Főzelék trendek...
„- Maga szerencsétlen, csakugyan elvitte a kanalamat? Nem, nem ér az semmit, hogy most új kanalat kezd törölgetni a piszkos szalvétájával. Nekem a régi kanalamhoz lett volna gusztusom, amelynek fogásához már hozzászokott a kezem, amellyel megettem levesemet, főzelékemet, amelyet kenyérdarabkával letörölgettem. Hogyan merítsek most a zsírba egy idegen kanalat?” (Krúdy Gyula: A Pincér álma – Nyugat, 1927/10.)
Az átlag magyar ember konzervatív ha a hasára gondol. Így volt ez régen, és így van ez manapság is. De vannak mindig irányt mutatók, akik olykor az irányért (trendekért) lefekszenek, és esetleg elfelejtik, hogy honnan jönnek. Példa. Néha elképedve olvasom a főzelék újraértelmezéseket egy-egy gasztro-blogger oldalon. Ez amolyan divathullám lett, de jó magyar szokás szerint megint kezdünk átesni a ló túloldalára. Ha a főzeléket önmagában megálló fogásként (és tesszük ezt teljes joggal), nem pedig (hibásan) köretként kezeljük, akkor nem lehet egy sűrű krémlevest adó turmixot főzeléknek nevezni és annak receptúráját nyakra-főre posztolni, azzal a főcímmel, hogy mennyire jó, könnyű és egészséges. Ez perverz!
A rendszerint magukat már-már hülyére unó, de "önmegvalósítani" akaró, egész nap magát a főzőcskézésben kiélő, eltartott, de már diplomás - ha ez még jelent valamit, megállás nélkül a netet bújó szobafeleségek, trendiboyok, vagy kompenzáló médiaszinglik és egyéb idő- és pénzmilliomosok, valamint e trendeket éltető online és offline média (például kritikán aluli főzőműsorok) agyszüleménye ez. Nos „ti” írjátok, hogy a főzelék nem ördöngösség, egyszerűen és gyorsan, sőt kalóriaszegényen elkészíthető, s nem kell hozzá se liszt, se olaj, se hagyma, sem pedig tejföl! Csak elő kell kapni az egyik turmix-gépünket vagy még inkább a bot-mixerünket (ami hozzátenném nagyon hasznos eszköz, ha nem fétisnek tartják), és máris kész a homogén, parfüm illatú habarcs, ami kizárólag aznap, mondjuk délben, a biopiacon beszerzett vagy saját konyhakertjéből, pálmaházából szakajtott egzotikus füvekkel fűszerezett (hol van már a fekete bors és a babérlevél). De még nagyobbat üt, ha gránátalmával, licsivel, avokádóval, mangóval ízesítjük vagy díszítjük. Nem! Ez nem főzelék, ez maga a GICCS! És ami borzasztó, hogy ezt el is hiszik, és hatásvadász díszblogjaikon elhitetik, hogy ezek a főzelékklónok tényleg főzelékek.
A rántástól sikítanak – pedig egy igazi bab vagy lencsefőzeléket el sem tudok képzelni egy jó hagymás rántás nélkül. A kommersz habarás már-már billog, helyette a manírozás szalonképes. Ettől persze még lehetnek e fitness-klónok nagyon finomak is. Tévedés ne essék. Magam is szeretem például a sütőtökkrém levest (nem a bot-mixer használata miatt!), ám ilyen alapon az is felcímkézhető főzeléknek. Vagy gyerekkoromban én is valószínűleg megettem a répapürét (amibe anyám akár beleturmixolt valami feltétnek valót), és ez biztosan rém egészséges is volt, de egy biztos, ha nem lenne muszáj, akkor meg nem enném. Tehát éppen, hogy NEM egyszerű egy jó főzelék elkészítse! Ezt kikérem minden bérből és fizetésből élő háziasszony (pl. édesanyám) nevében is! A gyakorlott háziasszonyoknak és a szakácsoknak is évekbe telik, mire hosszas kísérletezés után eltalálják, és ezután is van úgy, hogy nem sikerül. Itt a probléma etimológiai és történeti egyszerre. Mit nevezünk főzeléknek? A legjobb, ha ebben inkább Krúdyt, Schnitta Sámuelt, Túrós Emilt és Venesz Józsefet követjük. Ők sem tagadják, sőt munkáikban büszkén vállalják, hogy az alapokat a háziasszonyoktól, nagymamáktól és anyáktól lesték el – amit aztán persze tökélyre munkálták. Tehát a legegyszerűbb és kézenfekvőbb, ha anyánk vagy nagyanyánk konyhájába benézünk. Ők ugyan soha nem tudnák megmondani grammra, hogy miből mennyi kell, és csekély az esélye, hogy blogot írnának, és persze se diplomájuk se pedig bot-mixerük nincs! Ám ŐK tudják csak igazán mi az, hogy főzelék! Nagymamám tökfőzeléke a kunszt, a friss kenyérrel való tunkolás és kanáltisztítás meg becses elismerése művészetüknek! (ez az írás olvasható a dg-n, itt)
2010-02-11