamecetes (?) zöldsalátákkal együtt harapva fantasztikusan reagál, mesterfogás! Az XO-Bistros kacsamáj brióssal esik egy kategóriába – igaz utóbbi pecsenyemájból készítik, amit egy fokkal jobban csípek.

Főételeink: Bélszín laskagombás fokhagyma veloute-val, pirított burgonyával (3500 Ft) és Cserépedényben sült, füstölt csülök, gerslivel, savanyúkáposztával, kolbászmártással (sváb nevén Wurstsoße) sütve (1900 Ft). A bélszín nyolc órán át alacsony hőfokon „szuvidált”, azaz sous-vide technológiával készítik elő, ami azt jelenti, hogy a nyers hús befűszerezve kerül egy vákuumzacskóba, az pedig a forró vízfürdőbe. Az így készült húsok, színüket és ízüket majdnem százszázalékosan megőrzik, szövetei nem roncsolódnak.  Ezután kerül a rostra. A hús belül rozé, a szájamban szinte szétolvad, zamatos és szaftos. Kérge kellően fűszeres és sült, amivel a veluté szószos laskagombás ragú kéjmámoros elegyet alkot – a pirított, krémes állagú burgonya nagyon ment mellé. Aki angolosan, véresen és nyersebben szereti a bélszínt, annak lehetséges, hogy nem okoz akkora örömforrást, mint nekem.

A desszert Csokoládé felfújt, ananász öntettel, házi vanília fagylalttal (850 Ft). A szuflét amolyan igazi franciásan, gyakorlatilag félig nyersen hagyják, tehát nem várják meg, amíg a teteje megszilárdul. Így az egész baromi krémes jellegű lesz. Az ananászöntet és a vanília fagylalt pedig a séf ötletességét dicséri, kifogástalan kombót alkotnak. Azt hiszem egy jó kis presszó főzet kíséretében méltó lezárása lett a vacsorának. Lehetett volna, de mégsem lett, mert szétcsapattuk egy-egy saját készítésű pájinkával, kinek a kajszi bódító illata, kinek a cigánymeggy utóbizsergése, egy biztos, hogy mindkettő príma áru! A számla mint mindig tételes és pontos (a kenyérért nem számolnak fel és a szervízdíjat is ránk bízzák!)  

 

(a sörbarátoknak továbbra is Fácánt mérnek 490/korsóért)

Egy ilyen napon sikerült megismerni két – számomra – még fehér foltot, amely kiegészült két régi kedvenc újbóli felkeresésével. Ezúttal a Vltava bal partján szimatoltunk szét, elsősorban Prága észak-nyugati részén, Hradčany és Dejvice negyedeiben (Prága 6. kerülete). Hradčanyban a várnegyed alatt a K. Brusce és a Na valech sarkán U Písecké brány söröző-étterem, kerthelyiséggel.

A hely a közeli Pisecká Bráná nevű kapuról és annak utcájáról kapta a nevét. Csapolt fekete és világos Krušovice egyaránt potom 29-ért (átkonvertálva 320 Forint) remek, és emellett a szokásos Pilzeni 33 csékáért. Kiváló az étlapja, és nagyszerű Gulást ettünk itt. Az étel mellé a hangulat pazar, kint és bent egyaránt! Az átlagos cseh vendéglátós jegyekkel ellentétben a kiszolgálás gyors, udvarias és az elszámolás is pontos. Egy főétel napi ajánlatban körettel együtt 60-tól, az étlapról 80 koronától. A környék csendes, kicsit olyan Zugló-Váralja keverék. Sörkalauzba pecsételés gond nélkül kérhető. Vendégek főleg fiatal helyiek, egyetemisták, a turisztok nem ismerik. Belső szokásos fa galériás-lambériás, a bejárattal szemben egyből a pult, felette tévé és megy a sport (ez a talponállós rész). A sportereklyékről kiderül, hogy a helyet Sparta Praha érzelműek látogatják (a Sparta stadionja 800 méterre).  

Ezután a vár (Pražský hrad) felé vettük az irányt, de nem azért, hogy nézelődjünk, hanem mert várt az Ökör (Černého Vola) a Loretánská utcában, ahová Kozelt járunk inni (útközben akadt azért látnivaló, az elnöki palota kapujánál épp egy politikai demonstráció kellős közepén találjuk magunkat, vicces volt és tanulságos egyben mennyire jók ebben a csehek!). Nálam az Ökör az egyik legjobb prágai kocsma, még akkor is, ha a főúr mindig hozza a szokásos vendég- vagy még inkább turistagyilkos formáját, de ez is a show része. Érdemes hát várni egy asztalra – itt mindig kell –, és addig az előtéri állófogadásos sörözés is kiváló, egy a lényeg, hogy még véletlenül se keresztezzük a fő(atya)úr útját, különben jön a letolás. A legénység mióta világ a világ állandó, egy helyi bennfentes elmondása szerint több mint 20 éve van így egyben a brigád: a szakállas (most éppen borotvált!) csapos, emblematikus, üzemszerűen tölti újra a korsókat és kb. minden második-harmadik korsó után rágyújt, no és az emlegetett nagyhangú főúr, aki egy műszak alatt kilométereket tesz meg a söröskorsókkal – miközben a törzzsel sztorizgat. A hely őszülő törzsvendégeinek külön asztaluk van, a csapossal szemben, még szép, hogy legközelebb az éltető Kozel-forráshoz. Az Ökör – mint hírlik – a törzsvendégek tulajdonában áll, akik azért vették meg a kocsmát, hogy ne válhasson belőle kávéház, pub vagy gyorsétterem. (Hagymásy András: Prágai kocsmakalauz)

          - sörkorcsolyát csak akkor kérjünk, ha asztalnál ülünk, a csapostól pedig sörön és  cigarettán kívül eszünk be ne jusson ételt rendelni!      

          - itt felejtsük el, hogy Pilsner is van a világon, amit ezer helyen ihatunk!

Majd egy kis regeneráló séta és szendergés a várkertben (amíg a helyi néphadsereg egységei ki nem vezettek, ugyanis 18 óra után bezárják!). Visszatérve a Hradcanská-ra kipécéztünk egy helyet. Szemközt a metroállamással, átkelve a vasúti sínen bukkantunk rá a Restaurace Dejvická Sokolovna névre keresztelt újabb állomásunkra. 12-es csapolt Gambrinus (a kedvencemet) kérünk, de a míves sörcsap-orgonából lenyűgöző a csapolt sörválaszték (világos és barna Kozel, Pilsner, és persze a Gambrinus). A konyha nagyszerű, és eddig itt ettem az egyik legjobb ráncos búvárt vagy ha tetszik vizihullát (Utopenec) Prágában. Közönségét a helyi erők teszik ki. Érdekessége, hogy a pincérek többsége (? ) hölgy, és a rangidős fizetőpincér néni olyan a vendégekhez, mint anya a fiúkhoz, kitalálja minden gondolatukat. Bár látszatra nem egy súlyemelő matróna, eres karjait annyira megedzette az idők során (sörkorsó-bicepsz és tricepsz), hogy meg sem kottyan neki nyolc telt korsó kiporciózása. A friss csapolás bő habbal vastagon folyik le korsónk oldalán! Mellettünk törzskorsóikból iszogató törzsvendégek laptopjukon ügyködnek valamit, s már a kilencediknél járnak, ám az utolsó kortyok már nehezen mennek, de ott terem „mama” (pincérnénink) és határozott szájba töltő mozdulataira csak legurul!  És a sírást megelőzendő már érkezik is a tizedik (cumi) általa. Ezután elismerően bólogatnak altáji durrogtatásaimra. Egyszóval fesztelen a hangulat, udvarias és előzékeny a kiszolgálás! (elszámolás korrekt, kis pohárkában cetli az asztalon, amin striguláznak)

Hemenex (Sonka és tojás) 36, -
 1 db kolbász kövér 33,-
Sörkorcsolyák:

1 db "Búvár" (utopenec) a mi pácunkban 39 -
150g Érlelt sajt ecettel és hagymával 36, -
100 g Füstölt hering hagymával 39, -
 2 db Pirítós, nagy tükörtojással 39 -
 2 db Kolbász Velkopopovický fekete sörben 49, -
100g Hermelin (pácolt Brie, erős paprikával) 49 -
100g Sörsajt (Syr) mustárral és hagymával 49, -
 2 db Ďábelské toasty 45 -
300 gramm Burgonyás lepény (tócsni) kolbásszal 79, -
300 g Burgonyás lepény, füstölt hússal és savanyú káposztával 79 -
300 g Burgonyás lepény fűszeres mártással, sült sajttal 79, -
100g Sült sertéskaraj, kömény, fokhagyma, mustár, uborka 59, -
 1 db Sültkolbász mustárral 59, -
100 g Szalonnás csirkemáj 59, -
100 g Csirke máj meggyel, vörös borosan, 59, -
100 g Füstölt csülök mustárral, tormával és uborkával 59, -
200g Sült hagymakarikákkal 55 -
 5 db Sült Olomouc túró fűszeres tartármártással 59, -
 Tatár Bifsztek fiatal bikából, hat db. fokhagymás pirítóssal (nyers tojást kérésre adnak hozzá) 15 dkg 190-, ill. 20 dkg 242 korona.

Frankfurter kolbász 24,-
Napi leves 27,- 

150 g Halfilé csőben sütve, kék sajttal, főtt burgonyával 79, -
150 g Vajhal a zöldfűszerekkel, vegyes vajon párolt zöldséggel 99, -
150g Tengeri süllő filé aszalt paradicsommal, olajbogyó, pirított burgonya 99, -
150g Csirke steak brokkolival, sajttal csőben sütve, burgonyakrokettel 99, -
150g Borsos steak, hasábburgonyával 99, -
150 g Sertés szűzpecsenye aszalt szilvával és szalonnába göngyölve, sült burgonyával 111, -
150g Sertés steak sült hagymával, gombával, sült burgonya 99, -
150g Hátszín "Djulbastia", amerikai burgonyával 119, -
150 g Borjú Bécsi szelet, burgonya rösztivel 109, -
Köretek: 25-35,-

Napi Ajánlat:
150g "Pacholkova tál" – sült malac, füstölt kolbász, fehér és vörös káposzta, knédli 85, -
150 g Marha-rolád, knédli, párolt rizs 89,-
360 g Sült csirkecomb, knédli, káposzta 89,-
150g Sertés roston, krumpli saláta 99, -

120 g bélszín, tejszínes mártással, zsemlegombóccal, áfonyával 79,-
120 g sült marhahús szalonnával galuskával és párolt rizs 79,-
120 g házias pörkölt (gulás) nokedlivel, vagy tésztával 79,-
120 g sertésszelet, burgonyagombóc, spenót 79,-
120 g rostonsült sertéskaraj, knédlivel és káposztával 79,-
120 g füstölt sertéshús, burgonyagombóc, vörös káposzta 79, -
120 g sült csirkecomb, főtt burgonya, savanyúság 79,-
3 db knédli gombóc töltött eper krémsajttal és tejszínhabbal, tetején vaj 75,-
Buggyantott tojás parajjal és főtt burgonyával 59, -

És a végére maradt legutóbbi prágai látogatásunk egyik szépemlékű búfelejtője, a Rotondy fogadó (Hostinec U Rotundy). A kocsmát a belvárosban találjuk, kb. 5-5 percre a Vencel tértől és a Károly hídtól. Húsz évvel ezelőtt Prága tele volt az ehhez hasonló, közönséges kocsmákkal. Most a Rotundy olyan, mint egy élő társadalomtörténeti múzeum, nyolcvanas éveket idéző füstös belsővel és arcokkal, a turisták talán épp ezért kerülik. Kizárólag a kisebbik sörgyár zászlós söre kapható, régebben volt üveges krusó is, de jelenleg nem tartanak.

Ezúttal egyetlen sörkorcsolya sem volt és egy mogorva, bár autentikus pincérmunkás volt szolgálatban, akit leginkább a tipp-mix szelvénye teletextes vizsgálata kötött le. De ami változatlan, hogy rajtunk és két német srácon kívül a kocsmában mindenki cseh volt. Többségében erősen középkorú férfiak, fogjuk rájuk, hogy a dohányos munkásosztály. A vécé korábban kulcsos volt (figyelemre méltó fityegővel), amit a pincértől kellett elkérni, most már „nyitott”, de továbbra is egyszemélyes.

2011. május 13. péntek, Bp., Mikszáth tér – Krúdy Gyula utca

Nemrég a város sörszerető társadalmát végre lázba hozó esemény történt. Nem csoda, hogy a jó magyar házi sörre szomjazók szép számban vándoroltak el a – bízunk benne, hogy hagyományteremtő – Főzdefesztiválra, amely - ha nem is teljeskörűen, de felvonultatta a legígéretesebb hazai kisüzemek sörtermését. Néhány – részben, korábbról már ismert sör – kivételével végig tudtuk kóstolni a kiállító manufaktúrák portékáit – köszönhetően annak, hogy (1.) már negyed ötkor kiértünk, (2.) protekció híján volt türelmünk végigállni a sorokat (3.) és nem utolsó sorban mert a legtöbb helyen a csapoltból pikoló adagot is mértek – a végére így is megéreztük, hogy erős mezőny gyűlt össze. Nem csak arra voltunk kíváncsiak, hogy milyenek a sörök, hanem arra is, hogy milyen az összkép, illetve a csaposok mennyire vannak képben vagy inkább csak szüreti idény/diákmunkások.

Miskolci Serforrás: Korty & IPA

Délről északnak választva meg a haladásirányt első körünk a miskolci (pontosabban felsőzsolcai) Serforrás standjához vezetett, ahol a Korty (430 Ft / 0,2 dl) és az India Pale Ale (IPA, 400 Ft / 0,2 dl) különlegességeket vettük górcső alá. Nos, egyből sikerült belehúznunk egy igen egyedi és remekbe szabott alkotásba. Mint az avatott forrásokból megtudtam, Vaskó György vezette kisüzem emblematikus söre helyi alapanyagokból, így többek között Tokaji aszúeszencia és hernádvölgyi maláta házasításából, miskolci karsztvíz (!) hozzáadásával készül (persze a komló és a sörélesztő mellett). Én itten és a továbbiakban mellőzném a mélyen szakszerű – vagy annak ható leírást (lásd ezeket folyékonykenyéren, kontár komlókutatón vagy sörbúváron etc.). Szubjektíve azért néhány jellemző: kellemes, krémes hab, az édeskés aszús íz hihetetlenül jól összepasszol a söralkotókkal, borostyános-rubinos szín (bár ez a fesztiválos fehér műanyagpoharakban nehezen belőhető), mértéktartó szénsavval, 14 fokos szárazanyag tartalommal. Fantasztikus, leírhatatlanul jó! Értékelés: 10/9. Egyetlen hátulütője, hogy tartós élvezetéhez le kell utazni Miskolcra a Kortyolda étterembe.

Az India Pale Ale-hez egy kis sztori, ami sokat elmond a pultokhoz kihelyezett „szőkékről” (bár ez történetesen egy vöröstől származik)! A „Korty-ot” másodikra még (máris?) befogadta a savanya arcot vágó pultos lyányaink szürkeállománya, de mikor az Ale-t (fonetikusan így hangzik: ÉL) kértük, egyikük – pont erre a csapra beosztott lyányunk rávágta, hogy „olyan itt nincs!” Máris kifogytak volna? Szerencsére szavait követő hitetlenkedő kételkedésünk azért benne is felszakított valamit, és kis segítségként az „India” szó említésétől (amit már hallhatott) elbizonytalanodva, kolléganőjétől kapott segítséget, aki pőrén imígyen igazította útba: „Az az!” – miközben fejével félreérthetetlenül biccentett a tűnődő kollegina előtti sörcsap felé. Vajon tudták egyáltalán, hogy sört csapolnak?

Szűretlen India Élünk már nem hagyott bennünk túl mély barázdákat. Színe élénk, aranysárgás, vékony fehér habbal, könnyen csúszik, de túl soknak éreztem benne a szénsavat (alkohol: 5 V/V %). Az íze citrusos-gyümölcsös, de kissé nyers, lehet akkor inkább már egy Fuller’s London Pride. Értékelés: 10/6. (A csapoló „személyzetre” már utaltunk).

Jászdózsai Köleses (Bandusz Kft.): Köleses

– sajnos a honlapjuk jelenleg nem elérhető!

Átvágva az egyre sűrűsödő tömegen – miközben a színpadon valami funkci abszolút érdektelenül, de szerencsére a népi együttes kíséretet mellőzve méltatta a kormány hazai (ilyenkor létező) serfőzde-támogató agrárpolitikáját – megérkeztünk a várva várt Jászdózsai Köleses lerakathoz. A Köleses sör nagyon megnyerő volt, vissza is kóstoltam, de valahogy másodjára kicsit vékonkának (vizesnek, testhiányosnak? stb.) éreztem, lehet hogy az utóbbi már a hordó alja volt. Mindenesetre elsőre nagyon sztároltam. Barnás-opálos színű, kevés, alig észlelhető szénsavtartalmú, édeskés ízvilág, habja vékony, könnyen múló. Roppantmód csúszik, épp ezért csalós, mivel nem annyira alacsony az alkoholtartalma, persze ezt egy cseppet sem érzékeltük. (5 V/V %). A csaposok végrehajtó diáklányok. Értékelés: 10/7,5. Pesten egy helyen lehet kapni, a Korvin közben lévő Deja vu Kávézóban. A standon csapolt másik sört, a szűretlen HBH-t most kihagytuk, mivel ezt már jól ismertem Egerből, a HBH Sörözőből (lásd erről korábbi bejegyzésünk itt), és persze szeretjük, no és hasonló a helyzet ama szűretlen Kaltenberggel! Tisztelet nekik!

Kissler Sörfőzde, Dombóvár: Pils és Fekete

A világos pils típusú és fekete (barna) sört mértek a Fiktív Pub előtt létesült ideiglenes csapszékükön. A szűretlen világos (360/ 3dl) karakteres, férfias, színe és íze a Pilsner Urquell-re emlékeztetett. A fekete szintúgy karakteres, éles füst ízzel, a Staropramen Černý -jét juttatta eszembe. Nekem egy kicsit túl keserűek voltak, de egy gyárival össze sem téveszthetően jobbak. Mindkettő 10/6. Csaposok nem profik, de jobbak mint az átlag, szép hanzlit tudtak.

Bors (Cervista) Családi Sörsörfőzde, Győrzámoly: Szűretlen Búza

Következő állomásunk Borsék sörfőzdéje volt. Rutinosan – ahogy az átlag sörbúvár – az előző csapszék szerzeményével ittuk ki sorunkat az egyre duzzadó-kígyózó váróban. A szűretlen búzasörre esett a választásunk, már csak azért is mert szűretlen búzasör Magyarországon, oly ritka lelet, mint a baranyai tigris (egyszer volt, hol nem volt egy jófajta Szalon búza). Gyönyörű élénksárgája jóleső a szemnek, illata az orrunk receptoraira bizonyult jótékony hatásúnak (szerintem a szénanátha ellen is hatásos). Kóstolás, hmm, ezek szerint többé akkor eszünk ágába sem jut Ilzert venni, törjön le a kezem, ha igen! Egy kicsit csípett, nem tudok jobbat, de mint az almapaprika, de semmi ecet). A habja lágy és ugyanakkor egész tartós, megragadása után ivóvágyunkat tényleg piedesztálra emeli. 300 Ft / 3dl. Értékelés: 10/7. Győrben a Likócsi sörözőt további kóstolás ügyében feltétlenül felkeressük.

Fóti kézműves sörfőzde (Osterbrau): Keserű méz

A névre biztosan van, akinek beugrik Roman Polanski szenvedélyes filmje, persze van akinek egy bizonyos együttes bugyutácska nótájának a refrénje. Na de ez a sörköltemény egyértelműen az előbbihez áll közelebb – már ha lehet, hogy ilyen képzavarral éljek. Nevéhez híven 100% kiérződik belőle a mézes buké, ezért kezdetben gyakori inhalációs gyakorlatokat végzünk. No de nem sokáig melengettük, és azt kell mondjam, hogy az íze is lenyűgöző, ez a darab igazi unikum kis-magyar sörkultúránkban (írom ezt le úgy, hogy magam nem rajongok az ízesített sörökért). Szeszfok: 6,2 V/V %. Pikolója 200 pénz volt. Értékelés 10/7,5. Az Osterbrau alapsöreit (világos, gyömbéres, vörös, barna) a második kerület Tölgyfa utcai Osterbrau sörözőben fogyaszthatjuk. A Keserű mézet is a Bors standján vételeztük, ahol szakértően csapoltak, és tudtak válaszolni a kínált sörökkel kapcsolatos kérdésekre.

Békésszentandrási Sörfőzde (Agro Flott Bt.): Black-Rose és Szent András Könnye

A végére maradt az igazi csattanó – igaz ezért is kellett a legtöbbet várni, mert valami okos kitalálta, hogy külön kell blokkolni a Darshanban felállított sörstandokhoz járulóknak. És ekkorra már a tömegtől alig lehetett moccanni, igaz az időközben benyelt sörnedű hatására könnyen alakultak ki rögtönzött baráti eszme- és tapasztalatcserék.

Megvívva félórás tusánkat volt időnk választani, bár így sem volt egyszerű, végül a Black-Rose barna baksör és egy áfonyával ízesített sörkülönlegesség, a Szent András Könnye mellé raktuk a garast. Utóbbit csak palackozva lehetett magunkévá tenni (és akkor már legyen a BR is az). Nehezen találtuk a szavakat az első kortyok után, mert ez valami teljesen új volt. Ilyen van nálunk? Ezt legédesdedebb álmaimban sem hittem volna. Ha mindent nem is, de sokat elmond az amúgy nagyon tetszetős formájú üveg címkéje: A Black-Rose „pezsgő jellegű szűretlen fekete sör. Gyártja és palackozza: Békésszentandrási Serfőzde. Alkoholtartalom: 9% (V/V). Meg is adtuk neki a tiszteletet és ezzel már leültünk. Szép szín, elragadó illat, csodás hab, majd Rorschach-teszt, az is ötös! Nekem jobban kiérződött belőle az alkohol (enyhe lórúgás élmény), mint más hasonló angol stout vagy a belga apátsági sörökből, de ettől függetlenül óriási, tehát van itt ígéretes sörkultúra kérem szépen! Értékelés: 10/7. Üvegje (0,33 dl) a rendezvényen 550 Ft volt.

S jött az újabb lehidalás, a mázas körítés a Szent András Könnye palackjáról és a csakajósörön olvasható. Valami hasonlót (a frászt!) ittam nemrég a Pivo sörözőben, amely Černá Hora-i Modrá luna névre hallgat (11°B és 4,4 % (V/V), de a békésszentandrási jóval testesebb annál, és az alkohol tartalma is több mint a duplája 9% (V/V). Másrészt sokkal intenzívebb az áfonya íz (talán túlzottan is elnyomja a sör aromát), már-már likőrszerű, mintha nem is sört kortyolgatnék, hanem valami új kategóriát (mi lehet ez? - próbáltuk kitalálni, de meghatározhatatlan). Nekem kicsit túl sok volt ekkora szesztartalommal – azaz dehogy, csak nem szabadna ennyire kiérezni a szeszt belőle. Már az illata igencsak kábító hatású. Hasonló élmény ebből a szempontból, mint a Black-Rose, ezért kissé veszélyes. A helyszínen (és Békésszentandráson) kívül a csakajósörön kaphatók a többi fajtával (Fekete Korsó, Meggyes Sör) együtt. A 0,33 literes kiszerelése a rendezvényen 550 Ft volt. Értékelés: 10/6,9. Ami viszont ennél a standnál egyértelműen a legjobb volt, az a kínálat mellett a szakszerű, profi csapos munka, és a kiegészítő szóróanyagok. Csapos emberünket nem lehetett zavarba hozni, igaz a blokkoltatás némileg szűrte a közeget.

Sajnos a túl nagy embertömeg és az alkoholkoncentrációs kvóciens határérték- közelisége miatt a rögtönzött mustrából most kimaradt a Gösser Zwickl és a Fóti Grabanc (IPA) -  tegnap olvastam, hogy pont ez lett a fesztivál söre - vagy a Pivovarsky Dum csalánosa (hogy a B27-ről ne is beszéljünk). Ebből adódóan mi nem hirdethetünk fesztivál sörét, de kóstoltak közül nálam a Serforrás Kortya a No.1. – és ezzel nem vállaltam túl nagy kockázatot. De a dobogósok közt van a helye Békésszentandrásnak (a csapos-bajnokságban, a dizájnban és az egyedi kínálatban biztosan verték a mezőnyt) ) és Jászdózsának (Dupla Köleses) is. A helyszínválasztás ideális, a hangulat remek volt, ám a szervezők némileg alultervezték a kapacitásokat és az érdeklődést, remélhetőleg a következő ilyen alkalomra már több sörcsapot engedélyeztetnek – de ne legyenek illúzióink, sorban állás itt mindig lesz!

További életképek a rendezvényről:

1121 Budapest, XII. kerület, Törökbálinti út 69.
Telefon: 06-1-247-7095, Nyitva: 11-22 (minden nap!)

Ajánlásra kerestem fel a Barackos kisvendéglőt, ami Sasad, Magasút és Gazdagrét találkozásánál, a Sas-hegy árnyékában virágzik. A Kádári érában módosnak számító termetes kockaház, tornyos ablakába kitett címeres nemzeti trikolorról hamar megtudjuk, hogy büszke magyar földön, a XII. kerületi hegyvidéken járunk, ahol minden nap ünnepnap. A szolgálatos pincér elmesélte (ahogy az írva vagyon az étlap minden oldalán is), hogy 1971 óta, gyors matekkal pont 40 éve megy a vendéglő, tehát kb. amióta ezt a családi házat kalákában felhúzták. Jelenleg az eredeti tulajdonos (korábban üzletvezető) irányítja. A gyarapodásra/terjeszkedésre (és egyben kissé ízlésficamos eklektikusságra) utal a vendéglő új szárnya, amely kívülről uszodára emlékeztető ablakos aula (vagy inkább repülőgéphangár?) rész, egy biztos, egy kisvendéglőhöz képest tetemes méretű fogyasztótér (délután fél háromkor szinte töküres), de sajnos agyonvágja a kertet.  Így már látjuk a nagyobb rendezvények lebonyolításának helyét - bárcsak annak idején fákat ültettek volna a "hangár" helyére.

A palackos sörválaszték elég széles (ld. fotó), és a csapolt Dreher (410Ft / kori és 250 Ft /pohár) a teszteléskor hibátlan és kellőképp hideg, ami elviselhetőbbé teszi az első igazán nyárias délután (30 fok) perzselő napsugarait. Az étlap csábító. Nem is tudok ellenállni, egy kisadag borjúpaprikás (1100 Ft + 450,- hozzá a nokedli) friss káposztasalátával (350 Ft) rendel! Utóbbi salátafajta ugyan nem szerepelt az étlapon, de kívánságom megértő fülekre talált. Várakozási idő elsuhan, úgy 12,6 perc (igaz nincs konkurenciám). A paprikás rendben van, a kisadag másutt felér egy normál adaggal – igaz, ebből a hús nem sok, javarészt nokedlihegy és szafttenger. Az étel kicsit sótlan és lehetne fűszeresebb, de ezen könnyen segíthetünk az asztalra hozott sóval és őrölt borssal. A friss káposztasaláta érezhetően idei „fejből” készült, bár speciel én – még az újkápit is – édeskésen, kis édesköménnyel és friss kaporral szeretem (hiába no, Anyukám elkényeztetett), de így is jó, és a nokedlire semmi panasz nem lehet. Zárásnak egy Segafredo presszókávé, 250-ért.

Pörköltfélékből kapható marha, csülök és sertés, a napi ajánlatban pedig harcsapaprikás túrós tésztával. Ami plusz pont nálam, hogy az előételek között ilyenek vannak: libatepertő lila hagyma ágyon, négy darab libazsíros pirítóssal (850 Ft) vagy főtt-füstölt csülök tormával és lilahagymával (750 Ft), tatárbeefsteak (1900 Ft / 10dkg) és padlizsánkrémes pirítós (750 Ft). Napi ajánlatban sokféle leves, egytálétel és frissensült, egy háromfogásos, kisadagos menüsor, ami kétezer forint körül megáll. A kategóriához képest erős a borválaszték (bár ezt még vizsgálni kell) és az itallap tanúsága szerint az üveges minőségi borok mindegyikéből kimérnek (150-1050 Ft/dl). A fröccshöz a szóda 20 Ft/deciliteres áron. A Szicsek-féle pálinka felhozatal is tetszetős (550-700 Ft a felese), különösen a Tiszazugi Asszonybosszantó (46%, vegyes) és a Muskotályos törköly (44%) keltette fel a kíváncsiságom, de magányomban sajnos le kellett mondjak a tesztelésükről.

A legnagyobb hiányosság itt az az árnyék (fa). A barackfák (3 db) méretüknél fogva még csak a hangyáknak adnak árnyékot, habár pincérünk elmondása szerint régen voltak itt nagyobb példányok is. De nem kell megvárnunk, míg az egekbe nőnek, mert – hozzátette – a Dreher gondoskodik napernyőkről csak még nem szállította le ezeket. Mindenesetre nagy szükség lenne kint az ernyőkre/árnyékra, mert különben hólyagosra perzselődünk a tűző nap alatt (vagy elázunk). Plusz még egy saját honlap sem ártana. Az árak nem egyértelműek, más van kint a bejártnál (gondolom még régi), ez a becsalogató menü, és más a kézbe kapott étlapon – ez utóbbi a mérvadó. Egy biztos, nem jólfésült gourmék vagy ínyenc gasztro-sznobok kegyeit keresik, hanem a családias, magyaros kisvendéglőt kedvelőkét. Eme intézménytípus sok negatív áthallással bír ma is (pl.: átverés, menza-minőség, szűkös választék, olajszag stb.), ám itt most nem találkoztam egy ilyennel sem (aki igen, kérem ne habozzon egy kommentben kiigazítani!). Azoknak ajánlom, akik flanc nélkül kedvelik a bevett, egyszerű de kiadós honi ételeket,  a pörköltet savanyúval vagy salátával, vagy a rántott húst kolompérral vagy a sajtos-tejfölös palacsintát pláne ha mindezt egy kis kirándulással is szeretnék egybekötni, fröccs és sörpártiaknak egyaránt! Viszont kerthelyiségnek (az érzet oldaláról) a fák és a csekély szabad tér miatt gyönge. Viszontlátásra! (Ugye ismerős valahonnan a tábla :)