Nem minden az, aminek látszik: Három Grácia és a kispolgári erotikába bújtatott átverés.
Ismeretségünk már régóta tart, bár egyre ritkábban találkozunk. De miért is érdekes egy Bécsi Szelet vendéglő? Hiszen semmi különös nincs benne, hétköznapi, kispolgári, de mégsem gyorsétterem, olyan mintha tényleg egy igazi étterembe ülnénk be, se nem fast-food (hála az égnek), se nem pub vagy kocsma beütés. Másként ütünk be, látszólag moderálva. Épp ezért, a hétköznapisága miatt érdekes, illetve ezek egyike a Pozsonyi úton (írásunk tárgya), amely hosszú évek óta változatlan hangulatot és szagot áraszt. Olyan keser-édeset, hol ezt, hol azt. Mint a pincérnők. Akik később kiderül, itt főszereplők. Illetve nem egészen, de majdnem.
P.U. sörös neon-bárca mutatja meg már messziről a vendéglőt. Az üzlet kétszintes, májustól-szeptemberig napernyős kiülő alkalmatosságokkal. A benti földszinti helységben csak pár asztal fér el ami tulajdonképpen egyenes meghosszabbítása a konyhának. Hívhatnánk személyzeti szobának is, mivel a back office (konyhás) és a front office (felszolgáló) személyzet rendszeresen itt tart termelési értekezletet. Ilyenkor nem is szabad őket zavarni.
Fizimiskára délies beütésű pincérnők (azaz a három grácia – de lehet, hogy négy, és csak hármat látok rendszeresen), kb. nyolc éve, mióta ismerem a helyet, ott vannak és uralják a teret: főként a vendéglő előtti placcot vagy épp a földszinti vendégteret. Az esti hangulatfelelős harmonikás öregúr már jó pár éve a múlté, mivel a lakók nem kultiválták a művészetét, állítólag túl hangosan játszott– legalábbis a gráciák korabeli beszámolói szerint. Tény, nem volt egy „A-kategóriás” virtuóz, de este tizenegyig így is csalogató hangulatot varázsolt. Bódult állapotban már kevésbé volt hamis (megszépítve keser-édes). Némi képzavarral a maga után hagyott űrt jelentős veszteségként könyvelhetjük el, egyértelműen romlott a hely – amúgy sem kifogástalan – miliője. Persze, ha kifogástalan lenne nem is Bécsinek hívnák.
De ha már a miliőénél tartunk. Fontos érték még a reciprocitás: Jó tett helyébe jót várj. Bevett dolog, hogy a vendéglőbe be-betérnek abonált-kuncsaftok" az elcsomagolt ebédért vagy átvisznek egy kis pakkot a pincérnők a szomszéd üzletbe, csere-juttatásként. Mindez csöppet sem lenne érdekes, ergo hogy mennyire megy a privát-business egyéb fusi-musi, ám az már problémás, hogy bőven van időnk ezt megfigyelni (ekkor kár is nyújtozkodni a cehhért), illetve ugye demonstratíve legalább részben előttünk zajlanak az események. Párdon, lehet, hogy ez egyáltalán nem is így van valójában, egyszerűen csak figyelmesek és kedvesek. Legalábbis az ismerősökkel és a szomszédokkal. (Csakúgy mint az alig 50 méterre, a Pozsonyi út és Radnóti Miklós utca sarkán drosztoló és egy BMW hátsójából virágcsokrot árusító "szépfiúk"). Ezt nehéz lenne róluk elképzelni, de mi is tévedhetünk persze.
Az üzlet fent, a galérián már sokkal meghittebbet, kulturáltabbat, próbálna nyújtani, de ez igencsak kontrasztos a kinti és lenti világgal, nincs semmilyen hangulata. Szabályosan megterített asztalok, de a kis hely miatt zsúfolt és sterilnek hat, valahogy egész más, mint kint vagy lent. Olyan tisztaszoba feelingje van, ami elvileg a vendégnek van ugye fenntartva, de olyan érzésünk van, mint egy néprajzi múzeumban. Ritkán is téved ide a házigazda. Ehhez képest lent egy belterjes kocsma, a kinti rész meg egy presszós utcai lerakat.
Ami állandóan jelen van a helyen, az a kispolgári erotika. A „három (negyvenes) grácia” egy letűnő kor szex-szimbólumai. Tisztára olyanok, mint a ’80-as évek kasszírnői, akiknek fárasztó a vendégek ügyes-bajos nyűgjeivel foglalkozni. Tehát nem árt a kedvükben járni, és ha keményen blokkolsz, jó tippeket adnak. Ellenkező esetben ne számíts semmi jóra.
Nem mindig érdemes hallgatni az ajánlatukra, a gráciák meggyőzőek tudnak lenni, de inkább magunk válasszunk, az amúgy sem túl színes repertoárból (étlap snassz). Ehhez segítségképpen, amit ajánlani merünk az a borjúpaprikás kapros-juhtúros sztrapacskával, a bécsiszelet, a borjúpörkölt tojásos nokedlivel vagy az egy- illetve kétszemélyes bécsitál. A halas fogásokat (talán a fogas kivételével) és leveseket nem ajánljuk, előbbieknek ingadozó a minősége, utóbbiak rosszak, unalmasak és agyon vegetázottak. A gulyás zsíros és egyhangú. Ha desszertre fanyalodunk, inkább keressünk a környéken egy jó kis cukrászdát...
A menü olcsó (600 huf), kétfogásos (csésze leves és egytálétel vagy desszert), ám hamar kifogynak belőle, délután kettőkor már nagy szerencse kell hozzá.
Ajánlat vékonyabb pénztárcájúaknak: Egyszemélyes Bécsitál (bécsi rántott karaj, flekken, rántott sajt, rántott gomba, baconba csavart sajtos csirkemell filé – mindez 1350-ért vörös és fehér káposztával valamint ecetes burgonyasalátával körítve), Vastagabbaknak a fogas roston, sült burgonyával tejszínes rákmártással, 2000 Ft. A hal friss, nem száraz, bőre ropogós és szépen szervírozott – legalábbis az volt a legutóbbi alkalommal. Csapolt sör Dréher 380/korsó, és Pilsner 650/korsó! (a hely színvonalához mérten drága), másik véglet: folyóbor 80/dl, nagyon nem ajánljuk, még sok szódával sem.
Hajlamosak itt rávenni az embert, a lányok készséggel tesznek ajánlatokat, ha egy fikarcnyi kis bizonytalanságot éreznek. Sürgetni csak ritkán sürgetnek, de ha mondjuk netán négy-öt fizető asztaluk is van (néha ez is előfordul), az már érezhetően megterheli a türelmüket. A konyha és az alapanyagok minősége sajnos ingadozó - lett. Magam ebben erősen hanyatló tendenciát vélek felfedezni. Talán nem véletlen, hogy szinte mindig pang, míg mellette a Pozsonyi vagy a Kiskakukk virul. A menü és a csapolt Dréher gyanúsan hamar elfogy, utóbbi van, hogy napokig. A minősége pedig, hát sokszor hagyott már maga után kívánnivalót. Szóval csak édes-keservesen hívhatjuk ezt a vendéglőt hasbarát vendéglőnek. Helyette válasszuk inkább a Király utcai bécsiszelet vendéglőt.
Bécsi Szelet Vendéglő XIII. Pozsonyi út 14. Nyitva tartás: H-V 11.00-23.00-ig, Tel.: 239-4789
Kategória (nálunk): II.
Hangulat: 4 /10
Ételek, italok: 3
Kiszolgálás: 4
Ár/érték: 5